November is beköszön – Időjárás a héten

Vérbeli késő őszi időnk lesz a következő napokban. Főszerepben a köddel.

A nagytérségi időjárási szituáció mit sem változott múlt heti prognózisunk óta: továbbra is gigantikus anticiklon foglalja el Európa közepét. Miután pedig a frontok sem mozgatják meg a légkört, rendre a helyi hatások érvényesülnek, például éjszakánként a nedves levegőben mind többfelé keletkezik köd. Ráadásul ezen a héten a ködmezők kiterjedtebbnek és makacsabbnak bizonyulnak: kevesebb helyen várható napsütés, s mind többfelé jelentkezik a nappal is megmaradó homály és szürkeség.

Az ilyen helyzet persze rendre megnehezíti, hogy egy adott helyre precíz hőmérsékleti becslést adjunk: a ködmezők mozgása és sorsa nem kevéssé kaotikus.

Ráadásul a magasban kissé melegebb levegő csúszik fölénk, ami egyfajta záróréteget képez, meggátolva a feláramlást, s tovább nehezíti, hogy a köd szó szerint felszálljon. Ilyenkor valósul meg az úgynevezett hőmérsékleti inverzió, amikor a légkörben felfelé haladva egy idő után még nő is a hőmérséklet, és sokszor a legmagasabb pontok, például hegycsúcsok emelkednek ki a tejfölszerű, gomolygó ködlepelből. E szempontból ismét csak a kirándulást javasolnánk: a ködös tájnak is megvan a maga szépsége, meg azért néha a nap is előbukkan majd, és ekkor jobban is melegszik a levegő.

Az éjszakák viszont határozottan csípősek lesznek, s reggelente mind többfelé tapasztalhatják, hogy dér borítja a tájat. Csapadék nem is nagyon várható, leszámítva némi alkalmi ködszitálást, s jelentős szél se – azért ez a fűtési szezon kellős közepén sosem szokott jót tenni a levegő minőségének. Csekély vigaszként elmondhatjuk, hogy péntektől kezdve a Dunántúlon többször is  kisüthet a nap és itt jobban is melegszik - keleten azért még zömmel borongós lesz a hétvége. Főleg vasárnapra virradóan már az éjszakák sem lesznek oly zordak, csak simán igen hűvösek, a hét utolsó napján pedig, legalábbis az ország nyugati és középső részén (a talaj közelében is előrenyomuló meleg levegőnek hála) már 17, 20 fokos maximumok lesznek!.

Köd előttem, köd mögöttem

Hétfő: A reggeli, délelőtti köd feloszlása után kora délután már többnyire napos idő lesz, 7, 12 fokos maximumokkal, a tartósan ködös tájakon kicsit kevesebbel. Az Észak-Dunántúlon fújhat élénkebb déli-délkeleti szél, máshol mérsékelt vagy gyenge marad a légmozgás. Éjjel szinte szélcsendben erősen lehűl a levegő, egészen –4, +3 fokig. Csapadék nem várható, de kiterjedt ködképződésre számíthatunk.

Kedd: Keleten sokfelé egész nap megmaradhat a köd, nyugaton-délnyugaton (és a Tiszántúl északi részén) lehet még némi napsütés, a csúcshőmérsékletek ennek megfelelően alakulnak: 7 és 13 fok között. Legfeljebb északnyugaton fújhat említést érdemlő délkeleti szél – itt éjszakára is marad némi légmozgás. Az erősen ködös hajnalon csak a magasabb hegycsúcsokon lesz –3, +2 foknál több (hőmérsékleti inverzió!).

Szerda: Sokfelé napközben is megmarad a köd, a délutánra várható 8, 13 fokos csúcshőmérsékletek is így értelmezhetők: ha szerencsénk van és kisüt a nap, akkor jobban is melegszünk. A harmatgyenge szél például biztosan nem szaggatja fel a ködmezőket. Hajnalban, szinte szélcsendben –2, +4 fok várható és ködképződés (ebből a nagyobb hegycsúcsok kilógnak, ott melegebb is lesz!).

Csütörtök: Többnyire szürke, ködös, borongós idő lesz, 6, 12 fokos maximumokkal – 10 fok fölé csak a ritka és szerencsésen napos környékeken (főleg északkeleten és délnyugaton) emelkedik a hőmérséklet. Alig mozdul majd a levegő, éjszaka is szinte szélcsend várható. Hajnalban erősen párás, ködös időben –1, +6 fokig süllyed a hőmérséklet.

Péntek: Ködös, párás szürkeség fogad, bármerre nézzünk, és többnyire legfeljebb 3, 11 fok várható – a Dunántúl nyugati és déli részén néha kisüt a nap, itt 12, 14 fok is lehet. Gyenge marad a légmozgás, legfeljebb estétől az ország északkeleti sarkában mozdulhat a levegő. Az éjszaka viszont némileg enyhébb lesz: -1, +6 fokos minimumok várhatók, keleten maradnak a kiterjedt ködmezők.

Szombat: A Nyugat- é s Dél-Dunántúlon napos, az ország zömén, pláne a középső és keleti országrészben késő őszies, novemberi módon szürke, borongós, néha ködszitálós, sőt, néha csepergően esős időnk lesz. Ennek megfelelően országosan 4 és 14 fok között szóródnak a maximumok (nyugaton-délnyugaton lesz a melegebb). Csak északkeleten fújhat kicsit élénkebb északkeleti szél, máshol gyenge marad a légmozgás. Éjszaka már a szél is alig fúj majd, 3, 9 fok lesz a minimumhőmérséklet, továbbra is jellemző marad a ködképződés, néhol ködszitálás, gyenge eső is előfordulhat.

Vasárnap: E napon az ország keleti harmadán ismét az alacsony szintű felhőzet és a szürkeség fog dominálni: itt többnyire 8 és 12 fok közötti maximumok várhatók. A Dunántúlon és a középső országrészben azonban többfelé is kisüthet a nap és itt elérheti, sőt, a nyugati határ mentén meg is haladhatja a csúcshőmérséklet a 16, 19 fokot! Mérsékelt marad a légmozgás, a középső országrészben (pl. a főváros környékén) élénkülhet meg az északnyugati szél.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.