Záporok hava – Időjárás a héten

Sokszor záporos, zivataros, de viszonylag meleg időnk lesz a héten. A fülledtség legyen velünk!

Magyarország izgalmas földrajzi helyzetben van – a legváratlanabb irányból érkezhetnek mozgalmas időjárást okozó légtömegek. A hosszú, háromnapos ünnepi hétvégén például egy tőlünk délre-délkeletre kimélyülő mediterrán ciklon áramlási rendszerében meleg, nedves és labilis légtömegek árasztották el a Kárpát-medencét. Ráadásul keleti irányból, így péntektől vasárnapig a zivatarokat is magukkal hozó záportömbök a változatosság kedvéért többnyire északkeletről mozogtak délnyugat felé (a főváros környékén tipikusan Kelet-Pesten pattantak ki és Buda felé törtek előre). A húsvéti záporokat okozó labilis levegő e mediciklonnak köszönhető utánpótlása még kedden sem fogy ki – ennek köszönhetően ismét gyakori felhősödés és sokfelé záporok, zivatarok várhatók –, de ennek dacára sem lesz hideg. Szerdára azután még melegebb levegő érkezik: hirtelen mindenhol 20 fok fölé szökik a hőmérséklet, de nő a fülledtség is – ekkor „csak” a Dunántúlon és az északi határ mentén lesznek újabb záporok. Csütörtökön fülledt, kezdetben csak délen, majd mind nagyobb területeken záporos, keleten, az Alföldön tovább melegedő idő lesz - a Tiszántúlon néhol a 25 fokot is közelítő, sőt túllépő hőmérsékletekkel. Péntek kora hajnaltól pedig egy térségünkre helyeződő és itt napokra berendezkedő sekély ciklon hatására újabb kövér felhők tűnnek fel az égen, és szombat reggelig vissza-visszatérő záporos csapadék, sokfelé zivatarok várhatók. Ekkor sem lesz hűvös, de 20 fok körüli-feletti meleg már csak az Észak-Alföldön, illetve a Tiszántúlon várható. Talán éppen a hétvégére csökkenhet a csapadékhajlam – s ekkor nyugaton és Közép-Magyarországon is lassan emelkednek a hőmérsékletek.

A földművelő gazdáknak és a kerttulajdonosoknak alighanem jó hír a remélhetőleg az ország minden pontjára eljutó csapadék – az már kevésbé, hogy a zivatarok bizony néha jéggel is járnak. Más kérdés, hogy egy kiadós éjszakai fagy ennél nagyobb kárt csinálna – ebből a szempontból megnyugtató, hogy (részben a sok felhő miatt is) ezen a héten a sokévi átlaghoz képest kifejezetten melegek (de legalábbis kevésbé hűvösek) lesznek az éjszakák is.

Kedden indul a hét

A hét első munkanapján, kedden meleg, de gyakorta felhős, záporos, zivataros idő várható: sokfelé lehet csapadék, ráadásul ez kora reggeltől terjeszkedik délről észak felé. A csúcshőmérsékletek 18–23 fok körül alakulnak. Ahol a délelőtti záporok múltával kisüt a nap, ott a fülledt időben rögtön beindul a gomolyfelhőgyár, ami újabb záporok, zivatarok kialakulását sejteti. Szerdára virradóan kissé gyengül a csapadékhajlam: hajnalban változóan felhős idő és 7, 12 fok várható. Szerdán a délutáni hőmérsékletek már 20 és 24 fok között tetőznek – az ország északi sávja lesz záporosabb, de például az Alföldön száraz, napsütéses idő lesz.  Csütörtökre virradóan délen lesz újabb eső, zápor, amely reggelig lassan észak felé terjeszkedik – a hajnali minimum sem lesz kevesebb 9, 15 foknál.

Csütörtökön az ország nagy részén kifejezetten kora nyárias hőmérsékleteknek örülhetünk: itt már dél körül 21 és 25 fok közötti csúcshőmérsékletek lesznek – például a Dél-Dunántúlon azért 20 fok alatt maradunk. Helyenként élénkebb északkeleti szél is fúj majd. Délelőtt főleg a déli országrészben hullhat főképp záporos csapadék, ám délután szinte mindenhol várható zápor, zivatar (egészen északon inkább csak kora este felé). Péntekre virradó éjszaka, hajnalban dél-délkelet felől újabb kiterjedt csapadéktömbök keletkeznek a beáramló nedvesebb, labilisabb levegő hatására. Ennek dacára hajnalban is meglesz a 9, 15 fok. Pénteken, mintha mi sem történt volna, csapadékos – néhol záporos, zivataros, máshol simán esős – idő lesz. A csúcshőmérsékletek többnyire 15 és 20 fok között alakulnak - kivéve a Tiszántúlon: itt néhol meglesz 22-23 fok is.

Péntek estére, pláne szombatra virradóan azért fokozatosan csökken a csapadékhajlam – hajnalban 8 és 14 fok közötti minimumokkal. Napközben sok felhőre, de néha napsütésre is számíthatunk. Ha kevésbé kiterjedten is, de ezen a napra is várható további eső, zápor, ritkán zivatar is (nagyobb valószínűséggel délután, az északi és a középső országrészben), s főleg a Kelet-Dunántúlon fúj majd élénkebb délkeleti szél. Többnyire 16 és 20 fok között lesz a maximum – de (észak)keleten lehet 21-22 fok is. Vasárnapra virradóan csapadék már nem nagyon várható: a hajnali minimumok 8 és 14 fok között állnak be. A hét utolsó napján változóan felhős idő lesz, elszórtan lehetnek további záporok (főleg a Dunántúlon), de többet süt majd a nap, s főleg a Dunántúlon élénk délkeleti szél fog fújni. A csúcshőmérsékletek már 18 és 23 fok között alakulnak.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”