Zsolnay Kulturális Negyed

A "léptékváltás" hat éve

szerző
Bencze Zoltán
publikálva
2012/36. (09. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Két év csúszással tavaly ősszel befejeződött az EKF utolsó nagyberuházása Pécsen. Tizenegymilliárdos költségvetésből, 33 épület újrahasznosításával és 12 elbontásával 40 000 m2 hasznos területet alakítottak ki a Zsolnay-gyár területén. Kérdés, mire elég mindez.

A Zsolnay negyedet a belvárostól keletre elterülő városrészben, Pécs legújabb kulturális nagyberuházásai között, a regionális könyvtár és a hangversenyterem társaságában találjuk (a Kodály Központról és a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontról lásd: Két ígéret, Magyar Narancs, 2011. május 19. - a szerk.). Az új intézmények nagyra törő paraméterei mutatják, hogy a súlyos gazdasági problémáktól szenvedő városban az előremenekülés taktikáját választották hat évvel ezelőtt.

A 2000-es évek konjunkturális hangulatában mertek nagyot álmodni Pécsen. Olyan kulturális infrastruktúra-fejlesztéseket terveztek, amelyek a turizmus és a tudásalapú gazdaság erősítésével képesek enyhíteni a város gazdasági nehézségeit. Az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekt dimenzióiban jól mutató, ám a város akkori kapacitásait messze meghaladó tervek fogalmazódtak meg. A cél nem kevesebb volt, mint kulturális "decentrummá" tenni Pécset, ahol euroregionális szerepkörű intézmények működnek, és szolgáltatásaik európai piacokat vesznek célba.

Ez volt az a jövő, amit a kulturális városfejlesztés jelszavával és a "léptékváltás" ígéretével hirdettek meg hat évvel ezelőtt. A Zsolnay negyednek azt a szerepet szánták, hogy a kreativitás, az innováció és a kísérletezés helyszíneként a kultúra fogyasztásának és termelésének "sűrűsödési pontját" hozza létre. Egy évvel az üzemelés megkezdése és hat évvel a projekt indítása után időszerűnek látszik mérlegre tenni az építés eredményét, és megvizsgálni, hogy alkalmas-e az új negyed a neki szánt feladatok ellátására.

Újrahasznosított építészet

A kulturális megújuláshoz nehéz lett volna emblematikusabb helyet találni Pécsen, mint az 1851-ben alapított Zsolnay-gyár. A 19. század végén az eozinbevonat és a pirogránit épületkerámiák által egész Európában ismertté vált Zsolnay kerámia a Monarchia iparművészeti központjává tette Pécset. Száz évvel később a továbbra is eredeti helyén működő termelés már nagyon messze volt a hajdani sikertől. Az épületek között megállt az idő, és a gyártelep a város szövetébe zárványként ékelődő romos területté vált. A reménytelenül drága rehabilitációra először az EKF-program keretében nyílt reális esély. Az építészet két nagy kihívással találta szembe magát: meg kellett oldani a jórészt műemléki épületegyüttes funkcióváltását, és az eddig elzárt iparterületet a városlakók számára birtokba vehető környezetté kellett formálni.

A Zsolnay-gyár hangulatát és karakterét leginkább a beépítés módja határozta meg. A 19. század végétől a szocializmus koráig terjedő időszak épületei - a termelés igényei szerint - legtöbbször toldásokkal, ráépítésekkel jöttek létre. Ebből következően a terület nem annyira gyártelepre, inkább valamiféle középkori kisvárosra kezdett hasonlítani; a szabálytalanul egymásra nőtt épületek angolparkot, zegzugos udvarokat zártak közre.

A tervezéssel megbízott MCXVI Építészműterem Kft. (Herczeg László, Pintér Tamás, Csaba Katalin és társaik) a sajátos beépítési karakter megtartására és a jellegzetes hangulat felerősítésére törekedett. A 150 év különböző korszakaiból származó épületegyüttest úgy kezelték, mintha egy komplett kis városka felújításáról kellene gondoskodni. Egy várost sem egy ember tervez: a munkálatokat itt nagyszámú, ám hasonló korú és szemléletű építészre bízták. Így a generáltervező véghezvihette a 40 ezer m2 rekordgyorsaságú tervezését. Ma már lényegtelen, hogy a szükség diktálta a módszertant vagy sem, de sikerült általa elkerülni a sematizmus csapdáit. Ami mégis közös és talán minden egyes épületre jellemző, hogy miközben funkciót váltottak, régi karakterük nemcsak megmaradt, hanem még erőteljesebbé vált. A tervezés közös nevezője a rendkívül heterogén épületegyüttes sokszínűségének megőrzése volt.

A formakezelést az ipari építészet karakterjegyeinek felhasználása, pontosabban újrahasznosítása jellemzi. Mintha a 20. század első felében elszenderült gyártelepen hirtelen újraindult volna az élet. Alig vesszük észre, hogy itt közben minden megváltozott. Sok helyen megőrizték vagy új helyre építették a gyár korabeli termeléséből megmaradt pirogránit épületdíszeket, burkolatokat, tetőcserepeket, színes klinkertégla kéményeket. Az épületek homlokzatait és az udvarok szegleteit szobrok, vázák, szökőkutak, épületkerámiák mintadarabjai díszítik - mindegyik bécsi, hágai vagy budapesti megrendelések emlékét őrzi. Mintha egy elveszett városrész archeológiai feltárására került volna sor - mégsem érezzük magunkat skanzenben vagy múzeumi bemutatóhelyen. Régi és új építések természetes hétköznapisággal simulnak egymáshoz. Nyoma sincs reprezentációs kényszernek vagy romantikus múltba révedésnek. A kortárs építészet hétköznapi elemei, üveg-acél korlátok, nyersbeton felületek, rozsdás acélburkolatok vagy éppen nagyméretű fém nyílászárók a legnagyobb természetességgel jelennek meg a különböző korok épületeit kiegészítve. Pécs századfordulós fénykorának emlékei hétköznapi módon, élő városi környezetben találkozhatnak a város lakóival - miközben az eredeti terület egyharmadán folytatódik a kerámiagyártás.

A formakezelés jellegzetességeit jól példázza a 6-os út felett átívelő gyaloghíd költőien ihletett ipari hangulata, amely csak mímeli egy mérnöki szerkezet jellegzetességeit. A szobrászműtermek felülvilágítói és az egyetem zeneművészeti intézetének rozsdás burkolatai is azt a benyomást keltik, mintha az épületek a felújítást követően is a gyártás szolgálatában állnának.

Annak ellenére, hogy helyenként a tervezés színvonala hullámzik, és a kivitelezés minősége néhol alulmúlja a magyar átlagot, amit az építészet hozzátehetett a kulturális "léptékváltás" céljainak megvalósításához, azt hozzá is tette. A különböző művészeti tevékenységek gyakorlását és bemutatását szolgáló helyek páratlan méretű koncentrációja jött létre. Olyan funkciójú, méretű és minőségű terek, melyek nem léteztek eddig Pécsen. Az új hangversenyteremmel és a regionális könyvtárral együtt a város legnagyobb modern kori közberuházásai valósultak meg az elmúlt években. Ezek az új központok jelenleg átstrukturálják a városszerkezetet, képesek megváltoztatni a kultúrafogyasztás szokásait, és helyet biztosítani európai szintű intézményeknek.

Habár a gyártörténeti kiállítás és a látványmanufaktúra kínosan érdektelenre sikerült, és az udvarokon fellelhető iparművészeti tárgyakat sem prospektusok, sem információs táblák nem mutatják be, érdemes legalább fél napot rászánni a negyed felfedezésére. Az épületek történeti eredetisége izgalmas sétát ígér mind turistának, mind helybelinek. Kiemelten ajánlott célpont a felújított Sikorski-házban bemutatott Gyugyi-gyűjtemény.

Városfejlesztési vakrepülés

A negyed jelentőségét nehéz lenne túlbecsülni: a romos gyár helyén kulturális negyed áll. Látszólag minden összejött: az európai fejlesztési modell, az EU-s finanszírozás, a páratlan építészeti hagyaték és végül a kiváló kortárs építészet.

Most mégis úgy tűnik, mintha a kulturális negyed építése megelőzte volna korát. Hat évvel a projekt indulása után a finanszírozás még mindig nem megoldott. Egy év üzemelés alatt a programok a mindenhol szokásos fesztiválok, koncertek, kiállítások szintjén zajlottak. Új kezdeményezések nehezen találnak maguknak helyet, és leginkább a kreativitás, az újítás és az innováció hiányzik. Egyelőre csak a fizikai paraméterek változtak: európai színvonalú infrastruktúra, magasabb fenntartási költségek. Léptékváltás helyett inkább az infrastruktúra méretéből következő problémák szaporodnak: nehézkes szervezeti felépítés, akadozó finanszírozás, és a leginkább baljós tapasztalat, hogy a negyed erőteljesen konkurál a belvárossal. Pécs jelenlegi fogyasztói kapacitása nem képes megtölteni a belvárost és a Zsolnayt egyszerre. Egyelőre egymás kárára tudnak csak fejlődni, mind a térhasználat, mind a kultúrafogyasztás, mind pedig az ingatlanhasznosítás területén. Felmerül a kérdés, hogy az előremenekülés taktikája nem alakul-e át Pécsen városfejlesztési vakrepüléssé.

Pedig hat évvel ezelőtt világosan látták Pécsen, hogy nem lesz elegendő csak építkezésre költeni az uniós támogatásokat. Egyértelműnek látszott, hogy kultúrpolitikai és intézményi reformok nélkül a fordulat könnyen elmaradhat. A terv az volt, hogy az EKF eseménysorozatai segítik majd a helyi kezdeményezések fejlődését. Megerősödnek a kreatív iparágak, és a végén friss szemléletű intézmények születnek, melyek nagyszerűen fogják majd érezni magukat az új negyedben. Végezetül, a botrányokkal kísért 2010-es évad inkább hasonlított egy városmarketinges akciósorozatra, mintsem egy fejlesztési folyamat nyitányára. A kulturális ágazatok és szolgáltatások fejlődése elmaradt, és az újonnan születő progresszív intézmények helyett az önkormányzat régi intézményei és a pécsi egyetem néhány intézete költözött a negyedbe. Ide települt a Bábszínház, a Pécsi Galéria, az Ifjúsági és Művelődési Ház, az egyetemi színpad vagy például a Pécsi Kulturális Központ. Az EKF nehézségei és zavaros ügyei erodálták a korábbi lelkesedést, és Pécsen lassan már senki nem hisz a kultúra gazdasági erejében. Az önkormányzat továbbra sem kockáztat. Az intézményi reformok egyelőre összevonásokban és létszámleépítésben merülnek ki. Jellemző módon a negyed új igazgatóját - az Új Színház éléről érkezett Márta Istvánt - pályáztatás nélkül nevezték ki. Miközben Pécs hivatalos szlogenje a "mediterrán hangulatok városáról" "a kultúra városa" hangzatos címre cserélődött, még mindig nem enyhültek a gazdasági nehézségek, és egyelőre senki nem gondolkodik azon, hogyan lehetne a konjunkturális fejlődésre alapozott beruházásokat a válság időszakában is hasznosítani.

A cikk a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Narancs közti együttműködésben, az NKA támogatásával jött létre.

szerző
Bencze Zoltán
publikálva
2012/36. (09. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

A közvélemény-kutató a választásokról
Interjú Závecz Tiborral
Riport
Diáktüntetők Orbán ellen
Mit tehet az egyes polgár?
Schein Gábor írása
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...