Fideszes képviselő ügyvédi irodája hajt be pénzt a devizakárosultakon

  • Szlavkovits Rita
  • 2014. április 5.

Kis-Magyarország

Bohács Zsolt elismerte, hogy irodája képvisel egy céget olyan perekben, amelyekben kinnlevőségeket hajtanak be. Bár a kormány épp a hitelesek megsegítését tűzte ki célul, Bohács szerint nem etikátlan a dolog. Lázár János azonban helyteleníti.

A Szegedi Törvényszéken szinte naponta tárgyalnak olyan devizahiteles ügyeket, amelyekben az adósok autóvásárlásra vettek fel kölcsönt. Egy csikériai asszony a Lombard Zrt.-től kapott kölcsönt, de állítása szerint az autókereskedésben, ahol a szerződést aláíratták vele, nem ismertették vele a pontos részleteket. Egy megadott részletben állapodtak meg, ezt fizette is az asszony, majd a futamidő leteltével további befizetéseket követelt a Lombard. (A céget 1991-ben alapították, ma is az új és használt autók kölcsön- és lízingfinanszírozásával foglalkoznak.) A nő ekkor fordult ügyvédhez. Az már a tárgyaláson derült ki, hogy a szerződésen túl – a céget képviselő ügyvéd szerint – az autó vásárlásakor egy finanszírozási kérelmet is aláírattak vele.

Az asszony védője elmondta, hogy tucatnyi hasonló ügye van, mindegyikben hasonlóan járnak el: valahonnan előkerül a finanszírozási kérelem, amely a hitel részletes költségeit tartalmazza. (Kerestük a céget is az ügyben, de cikkünk megjelenéséig nem nyilatkoztak az ügyről – a szerk.) A károsult védőügyvédje bemutatott több alperesi iratot is, melyek fejlécén, mint a kölcsönt adó cég jogi képviselője, Bohács Zsolt ügyvédi irodájának pecsétje áll.

Igen, de nem etikátlan

A magyarnarancs.hu megkeresésére Bohács Zsolt, a Fidesz–KDNP szegedi képviselőjelöltje elismerte, hogy ügyvédi irodája már egy évtizede foglalkozik autó vásárlására adott kölcsönök behajtásával, a kinnlevőségek rendezésével, az említett céggel pedig régóta kapcsolatban állnak.

Bohács Zsolt

Bohács Zsolt

Fotó: MTI

Azt hozzátette a kormánypárt országgyűlési képviselője, hogy 2010-es megválasztása óta nem gyakorolja aktívan hivatását, csak irodája munkatársai „teszik a dolgukat”. Bohács Zsolt nem tartja etikátlannak, hogy pártja devizahiteleseket támogatója politikájával szembemegy, sőt, mivel a Bohács Ügyvédi Iroda kifejezetten a gépjárművásárlásra fordított hitelek nem fizetése esetén lép fel, valójában nem is megy szembe a kormányzó párt kinyilvánított szándékával – vélekedett –, hiszen az elsősorban a jelzáloggal terhelt lakáshitelek miatt nehéz helyzetbe került családokat támogatná.

Lázár János nem csinálna ilyet

„Azokat a devizahiteleiket fizetni nem tudókat is mentené a kormány, akik munkaeszközként használják gépjárműveiket” – ezt még Lázár János jelentette be február elején egy algyői lakossági fórumon.

Itt egyébként jelen volt maga Bohács Zsolt is, hiszen a körzetben a 2010-es választásokon ő szerzett mandátumot, és bár a választókörzet határainak változása után Algyő már a hódmezővásárhelyi képviselő területe, Bohács mégis illendőnek tartotta, hogy részt vegyen a fórumon. Amikor Lázár itt arról beszélt, hogy támogatná a gépjárművásárlásra felvett devizahitelesek megsegítését, amennyiben azt munkaeszközként használják. Bohács Zsolt ügyvédi irodája – a birtokunkba került iratok tanúsága szerint – már több esetben részt vett a gépkocsira felvett devizahitelek miatt zajló perekben.

A magyarnarancs.hu megkereste Lázár Jánost is az ügyben, hogy valóban letett-e abbéli szándékáról, hogy elérje a kormánynál azon devizahitelesek megmentését, akik gépjárművásárlásra vettek fel kölcsönt. Lázár – akit egy más témában tartott sajtótájékoztatón kérdeztünk – azt mondta, hogy kitart amellett, amit a február eleji algyői fórumon mondott, és információi szerint a kormánypárti képviselők többsége is ezen a véleményen van. Arra a kérdésre, hogy etikusnak tartja-e, hogy egy ügyvéd, aki a parlamentben képviselőként „harcol” a devizahitelesek megsegítéséért, irodájában éppen a károsultak elleni periratokat gyártja, azt válaszolta, hogy nem ismeri pontosan minden képviselőtársa tevékenységét, de az biztos, ha ügyvéd volna, nem tenne ilyet.

Jogsértés? Kínos ügy?

Ha Ön vidéken él, és jogsértés vagy kínos ügy jutott tudomására, kérjük, írja meg a nekünk a kismagyarorszag [at] narancs [dot] hu címre, és mi utánajárunk.

Figyelmébe ajánljuk