A közelmúltban derült ki, hogy Szabó Ferenc, Körmend nemrég lemondott KDNP-s alpolgármestere szerelmi viszonyt folytatott korábbi diákjával, egy 15 éves lánnyal, akit az általános iskolában még tanított is. Friss lapszámunkban körbejárjuk, hogyan alakulhatott ki az azóta botrányt kavaró kapcsolat, kik hunytak szemet afölött, amit csinált az egyébként házas politikus. Beszéltünk a kislány édesanyjával és a családhoz közel állókkal is, így számos, eddig homályos részletet sikerült tisztázni.
A körmendi Somogyi Béla Általános Iskolában az akkor még a 14. életévét be sem töltő kislány abba a napközis csoportba járt, amelyet a tanítóként is dolgozó Szabó Ferenc felügyelt. Itt többször kettesben maradtak a nap végén, mivel a Körmendtől néhány faluval arrébb élő lány busza indult a legkésőbb. Egy idő után az iskolában is pletykálták, hogy az alpolgármester megkörnyékezhetett egy lányt, de hivatalosan nem lett belőle ügy annak ellenére, hogy az igazgató tudott az ügyről, mert a szülők értesítették őt.
Amikor a szülők először tudomást szereztek a kapcsolatról, kiíratták az akkor nyolcadikos gyereket a napköziből, remélték, hogy így nem tud találkozni az alpolgármesterrel, és ezzel, majd az iskolaváltással megoldódik minden. De nem oldódott, az anyuka szerint Szabó később is üzenetekkel bombázta a lányt.
Bebes Istvánt, Körmend polgármesterét idén januárban tájékoztatták a szülők arról, hogy a helyettese mit művel, de még ekkor sem történt érdemben semmi, ezután mentek a rendőrségre. Egészen megdöbbentő, de igazak voltak a pletykák, Szabó tavaly karácsonykor tényleg megjelent a szülőknél, közölte, hogy ő majd feleségül venné a még csak 15 éves kislányt. Később a szülők egy ügyvéd tanácsára bementek a rendőrségre, ahol távoltartási végzést szerettek volna kezdeményezni a volt alpolgármester ellen, de ebből végül egy feljelentés lett, amely után elindult a nyomozás.
További részleteket arról, hogy a nyomozás kezdetéig miért nem vonhatták felelősségre Szabó Ferencet az iskolában, ahol tanított, és az önkormányzatban sem, illetve a volt alpolgármester rövid pályaképéről, továbbá a magyarság őstörténetéről vallott abszurd nézeteiről a csütörtökön az újságárusok polcaira kerülő Magyar Narancsban olvashat.