Luxuskastély Lázár Jánosék földjei közt: újabb furcsaságokra bukkantunk

  • Magyar Krisztián
  • 2018. február 17.

Kis-Magyarország

Csak a véletlen műve lehet, hogy a kastély építői Lázár Jánosné földjét is körbekerítették!

A közelmúltban több cikkünkben is foglalkoztunk egy rejtélyes luxuskastéllyal, amely a Hódmezővásárhelyhez tartozó batidai tanyavilágban található. A helyiek elmondásain túl több jel is utal arra, hogy Lázár Jánosnak nagyon ismerős lehet az ingatlan.

A Nagyréti Vendégházként elkeresztelt vadászkastélyról készített, közel egy hete bemutatott légi felvételeink óta a batidai ingatlannal kapcsolatban újabb furcsaságokra bukkantunk. Mielőtt ezekre rátérnénk, nézzük meg a legfontosabb részleteket arról, miért is olyan gyanús a Hódmezővásárhelytől néhány kilométerre található kastély ügye:

– a kastélyt egy Kulik Jenő nevű helyi ügyvéd építette, aki jól ismeri Lázár Jánost, hiszen dolgozott vele a hódmezővásárhelyi önkormányzatban, jogi tanácsokat is adott Lázárnak, később pedig a Miniszterelnökség is szerződött Kulikkal

false

 

– a hódmezővásárhelyi önkormányzat építési szabályzatot módosított, amely után kiemelt besorolású lett a kastélyépítés, holott ennek komolyabb városrendezési indokai nem igazán voltak, de legalább így Kuli Jenő mentesült néhány korlátozás alól

– helyi forrásaink szerint Kulik Jenő nem áll olyan jól anyagilag, hogy saját zsebből finanszírozzon egy ilyen, minimum több száz milliós beruházást, és nem is áll nagy vadász hírében, ellentétben Lázár Jánossal

– az impozáns vadászház és a hozzá tartozó melléképületek körül Lázár János és családjának földjei találhatók (ezek együtt valamivel több mint 40 hektárt tesznek ki), a kastélyt is úgy lehet megközelíteni, ha ezek egy részén áthajtanak az oda érkezők

– Lázárék a földjeik közül többet szinte napra pontosan akkor vásárolták, amikor Kuliké lett a mostani kastély területe.

A kastélyhoz vezető közútról nyílik egy hatalmas kapu, amelyen keresztül csak az hajthat rá egy magánútra, akit az ott tartózkodó biztonsági őr beenged. Ez az út elvisz egy másik kapuhoz, amelyen belépve már a kastély területén találja magát a látogató. A hivatalos, általunk beszerzett földhivatali térképen is látható, hogy az épület egy alig több mint 3 ezer négyzetméteres ingatlanon fekszik, ezt vette meg Kulik Jenő ügyvéd, majd később apportálta egy frissen alapított cégbe, amelyben egy ideje már van két tulajdonostársa. Ez a 3 ezer négyzetméteres terület annak az 1,8 hektáros földterületnek a közepén található, amely papíron a miniszter édesanyjáé, így mindenképp át kell hajtani Lázár Jánosné földjén, ha valaki be akar lépni a kastélyba.

De ami ennél is furcsább, a légi felvételek szerint a tulajdonosok Lázárné földjét úgy kezelik, mintha az az épületekhez tartozna, holott a tulajdoni lapon látható, ahhoz elvileg nincs közük Kulikéknak vagy annak, aki a kastély valódi haszonélvezője.

false

Ahogy a lenti képen is mutatjuk: nagyjából az általunk pirossal jelzett terület Lázár János édesanyjáé, a kékkel pedig mutatjuk, melyik azé a cégé, amelynek tulajdonosa harmadmagával együtt Kulik Jenő. Feltűnő, hogy Lázárné földjén is ugyanúgy parkosítanak, és a kerítés nem külön a kastélyt, hanem a teljes területet határolja. Az is feltűnő, hogy a fenti bejárat mellett, de még a kerítésen kívül eső néhány parkolóhely is Lázárné földjére épült úgy, hogy azok gyaníthatóan a kastély látogatói számára készültek.

false

 

Egyébként a miniszter édesanyja pontosan egy nappal később lett tulajdonosa a földterületnek, mint ahogy a sajátját megvásárolta Kulik Jenő. Nehéz racionális érvet találni arra, valaki miért vesz meg egy olyan földet, amelyet gyakorlatilag alig tud hasznosítani, mert annak közepén egy másik tulajdonos építeni akar egy hatalmas kastélyt. Persze, papírok és megdönthetetlen bizonyítékok továbbra sincsenek azzal kapcsolatban, hogy Lázár Jánosnak hivatalosan mi köze van az épülethez, aki kedden az RTL Klubnak azt mondta, nem ő a tulajdonos. A miniszter – ironizálva – azt is megjegyezte: jelenleg két lehetősége van, vagy az erdőt adja el, vagy a vállalkozás részvényeiből próbál meg vásárolni, mérlegelni fogja mindkét lehetőséget.

Légi felvételeken mutatjuk a titokzatos luxuskastélyt, amely Lázár Jánosék földjei között épült

Persze, az egészhez semmi köze sincs a miniszternek. Szerényen csak Nagyréti Vendégház nak hívják azt az impozáns vadászkastélyt, amelyet a közelmúltban építettek a Hódmezővásárhelyhez tartozó batidai tanyavilág szélén. A hatalmas luxusingatlanról a környéken sokan úgy tartják, hogy ahhoz köze lehet Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.