80 millió forintot költött el vagyonából Mészáros Lőrinc pár hónap alatt

  • narancs.hu
  • 2015. február 2.

Kis-Magyarország

Nyilvános a felcsúti polgármester legújabb vagyonnyilatkozata. És már nem 700 millió, hanem csak 620 milliója van betétben.

Hétfő este töltötték a felcsut.hu-ra Mészáros Lőrinc legfrissebb vagyonnyilatkozatát.

Ebben markáns változás egy észlelhető: míg a legutóbbi ilyen dokumentumban még 700 milliós betéti megtakarítás szerepelt, ez az összeg a mostaniban már 620 millió forint. Azaz az elmúlt hónapokban 80 millió forintot Mészáros Lőrinc elköltött. Az aláírásból kiderül: Mészáros január 9-én adta le új vagyonnyilatkozatát, az ugyanakkor nem látszik, hogy Mészáros mire költötte a szóban forgó összeget.

false

 

Mint az ismert: decemberben maga Mészáros Lőrinc jelezte az RTL Klubnak, hogy hibázott korábbi vagyonnyilatkozata kitöltésekor ugyanis elfelejtette beleírni, hogy 2014 májusában 1 milliárd 27 millió forint osztalékot vett fel, amiből ingatlanokat vett és megélhetését is ebből fedezte, így maradt 300 millió. Amit a korábbi 400 millióhoz adott hozzá, így jött ki a 700 millió, amiből most elköltött 80-at.

Azt ugyanakkor többször jeleztük: a felcsúti polgármester vagyonának csak töredék része jelenik meg saját vagyonnyilatkozatában. Számos ingatlanja, földje – és legújabban már tava is – valamelyik cégének tulajdonában áll.

false

 

Fotó: MTI

Korábbi cikkünkben végignéztük Mészáros nyilatkozatait.

A 2014-esből az derült ki, hogy

– Mészárosnak van egy Audi A5-ös gépkocsija,

– takarékbetétben van 400 millió forintja (2013-ban még csak 200 milliója, 2012-ben csak 20 milliója, 2011-ben pedig csak egymilliója volt!),

– 20 millió forint készpénze,

– cégéből, a Mészáros és Mészáros Kft.-ből osztalékot is felvesz, de ugyanennek a cégnek havi 1,7 millióért tanácsot is ad!,

– ezenkívül rengeteg szántó, erdő, legelő és rét is Mészáros birtokában van Felcsúton, Bicskén és Alcsútdobozon (ezek már a korábbi évek beszámolóiban is szerepelnek).

Érdekes, hogy 2014-ben már társadalmi munkában látta el Felcsút vezetését, de 2013-ban 2,5 millió forint jövedelme azért származott belőle. A 2012-es, illetve 2011-es bevallásában még csak fel sincs tüntetve, hogy kapott-e pénzt a polgármesterségi munkáért.

2012-ben még volt egy Mercedes Sprinter kisbusza is, amitől később megvált. Ebben az évben még a Búzakalász ügyvezetője havi bruttó 180 ezer forintért, és ebben az évben 60 millió osztalékot vett fel a Mészáros és Mészáros Kft.-ből.

2011-ben még volt egy III. kerületi lakása is – itt 50 százalékos tulajdonos volt. Ekkor még csak egymillió forint volt takarékbetétben, és 40 millió készpénzben. Ebben az évben még csak 10 millió forint osztalékot vett fel cégéből.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.