Sümegről kidobták, a nyilvántartásból törölték a kamudoktor intézetét – erre bevette az MTA-t!

  • Nagy Gergely Miklós
  • 2016. november 16.

Kis-Magyarország

Kertész-Bakos Ferenc ott fog kollégáival konferenciázni, ahol általában igazi kutatók szoktak. Az eseményt Matolcsy Györgyék finanszírozzák.

Kertész-Bakos Ferenccel már több alkalommal is foglalkoztunk, hatalmas életművét – amennyire megismerhettük azt – röviden így foglalnánk össze:

  • Kertész folyamatosan megpróbálja tudományos embernek előadni magát, és ehhez használja a doktori címet is;
  • false


  • ez azonban legfeljebb csak az ő képzeletében van így, tudniillik tavaly alapos oknyomozás után tártuk fel, hogy az általa megadott diplomaszerzési helyeken egyszerűen nem hallottak róla;
  • amikor ezzel szembesítettük, először megígérte, hogy bemutatja diplomáját, ám ezt nem tette meg, így csak egy kamudoktori címet lobogtat folyton, amit egy diplomagyárban szerzett;
  • Kertész képlékenynek bizonyult múltjából annyi biztos, hogy irgalmatlan cégtemetőt hagyott maga után a 2000-es években;
  • ugyanakkor részt vett egy nagyon fura „lovagrend” dolgaiban is;
  • korábbi cikkünket azért írtuk róla, mert megpróbált összehozni egy felsőoktatási központot Sümegen: azaz Kertész-Bakos tényleg megpróbált belépni a magyar felsőoktatásba, és megkapaszkodni ott;
  • ez azonban végül meghiúsult, a befogadó város végül nyáron kidobta őt, miután sikkasztási gyanúba keveredett a kamudoktor;
  • aki Sümegen azért egy többmilliós tartozást hagyott maga után;
  • pár hete pedig az derült ki, hogy a Kertész-Bakos-féle John Henry Newman Oktatási Központot törölte az Oktatás Hivatal saját nyilvántartásából;
  • ebből már-már arra lehetett volna következtetni, hogy Kertész-Bakosról egy ideig nem fogunk hallani…
  • Csakhogy nem így történt!

    Mert hogy a John Henry Newman Felsőoktatási Képzési Központ december 2-án az MTA-n fog konferenciát tartani a Matolcsy-féle Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány támogatásával. (Matolcsyéktól ugyanis a kamudoktorék elég sok pénzt nyertek, volt is ebből áprilisban botrány.) A meghívón most ez áll: „Az argentin szuverén adósság kezelésének alternatív módszertana és annak tanulságai a magyar párhuzamok tükrében című kutatási program eredményeit a kutatási programban részt vevő és meghívott nemzetközi szakértők közreműködésével szakmai zárókonferencián mutatjuk be december 2-án.” Az esemény tényét az MTA már meg is erősítette a magyarnarancs.hu-nak. Azaz viccről szó sincs!

    Lovagok egymás közt (feketében Kertész-Bakos Ferenc)

    Lovagok egymás közt (feketében Kertész-Bakos Ferenc)

    Fotó: Forrás: kmfap.hu

    Egyelőre az látszik, hogy erős lesz a fellépők sora, ugyanis ott lesz a Kurucinfó által is kedvelt „zsidóügyi” szakértő, Drábik János, a neves bolgárszakértő (és úgy tűnik, szablyavivő) Miczov Jordan, és a minden kormánnyal jó viszonyt ápoló Suha György is. (Rajtuk kívül is vannak még tudományos tekintélyek, igaz, róluk nem találtunk semmi érdekeset, de ez biztosan a mi hibánk.)

    Az eseményen való részvételhez már most lehet regisztrálni, ami, tekintettel a várható nagy érdeklődésre, erősen ajánlott!

    (Frissítés: cikkünk után két nappal a konferenciát lefújták. Részletek itt.)

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."