Nagykanizsa

Újabb közpénz a Demokratának

  • narancs.hu
  • 2012. április 5.

Kis-Magyarország

A zuglói önkormányzat után újabb hivatalra bukkantunk, amely közpénzen helyezett el hirdetést a Magyar Demokratában. A polgármester ezt ráadásul saját keretéből fizette ki, kérdés nélkül.

Egy idei első számában közölt, nyolcoldalas PR-megjelenés után 630 ezer forintot fizetett a nagykanizsai önkormányzat a Magyar Demokrata című lapnak – derül ki a városi közgyűlés február 23-ai jegyzőkönyvéből. A városmellékletként szereplő összeállításban egyebek mellett arról tájékozódhattak a lap olvasói, hogy mi épül, mi újul(t) fel, illetve milyen városkoncepciója van a jelenlegi önkormányzatnak. Az eset kapcsán nem csupán az az érdekes, mekkora összegről van szó, hanem inkább az, hogy a fideszes Cseresnyés Péter ezt saját, polgármesteri keretéből fizette be, anélkül, hogy ehhez a kiadáshoz bizottsági jóváhagyást kért volna. Ráadásul – ezt a közgyűlésen felszólaló képviselő, a korábbi polgármester hangoztatta – Nagykanizsának reklámmegjelenésre 40 millió forint szolgált elkülönítve, de a demokratás ügyre nem ebből, hanem ezen túl jutott.

A narancs.hu felkereste ezzel kapcsolatban a polgármestert, hogy miért tartotta indokoltnak a Magyar Demokratában történő megjelenést, ám erre nem kaptunk választ. Ahogy a megjelenéssel kapcsolatos szerződés vagy más dokumentáció sem került elő, mert az erre vonatkozó kérdésünkre a polgármester csak úgy válaszolt: a „hirdetés kapcsán a Demokrata szerkesztőségével közvetlen kapcsolatban álltunk egyszeri megjelenés kapcsán”.

Február 28-ai cikkünkben megírtuk: a zuglói önkormányzat a közelmúltban 10,5 millió forint értékben kötött szerződést a Magyar Demokrata mögött álló Artamondo Kft.-vel. Bencsik András főszerkesztő akkor arról tájékoztatta lapunkat, hogy „az önkormányzattal fennálló szerződés tárgya egy Közelkép cím alatt megjelenő, többoldalas zuglói melléklet elkészítése”.
A Demokrata finanszírozása nemcsak a pesti kerületnek és Nagykanizsának szívügye: tavaly megírtuk, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezeti kezelésű előirányzataiból is részesült 3 millió forint egyedi támogatásban az újság kiadását finanszírozó Magyar Ház Alapítvány, melynek ekkor „nemzetpolitikai tevékenységét” találták pártfogásra méltónak a döntéshozók.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.