52/21. Janne Teller

KOmplett

A Semmi hozta meg számára a világsikert. Az a könyv, amiről már mindenki tudja, hogy először provokációnak bélyegezve betiltották, majd kötelező olvasmánnyá tették a dán oktatásban. Nem akartam írni róla, annyit foglalkoztam már vele, de valahogy nem tudok szabadulni a hatása alól.

Költözködöm éppen, és egy költözés pont jó arra, hogy megérezzük: valóban nincsen semminek sem értelme. Zsákszámra dobom ki a felgyűlt dolgokat, amik rettenetesen fontosnak tűntek valaha. Nyilván sosem voltak azok. De a legrosszabb az volt, mikor a szüleimtől maradt dolgokat rámoltam össze. Egy kis doboz: temetési papírok, halotti anyakönyvi kivonatok, néhány fénykép, pár egyéb irat. Két élet, ami egy irattartóban elfér. Persze nekem fontosak, de teszem azt, ha én is meghalok, ennek a kötegnek sem lesz értelme, ki gyűjtené, őrizné tovább őket?

Vagy vegyünk könnyebb „hagyatékot”: régi szerződések, határidős füzetek vannak a kezemben, majd kerülnek a kukába. Felidézem magamban a gyomorgörcsöt, ami bizonyos események előtt jött, nagy munkák idegbaját: és mi maradt belőlük? Már azt sem tudom, mit kellett csinálnom, az sem rémlik, mit tanultam az egészből. Nagyon levert vagyok, az írásnak sem látom értelmét, hiszen a könyveket pakolva és egy-egy könyvet újra kézbe véve bevillan, hogy ez vagy az, úgy rémlik, remek olvasmány volt, de semmit nem tudok felidézni a regényekből, a gondolatokból, amikbe valaki az egész életét, idegrendszerét, sokszor az egészségét feccölte.

A Semminek persze nem az a célja (már ha van célja egyáltalán), hogy közös öngyilkosságba hajszolja a népességet, a szerző szándéka szerint egyszerűen egy gondolatkísérlet (kedveli ezt a „műfajt”, illusztrál egy-egy történettel egy problémát, a többit az olvasóra bízza), és valamiféle vigaszféle is bejön a könyv végén, aki hajlamos vigasztalódni, annak.

 


Fotó: Valuska Gábor

A Könyvfesztiválon megismerkedhettem a szerzővel. A találkozás előtt kicsit féltem is Jannétól, azt hittem, rideg, kiábrándult, nihilista nővel lesz dolgom, aki nem is szívesen válaszol a kérdésekre, mert ugye minek. Ennek kicsit ellentartott, hogy András (Sugár András, Scolar), a kiadó bizonygatta, hogy klassz csajról van szó, ne féljek. Aztán az győzött meg, hogy a Könyvfesztivál őrületében Janne bejött hozzánk az öltözőbe, csak úgy, megismerkedni, és kicsit oldani az elkövetkezők feszültségét – mert színpadon beszélgetni mégiscsak egy természetellenes és feszített dolog, ugye. (Ezt én gondolom, valahogy még mindig. Ezeregy ilyen esemény után is úgy érzem, hogy a színpad és a beszélgetés ellentmond egymásnak. Attól függetlenül érzem ezt, hogy kedvelem a műfajt, szívesen veszek részt ilyesmiben mind alanyként, mind kérdezőként. Sőt, akkor érzem a legjobban magam, ha ebben a dermesztő szituációban kérdezőként szinte összeolvadok a közönséggel, és megérint az, hogy voltaképpen ketten vagyunk, mi és a meginterjúvolt, kialakul egy abszurdan intim helyzet, ahol azok a kérdések vetődhetnek fel, amiket inkább egy kocsmaasztalnál vagy otthon, a konyhában fogalmaznék meg. De ezt nagyon ritkán sikerül elérni.)

 

Janne tényleg klassz csaj, helyes, közvetlen és őszinte. Tetszett, ahogy valóban elgondolkodott a kérdéseken (ellentétben azokkal, akiknek mindig megvannak a készre frappírozott sztorijaik és válaszaik a moderátorok, újságírók számára), megfogott a mosolya. Ha igaz, hamarosan az úgynevezett felnőtteknek írt munkái (regényei) is megjelennek magyarul. Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki már alig várja…

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.