Fontos, hogy egy komolyzenész csinos legyen?

szerző
Karafiáth Orsolya
publikálva
2015. dec. 22., 18:12
kommentek
11
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A sok agyzsibbasztó, elsősorban egy bizonyos női réteget megcélzó rózsaszín könyv között kimondottan üdítőek Mörk Leonóra regényei, amik számomra azt bizonyítják, hogy magyarul is lehet olyan könnyed, ám mégsem butuska könyvet írni, amibe – bár a nyelvezet hétköznapi, és nem törekszik a próza forradalmára – mégis jó belemerülni, és úgy kapcsol ki, hogy közben nem érzem kínosan magam. Új regénye, a Holdfény szonáta kapcsán a névtelen gyűlölködésről, a túl szép komolyzenészekről, és magáról a romantikus regény műfajáról beszélgettünk.

Úgy látom, a regényeidben te nem akarsz felülni az olyan – a műfajban – divatos témáknak, mint amilyen anno a szingliláz volt, most pedig – a Szürke után – a vad vagy vadabb, extrém szexuális viszonyok ábrázolása, persze romantikus mázzal leöntve. Új könyvedben a szerelem egy osztrák zongoraművész és egy magyar orvos között szövődik, és komoly problémaként jelenik meg egy – a zenész ellen indított – internetes gyűlöletkampány elburjánzása.

A regény egyik ihletője valóban az internetes mocskolódás, ez a nagyon is aktuális jelenség volt. Újságíróként a saját bőrömön tapasztaltam, milyen érzés, amikor lejárató kampányt indítanak valaki ellen. Esetemben nem kimondottan én, hanem a lap állt a támadás középpontjában, de így is borzasztó volt átélni az alaptalan vádaskodást, és azt, hogy tehetetlenek vagyunk. Tudtam, hogy ezt egyszer meg fogom írni, így lett a regény egyik vonulata az, hogy a főszereplő zongoraművésznek, Alexander Thiemann-nak majdnem derékba töri a karrierjét egy internetes gyűlöletkampány. E mellé jött a romantikus szál, hogy a női főszereplő, Eszter, aki gyerekkora óta rajongója a művésznek, most hirtelen olyan helyzetbe kerül, amikor egyedül ő tud segíteni rajta. Én egyébként víziókat szoktam látni, mindig ebből születnek a regényeim. Itt is az történt, hogy ültem Ausztriában a termálfürdő forró vizében, felnéztem a havas hegyekre, észrevettem egy kis épületet az egyik hegycsúcson, és már láttam is, amint valaki bemegy oda és elrejt valamit. De ki, mit és miért? Beindult a fantáziám, és megírtam a regényt.

false

 

Fotó: Falus Kriszta

Nem először témád a rajongás. Itt a hősnő már igen régóta rajong mind a klasszikus zenéért, mind Thiemannért.

Az utolérhetetlen Mr. Yorke-hoz hasonlóan valóban a Holdfény szonáta egyik eleme is saját élményem. Az első fejezetnek az a jelenete, amikor Eszter 17 évesen beszökik a Zeneakadémiára Alexander egyik koncertjére, tényleg velem történt meg. Én ugyanezt 18 évesen csináltam meg egy német muzsikus kedvéért, én is találkoztam az illetővel a színfalak mögött is, és én is adtam neki egy ugyanolyan gyerekes ajándékot, mint a regénybeli piros matchbox. Esztertől eltérően azonban én nem találkoztam vele tizenöt évvel később, hogy egymásba szeressünk. Mint Goethe óta tudjuk, ez a különbség költészet és valóság között, és az írótípusú ember szerencséje, hogy szabadon használhatja az előbbi lehetőségeit az utóbbi transzponálására. Mikor a Mr. Yorke megjelenésekor megkérdezted, vannak-e még könyvötleteim, biztos voltam benne, hogy ezt az élményemet később még meg fogom írni.

Miért ezt a zsánert választottad? Vagy pontosabban: miért szeretsz ennyire romantikus regényeket írni?

Egyszer olvastam egy Toni Morrison-idézetet, miszerint: „Ha van egy könyv, amit szívesen elolvasnál, de még nem írták meg, írd meg!” Ez vezérel. Egyszóval olyan történeteket szeretek írni, amilyeneket magam is örömmel olvasok. És én leggyakrabban a szórakoztató és a szépirodalom határán egyensúlyozó, többnyire angolszász szerzők tollából származó regényeket szoktam választani. Olyan könyveket, amelyek általában több idősíkon játszódnak, és a hősnőnek ki kell derítenie valamilyen titkot, amely az ő életét is érinti. A kedvencem, akinek minden könyvét olvastam, az ausztrál Kate Morton. Épp most vettem meg a legújabb regényét, a The Lake House címűt. Miután már kikerültem a történet sodrásából, azt figyelem, hogyan dolgozik, mit hogyan old meg, és én mit csinálnék másképp. Tőle mindenképpen sokat tanultam.

Azzal egyetértesz, hogy történeteid (és a már idézett műfaji munkák) részben mesék is – felnőtteknek?

Igen, ezek a regények valóban nevezhetők felnőtteknek szóló meséknek, hiszen éppúgy elvarázsolják az olvasót, és átemelik a saját világukba. Nekem már sokan mondták, mennyire szeretik a hangulatot, amelyet a könyveim teremtenek, és ami akár később is velük marad. És én erre büszke vagyok. Goethe mondta valahol, hogy az ember mindent elvisel, kivéve az egymást követő hétköznapokat, és szokás szerint igaza volt. Még ha valaki olyan szerencsés is, mint mondjuk én, hogy az életem és a munkám nem nevezhető sem unalmasnak, sem eseménytelennek, akkor is szívesen feledkezik bele hangulatos történetekbe.

Hol a komolyzene helye a te életedben? Ki volt az, akiből a vonzó zenészedet formáltad?

A klasszikus zene gyerekkorom óta elkísér, már a nevemet is Beethoven operájának hősnője nyomán kaptam, és ez meghatározta az életemet. A munkámból adódóan hál’ istennek számtalan nagyszerű zenésszel találkozhattam, és ők ugyanúgy inspiráltak Alexander alakjának megalkotásában, mint a csak koncerten-hangfelvételen hallott nagy művészek. A nevét például a francia zongoraművész, Alexandre Tharaud nyomán kapta, aki az egyik CD-men ugyanúgy Scarlatti-szonátákat játszik, mint az én regénybeli zongoristám a bécsi hangversenyén. Alexander karmester nagyapjában pedig már többen felismerték – és teljes joggal – Herbert von Karajan és Wilhelm Furtwängler bizonyos vonásait. Alexander Thiemann azonban az én képzeletem teremtménye.

false

Fura tendencia, hogy a komolyzene sztárjainál is egyre fontosabb a jó külső. Nem egy világhírű – és mellette rendkívül attraktív – előadót meg is gyanúsítottak avval, hogy nem feltétlenül a tudásuk, tehetségük, inkább elvarázsoló küllemük miatt jutottak előre. Azt éppen nagy kedvencemről, Lang Langról hallottam, hogy emiatt egy felvételét úgy kilenc másik nagyszerű művészével együtt hallgatták meg, a szakértőknek pedig nem mondták el, épp ki játszik. Mindezt azzal az előfeltevéssel, hogy ha csak a muzsika marad, a szép arcú kihullik. De Lang Lang „nyert”, a lista élén volt a játéka alapján is. Te mit gondolsz erről az egész jelenségről?

Miért lenne ez fura? Az sosem baj, ha valakit nemcsak hallgatni, hanem nézni is jó. Ez már a fiatal Lisztnek is bejött. Manapság a hétköznapi emberrel szemben is egyre inkább az az elvárás, hogy jól nézzen ki. Nevezhetjük ezt társadalmi nyomásnak vagy a média zsarnokságának, de attól még létező jelenség. A tévéközvetítések, a HD-kamerák olyan közel hozzák a nézőkhöz a zenészek, az énekesek arcát, mint a filmeken, de – például a New York-i Metropolitan élő HD-közvetítései esetében – éppen ez teszi lehetővé, hogy a produkció olyan közönséget is megnyerjen, amelyiknek amúgy esze ágában sem lenne végighallgatni egy operát. Ez tagadhatatlanul plusznyomás a művészeken, bár úgy látom, akinek tehetség és jó külső egyaránt megadatott, az nem szokott panaszkodni. Most hirtelenjében a brit hegedűművész, Charlie Siem jutott eszembe, aki modellként is ismert, és egyáltalán nem hegedül rosszabbul azért, mert úgy néz ki, mintha a GQ magazin címlapjáról lépett volna le.

szerző
Karafiáth Orsolya
publikálva
2015. dec. 22., 18:12
kommentek
11
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Cimkék:
Mörk Leonóra
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 11 Gyurica úr
    Gyurica úr
    2015. december 24., csütörtök 14:31
    „előítéletes vagyok, és mint azt neves fórumozónktól tudjuk, az jó dolog”
    *
    Nem azt mondtam, hogy „jó dolog”, hanem azt mondtam, szükséges.
    Az előítélet életmentő is lehet.
    Az illatok, ízek révén való tájékozódás is előítéletesség. Nem minden mérgező, ami keserű, ám az embernek (egyébként az állatnak is) atavisztikus élménye, hogy ami keserű, általában halált, betegséget okoz. Ami édes, általában ehető, tápláló stb.
    A Magyar nagylexikon így fogalmaz: az előítélet „olyan előzetes ítélet (ismeret, tudás, attitűd), amely megelőzi a valóságról alkotott konkrét benyomásokat, így tudáspótló, ismeret-kiegészítő szerepe is van, segít eligazodni a még nem ismert emberi és társadalmi viszonylatokban is”.

    Elbájoló, hogy mily grandiózus a szimplán piszkoskodó, ripők gyurcsányisták („balliberálisok”) tárgyi tudatlansága.
    .
  2. 10 Cyrano
    Cyrano
    2015. december 23., szerda 20:52
    Gyurica vett egy idegen szavak szótárát.
    Aztán rárakta a kaviaturára.
    Mi meg így jártunk.
    Már mint, aki olvassa. Én nem, mert én is előítéletes vagyok, és mint azt neves fórumozónktól tudjuk, az jó dolog.
  3. 9 Gyurica úr
    Gyurica úr
    2015. december 23., szerda 20:00
    yoyónak válaszoltam, azt írtam, nem élhetünk előítéletek nélkül. Az előítélet sok borzalomtól óvja, sok szépséggel ajándékozza meg az embert.
    Nem tudom, mi áll abban a könyvben, amelynek a borítóján ez a név olvasható: Karafiáth Orsolya, de nem veszem meg, mert föltételezem: (1) rossz az, ami benne áll, (2) ha esetleg jó, engem akkor se érdekel. Természetesen az előítéletek félre is vezethetik az embert, sok jótól megfoszthatják, edgári unalmat vonhatnak büszke fejére (nem biztos, hogy mindegyik Bartók mű tetszik), de ez egy más kérdés.

    Nem azt mondtam, hogy ne olvassa Mörköt, Karafiáthot az, akinek tetszik (akinek az tetszik, nézheti Győzikét is, Anettkát is, hallgathatja Orbán Viktor dakota közhelyeit stb.), hanem azt mondtam: a két szépséges irodalmár ITT ÉS MOST marhaságot beszél. Még azt a közhelyet sem ismerik, amely szerint egy átlagosan mutatós barbibula arca is borzalmassá válik (vizuálisan is!), ha az ábrázat mögött nincs semmi (így Karafiáth is minden fuxos-merdzsós zsírbunkónak tetszik), plusz lerí róla az arrogancia, az agresszív értelmetlenség, míg egy tradicionálisan csúnya arc is megszépül, ha a művész jól hegedül, elragadóan beszél, vagyis ha értelem, okosság, ihlet, kedvesség, emberség, barátság sugárzik a szeméből. Mint például az enyémből. Jó, mondjuk, én eleve szép vagyok, nekem ilyen értelemben is könnyű, mondom, amiről beszélek, MINDENKI számára evidens.

    Azt mondtam, Költőcske Mihályné (gondolom, ez a férjezett neve) nem tudja, mi a különbség az analógia (hasonlóságon alapuló egyezés), a paradigma (bizonyításra alkalmazott példa), a konfundálás (összekeverés, összemosás), illetve a dehonesztáló (pocskondiázó) ráutalás fogalmai között. Méghozzá attól függetlenül nem tudja, hogy Mörk Leonóra könyveit hányan szeretik olvasni, hányan nem.
    Remenyik Zsigmond tanúsága szerint József Attila ezt kérdezte a barátaitól a halála napján: „Tudjátok, hogy a Nagyon fáj-ból hány példány fogyott? Száztizenöt.”

    Én pedig ezt kérdem: tudjátok, hogy Wass Albertből hány példány fogyott? (Költői kérdés.)
    És? Akkor most ebből mi következik? Hogy senki ne olvassa József Attilát, ámde mindenki olvassa Wass Albertet? Netán fordítva?

    Dedós dolog ez, gyerekek. Mindenki azt olvas, amit akar, és mindenki azt mond mindenről és mindenkiről, amit akar. Én is azt mondtam Karafiáth verséről (és Varró Dániel verséről), amit akartam.

    Higgyétek el, szánalmassá teszi „Valakicskét” (s az összes kvázi liberális lelkületű senkicskét) az, ha minden kritikai megjegyzésre indignáltan reagál: „Mörk Leonóra nem neked ír könyveket. Ettől azok jók és olvasmányosak, érdekesek és meghatóak, kedveltek és kapósak - de nem neked íródtak.”

    Mondtam, hogy nekem ír könyveket? Mondtam, hogy nem jók és olvasmányosak a könyvei azoknak, akiknek jók és olvasmányosak a könyvei? Nem mondtam. Olyannyira, hogy Mörk Leonóra könyveiről nem mondtam semmit. Azt mondtam: nem veszem meg a könyveit. Hogy miért nem? Mert előítélettel vagyok iránta. Ezt mondtam? Nem ezt mondtam?
    Mondtam egyetlen szóval is, hogy ne vedd meg Mörk Leonóra könyveit? Nem mondtam.
    Tudsz olvasni? Nem tudsz. Így aztán nem csodálom, hogy neked tetszenek Karafiáth versei. Ha vak volnék, vagy behunyt szemmel olvasnék, nekem is tetszenének!
  4. 8 Valakicske
    Valakicske
    2015. december 23., szerda 18:07
    Az szar ügy lehet, mikor valaki elolvas egy ilyen cikket - és nem jön le neki belőle, hogy NEM Ő a megszólított.:-)
    Gyuricabácsi, Mörk Leonóra nem neked ír könyveket. Ettől azok jók és olvasmányosak, érdekesek és meghatóak, kedveltek és kapósak - de nem neked íródtak.
    Ez egyébként kiderül a szövegből is .... (Azt már nem is kérdezem meg, hogy hogyan olvas valaki Thomas Mannt, ha nem ért meg egy interjút????)
  5. 7 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2015. december 23., szerda 17:18
    A feladat adva van, ha a szerzők be akarnak vágódni Gyurica úrnál, akkor a jövő héten Weöres Sándort vagy Thomas Mannt kell mikrofonvégre kapniuk.
    Aztán majd kiderül, hogy azokat a beszélgetéseket szó nélkül hagyja-e a versmondó mester, vagy azokban is talál kivetnivalót.

  6. 6 yoyo
    yoyo
    2015. december 23., szerda 14:36
    a rohanó világ túlságosan is kihozza az ember előítéleteit.

    látok egy könyvborítót, ami valami esszenciális sűrítménye mindannak, ami garantálja, hogy méter távolságból (a szemem jelenleg ezen belül tud különbséget tenni könyv és vágódeszka között) megállapítsam, ezt nem.

    aztán a cím: holdfény szonáta... au..

    és még egy adalék - '"szerelem egy osztrák zongoraművész és egy magyar orvos között", ez akkor is au, ha nincs leöntve romantikus mázzal.

    szóval előítéletek: egyszerűen túl sok inger ér ahhoz, hogy egy könyv esetében az említettek után még maradjon bennem annyi bizalom, hogy ...

  7. 5 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2015. december 23., szerda 14:34

    Gyurica úr: „az a világ, amelyben egy Gidon Kremer nem hegedülhet, mert nem olyan mutatós […], mint a költő és interjúalanya együttvéve, az a világ nekem nem kell.”

    Eközben mintha nagyon is szükséged lenne „arra” a világra, valószínűleg az olcsó önszórakoztatás kedvéért, hogy ugyanis újra eljátszhasd a „mogorva bácsi kioktatja a buta gyerekeket” játékodat.
    Ha valóban nem kellene „az” a világ, akkor nem klikkeltél volna rá erre az interjúra. Hiszen régóta ismered a szerzőt, tudhattad, hogy mire számíthatsz. Naná, hogy ráklikkeltél.

    Az interjúalany akár rólad is mondhatta volna: „a saját bőrömön tapasztaltam, milyen érzés, amikor lejárató kampányt indítanak valaki ellen. Esetemben nem kimondottan én, hanem a lap állt a támadás középpontjában…”

  8. 4 Gyurica úr
    Gyurica úr
    2015. december 23., szerda 11:46
    „Kedves Gyuricza úr…”
    *
    Nem vagyok kedves. Már amennyiben nem óhajtok kedvesnek lenni. Most speciel nem óhajtok.
    Miért? Mert kérdezem: milyen irodalmár az, aki nem tudja, Sánta „z” nélkül írja a „Gyurica urat”? Legalább az obligát gyanúperrel élhetne az irodalmár, mielőtt „kijavítja” a másik ember nevét!
    Milyen költő az, aki nem tudja, mit jelent az „összemosás” kifejezés? Például. Mert – megfigyeltem – a testileg formás költő más szavak jelentését sem ismeri. Vesd össze: http://magyarnarancs.hu/komplett/lyuk-a-szuloi-hazon-94445/?orderdir=&pagenr=4#kommentek
    2015. április 08., szerda 14:59
    2015. április 08., szerda 17:54
    2015. április 08., szerda 19:41

    Senki nem lett összemosva semmivel.

    A költő és interjúalanya kategorikusan jelenti ki: valami attól érvényes (morálisan, esztétikailag, intellektuálisan...), hogy „létező jelenség”.
    Erre mondtam: az emberirtás is létező jelenség, sőt a fasizmus, az antiszemitizmus, a nácizmus tízmilliók által támogatott „létező jelenség” a harmincas-negyvenes évek Németországában. Világviszonylatban valószínűleg százmilliós nagyságrendről beszélhetünk.
    És? Akkor az antiszemitizmus jogosult?

    Említhettem volna persze a banális „több száz milliárd légy a disznószaron” paradigmát; az talán nem lett volna „meredek összemosás”, de nem is lett volna más. Egyébként pontosan ezzel érvelnek Orbánék is: mi vagyunk többen (Gyurcsányéknál többen, mert egyébként kevesen vannak!), ezáltal nekünk van igazunk, illetve: nekünk igazunk van.

    Nem a költő (és interjúalanyának) történelemfilozófiai orientációjáról, hanem a morális, esztétikai, intellektuális csököttségéről szól a kifogásolt mondat.

    Csupán ezt közöltem: az a világ, amelyben egy Gidon Kremer nem hegedülhet, mert nem olyan mutatós (http://www.brightcecilia.com/forum/attachment.php?attachmentid=5843&d=1434791709), mint a költő és interjúalanya együttvéve, az a világ nekem nem kell. Akkor sem kell, ha a barbibabásan szimpla Mörk Leonórák, Karafiáth Orsolyák dizájnos nyomulása valóban „létező jelenség”.

    Azt mondom, amit Nagy Lajos írt anno a Karafiáth- és Mörk-féle emberekről, mutatis mutandis persze (http://mek.oszk.hu/00900/00992/00992.htm#118): legyenek holtig esztétikusak!
  9. 3 Cyrano
    Cyrano
    2015. december 23., szerda 11:41
    Kedves Orsolya, Gyuricánk a fórum bolondja, csak nem futó-, hanem grafománbolond.

    Hülyeségeket hord össze, mert az a (kezelendő) fixa ideája, hogy észt csak neki osztott Isten.
    Ennyire vegye komolyan.

    Én csak akkor tenyerelek kissé orcájára, ha nagyon túlteng, azt is csak azért teszem, hogy érezze a törődést, mert ilyen karitatív lélek vagyok. XD


  10. 2 KOmplett
    KOmplett
    2015. december 23., szerda 10:30
    Kedves Gyuricza úr, összemosása meredek, ki kell kérjem mind a magam, mind az interjúalanyom nevében.

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Karafiáth Orsolya

KO. Art. Rév. Arany. Fals. Idő. Árnyék. Tény. Horror. OK. Rock. Show.Idegek.

Karafiáth Orsolya
Szerző adatlapja

Blog

még több cikk