„A design végső célja maga az ember”

szerző
Karafiáth Orsolya
publikálva
2015. dec. 20., 13:00
kommentek
0
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nem a luxus, és nem is az egyszerű formák. Nem egy szűk réteg hóbortja, aminek csupán egy a célja: a szemet gyönyörködtetni. A dizájn mindannyiunk életének a része.

Az idézet Moholy-Nagytól származik, ennek kapcsán próbáltam én is végiggondolni, mi a dizájn. A Kortárs dizájn kiállítás apropóján – ahol többségében ruha – és ékszertervezők munkái láthatóak - arra kértek fel, ezt járjam körül.

A Kodály Körönd mellett születtem, egy hatalmas lakásban laktunk, az egész nagycsalád. Aztán onnan csak a szüleimmel átmentünk egy teljesen más világba. Álmomban gyakran visszatér a gyerekkori lakásunk képe Halásztelken, az egykori honvédségi lakótelepen, ahol hét éves koromtól öt éven át laktunk. Még rögtön felébredve is szépnek és otthonosnak tartom, a legszebbnek, holott józanul tudom, hogy ez csupán a nosztalgia. Szekrénysor, te jó ég. Réka elemes garnitúra a nappaliban, szörnyű olajkályha, amitől telente mindig iszonyú szag leng be mindent. Apa új öltönye, amit a diplomaosztójára vettünk, a Vörös Október Ruhagyár remeke. Anya műanyag kék-fehér ruhája a Május 1. kreációja. Máig őrzöm, olykor jelmezbálokba felveszem, legutóbb abban voltam Samantha Ewing. Az asztalon maciméz. Ez utóbbi néha ma is, utalva arra, hogy a jó dizájn igenis időtálló. Azt később tudom meg, hogy alkotója Kovács Tibor eredetileg a származása miatt alapos hátrányból startoló szobrász, aki csak így tudta megkeresni a betevőre valót. (Ő álmodta meg a Vidámparkban az Óriást is.) Ma egy hasonló kaliberű tervező csak úgy söpörné be raklapszám a pénzt, de akkoriban ez nem így működött. Szabadalma a szocialista államé volt, ő pedig megkapta a fizetését, örüljön, hogy él.

false

Ha régi képeket nézegetjük, azt gondolhatjuk: te jó ég! Hát akkoriban mindenki teljesen egyforma volt? Egyformán öltözködtünk, egyforma tárgyaink voltak, egyforma volt a lakásunk? Kicserélhetjük a fejeket, és megvan a háttér.  Ha az utópiák ideájából indulunk ki, a látvány teljesen logikus. Ebbe a gondolatba nem fért bele, hogy csak megváltoztassuk a bútorainkat, ha azok még betöltik a funkciójukat, és ekképp az sem, hogy az ember kedvtelésből cserélgesse a ruháit, amik még jól szolgálnak. A tervezők stabil értékrenden nyugvó jövőt képzeltek el, Tatlin például olyan ruhát is tervezett, amit télen-nyáron hordható – beletéve vagy kivéve a bélést. Őt egy korabeli kritikus így méltatta: „Az öltözködés helyes értelmezése szemben áll a divatot követő régi felfogással. A divat nivellálja az embereket, nem veszi tekintetbe testi felépítésük jellegzetességeit.” Persze a cél (kimondatlanul) ekkor sem az orwelli egyenruha, hanem kinek-kinek a testreszabott öltözék lett volna.

Anyának mama kamionos szomszédja nyugatról hozta a divatlapokat. A Burda gyönyörű manökenjeinek szemkápráztató ruhakölteményei – még a legegyszerűbbek is – parádésnak tűntek a csóró kis Ez a divat modelljeivel szemben. Így hát anya – mint sok igényes nő akkoriban – megalapította a maga kis házi szabászatát. Megtanult kötni, hímezni és horgolni is. Persze először rajtam kíséretezett, aminek az lett az eredménye, hogy állandóan körberöhögtek az iskolában. Mert anya fantáziája szárnyalt, a színeket és mintákat meglepő kombinációkban vegyítette, és mivel engem dobott be végül az oroszlánok közé, nem kellett félnie semmitől. Talán emiatt lettem én később az a fajta kamasz, aki a többiekkel ellentétben nem kitűnni, hanem inkább elvegyülni, egyszerűsödni akart, gyakorlatilag láthatatlanná válni olyan ruhákban, amiket mindenki hord.

Tartalomhoz a forma: Amphora. Naponta többször is láttuk a reklámot. Ha a terméknevet leszakítjuk a végéről, gyakorlatilag a dizájn definícióját kapjuk meg. Ha így nézzük, elég nagyképű a szlogen nem? Hiszen alapvetően minden egyes használati tárgyunk ilyen: a tartalmához, a célszerűségéhez rendeljük hozzá a formáját. Hiszen ekképp tud csak működni, így tudja a szerepét betölteni. Ma már úgy látom, egykori otthonunk talán ha két ízléses tárgyat tudott felmutatni: anya Hélia-D krémjeinek a tégelyét, és a hollóházi teáskészletet.

S hogy mi a helyzet ma? A szakértők szerint a magyar dizájn még mindig szomorú képet mutat. S hogy miért ott tartunk, ahol? Vadas József művészeti kritikus a kétezres évek elején úgy fogalmazott, hogy azért, mert „önnön fejletlenségünk áldozatai vagyunk. A modern formatervezéshez modern géppark kell, ahhoz pénz. Ez utóbbiból a szükségesnél jóval kevesebb van, amiből pedig a legtöbb, az az olcsó munkáskéz. Ebből fakad, hogy a világ félig-meddig kézműves módszerekkel készülő termékeinket honorálja, ahol egységnyi anyagra óriási az élőmunkafordítás. Az ajkai kristályt, a herendi porcelánt, az esztergályozott koloniál – és a faragott stílbútorokat. Végül is mindabból, ami a fejlett technikán alapul, nyugaton sokkal jobbat kínálnak.” Holott a formatervező-képzés 1950 óta létezik hazánkban, és azóta rengetegen szereztek diplomát korábban az Iparművészeti Főiskolán, ma a Moholy-Nagy Egyetemen.

És nem a tehetség hiányzik/hiányzott soha, gondoljunk a külföldi sikerekre. A Ford T-modelljének konstruktőrére, Galamb Józsefre, aki az autó formatervezője is volt. Vagy a Német Formatervezők Szövetségének egykori elnökére, Stefan Lengyelre, aki a Ganz-MÁVAG által gyártott csuklós villamos formatervezője is. És ne feledjem említeni a Bauhaus neveltjét, Breuer Marcellt, akit a modern bútor atyjának tekintjük. Őt már csak azért nem feledem, mert a mostani otthonomban van kettő az ő híres csővázas foteléből. Bár a barátom szerint én vagyok az egyetlen a Földön, aki ezeket a táskáinak a tárolására használja. Hiába, nálam nem jött be ez a dizájn, nem érzem kényelmesnek, nem szívesen üldögélek benne, viszont – mivel igen nagy, és nem öblös, táskatartónak éppen megfelel. De visszatekintve gyerekkorom tárgykultúrájára, azt kell mondjam: bizony, sok esetben szomorú volt a látvány. Ezért áll tőlem távol a magyar retró-láz. Mert csak arra tudok gondolni, hogy minden, ami még ma is probléma, abból a korszakból ered. „A design ugyanis a múlt rendszer mostohagyermeke volt. Bár tiltani nem tiltották, a gazdaság nem ösztönözte. A rendszerváltás után logikailag nagy fejlődésnek kellett volna beindulnia, de ez sem történt meg.” (Vadas) Bár azért ne felejtsem említeni, hogy a hatvanas-hetvenes évek új gazdasági mechanizmusa jó pár értékes darabot termelt, gondoljunk csak az Ikarus nemzetközi díjára, vagy Horváth László Saturnus étkészletére, és a már említett Hélia D-s tégelyekre, de az átlag nem ez. „A magyar gazdaság pedig ma azért nyújt kevés teret a dizájnnak, mert nyitott lett, a GDP döntő hányadát a külföldről hozott késztermékek teszik ki.”

false

És akkor most már tisztázzuk, pontosan mi is a dizájn. Az általánosan elfogadott elv szerint a dizájner feladata nem az, hogy szép formát adjon a termékeknek, a látvány csak a hab a tortán. Többen úgy vélik, hogy a design szerepének és tartalmának folytonos változása miatt nem is lehet pontosan meghatározni, pontosan mit is jelent. De azért próbáljuk meg. Többek között a design művészet, alkalmazott művészet, mesterség, tudomány, marketingeszköz, stílus, módszer, és még… valóban sorolhatnánk. Körbevesz bennünket.

Már a reggeli kávéscsészénk képében, a ruházkodásunkban. Az ágy, amiből kikelünk, szintén dizájntárgy. Szeretjük vagy utáljuk őket, a hülye kanalat például, ami keverésen kívül semmire nem jó, mert valahogy nem sikerült elég öblösre. (Gyanakszom, hogy a tervező inkább szürcsölgetni szereti a levesét.) És itt a lényeg: gyakorlatilag minden használati tárgyunk dizájntárgy, hiszen tervezés eredményeképp jött létre. Tehát a dizájn nem kevesek kiváltsága, épp ellenkezőleg. Az életünk része.

A dizájn szó maga a latin designo illetve az olasz disegno formából ered, melynek jelentése szándék, terv, és magába foglalja a tervezés folyamatát, illetve ennek eredményét is. Az ipari termeléssel összefüggő változata, az industrial előtaggal a huszadik század elején terjedt el, kezdetben angol nyelvterületen, később világszerte. És eközben a szónak megjelent néhány téves jelentésárnyalata is. Többen használják a például – tévesen – a „dizájnos” szót a puritánul, elegánsan megformált tárgyakra, vagy a luxus szinonimájaként. Ám önmagában a kifejezésnek se pozitív, se negatív tartalma nincsen, nem minősít. Ugyanakkor természetesen lehet jó vagy rossz is.

Egy Németországban készített felmérés szépen mutatja, milyen kavar van a fejekben. A megkérdezettek többsége ugyanis a designt elsősorban az olasz cipővel és a svéd bútorral azonosította. A jó design legfontosabb ismérve, hogy az igényeinkhez alkalmazkodik, tehát soha nem öncélú. Lehet ipari gyártásban készült és egyedi, kézműves termék is. Sokak szerint a dizájn és világnézet összekapcsolódhat, gondoljunk csak a természeti formák szépsége feletti merengésre: „Ki gondolta ki ezt a tökéletességet? - teszi fel a kérdést például Lissák György is - Létrejöhetett volna a kristály vagy az áramvonalas tölgy, ha nincs terv mögötte? De az isteni terv végső soron kifürkészhetetlen.” És ez már nagyon messzire vezetne… Mindenesetre a dizájnnal hatunk a környezetünkre. Ezért is fontos számomra, hogy a munkáim külseje szépen megtervezett legyen.

Ma már úgy látom, anyának volt igaza, valahogy ki kellett tűnni a szürkeségből. De visszanézek kicsit. Jóval korábban már az avantgárd sem ment el az öltözködés mellett, tervezőik, művészeik elsősorban a mindennapi élet és a művészet viszonyát vizsgálták. A futuristák például úgy tekintették a ruházatot, mint a körülöttük lévő világ részét, amit ennek megfelelően a kor racionális elvei szerint kell megtervezni. Az ilyen öltözet formailag egyszerű, kevés összetevőből áll, viselése kellemes és higiénikus, kombinálható. A szocializmus tervezőire hatott ez a gondolat, ami kiegészült azzal, hogy a szűk keretek között is keresték az utat a szériatermelés és az egyedi igények között.

false

Ám sokáig egy jó ízlésű embernek nem lehetett alternatíva a konfekció. Akinek a praktikusságon kívül személyességre és magasabb minőségre volt igénye, az szabóhoz járt, vagy kézművesekkel készítette a ruháit. (Vagy otthon maga, mint anya.) De ez azok kiváltsága lett, akiknek sok pénze, illetve jó kézügyessége volt. A tervezők pedig szenvedtek. A szocializmusban képzett iparművész nem maradhatott munka nélkül, norma volt, havonta minimum 10 tervet kellett készíteniük.  Legtöbbjük soha nem készült el, a szériák pedig kicsit voltak, kezdetben 12-20 darab, amit később felemelték ötvenre, de így sem érte meg. „Milyen divat az, ami csak egy szűk kör kiváltsága? A privilegizálás a divat lényegének mond ellent.” – mondja erről Szilvitzky Margit. Ma már szerencsére nálunk is virágzik – hagyományainkból fakadóan elsősorban – a kézműves dizájn. És egyre többen élnek a lehetőségeivel. „A jó dizájn megítélésében ízlésünket maga a dizájn csiszolta ki.” Emiatt is fontos hinnünk abban, hogy a stílus tanulható. Így nem kiváltság, hanem egyre többek öröme lehet.

A kiállítás 2016 január 3-ig látható Tatabányán, a Vértes Agórájában (2800 Tatabánya, Szent Borbála tér 1.). A kiállító művészek: Gyetvai Piroska, Fekete Ildikó, Haász Ágnes, Halász Jácint, Kelecsényi Csilla, Karsai Zsófia, Martin Krisztina, Meyke, Nyíri Kata, PiStyle, Somogyi Pál, Szilas Rita, Takács Márk Ádám, Zámori Zsófia

szerző
Karafiáth Orsolya
publikálva
2015. dec. 20., 13:00
kommentek
0
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Karafiáth Orsolya

KO. Art. Rév. Arany. Fals. Idő. Árnyék. Tény. Horror. OK. Rock. Show.Idegek.

Karafiáth Orsolya
Szerző adatlapja

Blog

még több cikk