Úgy kezdődött, hogy a hivatalos levelek – holott a NAV-nál megvolt a költözés utáni új címem – egy régi albérletembe érkeztek, ahol a tulajdonossal rég megszakadt a kapcsolatunk. Érdekes módon a végrehajtás lehetőségéről szóló sima levél már a pontos lakhelyemre jött. Amint megkaptam az iratot (és a sokkot, hiszen fogalmam nem volt, miről lehet szó), intézkedni kezdtem.
Kiderült, a húgom is kapott majd egy éve hasonló felszólítást a Nyugdíjfolyósító Intézettől, és ő azonmód írt is nekik, tudakolván, mi közünk lehet nekünk még a nyugdíjfolyósításhoz. Persze választ a beígért huszonkét munkanap leteltével sem kapott. Mint ahogy az első levelemre én sem – azóta sem. Telefonon próbáltam hát érdeklődni, ahol javasolták, fáradjak be. Ezt február végén meg is tettem. Ott kiderült, édesapám nyugdíjáról van szó, amit anyám – aki azóta szintén meghalt – jogosulatlanul vett fel, így a húgom és én a büntetéssel, késedelmi kamatokkal felduzzasztott büntetés megfizetésének is az örökösei vagyunk, egyetemleges adósok, ketten.
Érdeklődtem, átvállalhatom-e a tartozást, és kaphatok-e részletfizetési lehetőséget. Mindkettőre igen volt a válasz, bár mondták, a részletek ügyében huszonkét munkanapon belül jelentkeznek. A papírügyeket elintézve – három óra múltán –, megnyugodva tértem haza. Erre rá két héttel jött egy levél ugyanettől a hivataltól, hogy átadták végrehajtásra a NAV-nak az ügyemet. Telefonálok, mi történhetett. Ekkor hangzott el először, hogy „sajnálatos módon” elkeveredtek a papírjaim, menjek be a NAV-ba, ott tisztázzam a dolgot. Újabb három óra sorban állás, az ügyintézők ott is maximálisan kedvesek voltak. Megkaptam a papírokat is arról, hogy minden rendben van, felfüggesztik a végrehajtást.
Erre három héttel jött még egy levél – immár a NAV-tól, hogy végrehajtanak. Körtelefon, pénzösszedobás: egy összegben befizettem a tőketartozást, kamatokat, büntetést a megadott számlaszámra, az Államkincstárnak. Ez volt április nyolcadikán. Ekkor már végképp hátradőltem, eztán baj nem lehet. A lé befizetve, mi történhet még? Hát sok minden, ma már tudom. Két hete telefonál a húgom, hogy inkasszózták mind a saját, mind a családi számlájukat. Huh. Telefonok első körben. „Sajnálatos módon tévedés történt” – mondják a NAV-nál, nekik nem érkezett meg, hogy én átvállaltam a tartozást, valamint – és hopp, most látják, hogy a befizetés megtörtént, de ezt sem írták jóvá.
Azóta a húgom havi fizetése is befutott, illetve harminc százaléka hozzájuk, és hogy most már onnan is leemelték az összeget. De innentől ők széttárják a karjaikat, keressük a Nyugdíjfolyósítót. Ha ők küldenek nekik egy faxot, hogy rendben van a dolog, törlik az inkasszót. De lehet, hogy csak huszonkét munkanap után. A Nyufignál – akiket naponta többször hívunk, és mindig halljuk a „várakozási idő több, mint hat perc” – ez megy félórákon át – vagy elérjük az ügyintézőt, vagy nem, közvetlen számot ugye nem adnak. És arra hivatkoznak, hogy sajnálatos módon elkeverednek a papírok, nem tudják, mit csinál az egyik, mit a másik osztály.
Nos, ebből a kis ügyünkből – azon kívül, hogy rengeteg időnk és rengeteg idegünk ráment – immár anyagi kárunk is származott, mivel a húgom nem tudta befizetni időre a számláit, a lakbérét sem. Így nem csoda. Mikor azután, hogy közölték, fogalmuk nincs, mikor kapjuk vissza a – nem kevés – pénzünket – a végrehajtási költségeket azért szíveskedjünk befizetni – elszakadt bennünk valami. Kérdés persze, mit lehet ilyenkor tenni? Van, aki pert javasol, de ezek után épp pereskedni ne rettegjek? Főképp, hogy ma a postaládámban ajánlott levél cédulára bukkantam a Nyugdíjfolyósítótól. Hamarosan kiderül, mi az új meglepetés. Talán annak az ismerősömnek lesz igaza, aki azt mondta, eztán majd felszólítanak, hogy fizessem be részletekben is a tartozást, ahogy megígértem…
