Kantin, Komár László, vonatozás

szerző
Karafiáth Orsolya
publikálva
2015. máj. 29., 13:05
kommentek
3
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ha már az e heti Narancsban ott a Balaton-melléklet, gondoltam, felidézem én is a régi nyarakat, melyek annak idején számomra – a nyári a táborok mellett – elsősorban a vállalati üdülőket jelentették.

Családilag többszörösen is adott volt a lehetőség, hogy gyakorlatilag az összes hazai hasonló helyet megismerjem: anyám és anyai nagyapám a honvédségnél, apai nagypapám előbb a MÁV-nál, majd az APEH-nél dolgozott. Áztathattam magam többek között Hajdúszoboszlón, kirándulhattam Mátrafüreden, ám ezek egy kislánynak, később kamasznak elég hervasztó lehetőségek voltak. Mindig a Balaton volt a csúcs, Zamárdi (MÁV), Kenese (Honvédség), Csopak (APEH).

A kenesei Honvéd üdülő, 1966

A kenesei Honvéd üdülő, 1966

Fotó: Fortepan.hu

Állítólag nemigen lehetett minden évben menni, de nekünk valahogy sikerült. Ebben is, mint a például a hipergyorsan megkapott telefonban, a hatvanas évek végén kiutalt ötszobás nagypolgári lakásban és egyebekben az anyai nagyanyám mindenhová elérő kezét sejtettem. Mondjuk a trükkje valóban ravasz. Kifigyeltem már kicsiként, hogy gyakorlatilag mindent úgy ér el, hogy belengeti: hamarosan meghal. Eleinte még én is hittem neki. Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy a ritkuló famíliánkban egyedül ő tartja remekül magát. És a mai napig járja a régi helyeket, a még megmaradt üdülőket, hogy „egyszer az életben még hadd élvezze a kellemes vizet, a masszázst, ezt a kis örömet nem lehet megtagadni egy haldokló öregasszonytól…”.

Gyerekként ezek a helyek nekem olybá tűntek, mint egy gyerektábor, csak épp felnőtteknek. Ma úgy gondolom, azok is voltak. Hatalmas betonkolosszusok, aprócska szobákkal, hogy minél több dolgozó élvezhesse a magyar tenger örömeit, még ha az örömben ott a „mintha örökké szexuális életet élő” szobaszomszéd neszezése is. Házirend, fegyelem, fakultatív programok. (Hol vannak ma már az ilyen nyarak? Mikor semmi pénzből úgymond járt a pihenés?)

Egy program volt a fix: a napi háromszori étkezés. Persze akadt, aki nem kért ebből, de azokról megvolt a vélemény. Úgy emlékszem, ott hallottam először a fennhéjázó és az urizáló szavakat is: egy családra, akik a vendéglőbe jártak. De volt, akiket sajnáltunk. Akik a közös konyhában főztek napra nap. Az ebédlő általában egy nagy hodály volt, és két turnusban ment az étkeztetés. Késni nem volt ajánlatos, és szinte csak nekünk, gyerekeknek volt repeta. Ám ahogy visszaemlékszem, sosem preferáltam az üzemi kosztot, és csak azért jártunk oda lelkesen, mert csinos kiskatonák szolgáltak fel. Inkább a büfét preferáltuk, amit itt is kantinnak hívtunk, mint a laktanyában. Soha annyi csokit és jégkrémet nem zabáltunk össze, mint ezeken a balatoni nyarakon. Persze az esti bulik is innen, illetve a lengőteke mellől indultak, és a végük rendszerint szánalmas vonatozásba fulladt. A mai napig viszolygok a pocakos, meztelen felsőtestű férfiaktól, azt hiszem, ekkoriban ment el örökre a táncolástól is a kedvem. Mert akkoriban azt hittem, a tánc ez. És hogy ekképpen jó vége nem lehet.

Amúgy azért sem volt jó kimaradni a közös étkezésekből, mert másképp nehezebben ment az ismerkedés is. Az persze idegesítő volt, ami az összeültetésekkel ment, én valahogy mindig kis gyökerekkel kerültem egy asztalhoz. De gondolom, a gyerekek elosztása nem volt igazi szempont, inkább az volt a lényeg, hogy a felnőttek ne kerüljenek kínos helyzetekbe. Már a szobában ment a parázás az első vacsora előtt, hogy nehogy ezzel, nehogy azzal kerüljünk össze. Nem is a katonaságnál lennénk, ha nem lett volna meg itt is a hierarchia. Hiába kerültek le az egyenruhák, azért mindenki tudta, ki kicsoda. Nekem például előre szóltak, hogy az állandó hülye vicceimtől és tréfáimtól kiket kíméljek meg. Akkoriban persze nekem sejtelmem se volt ezekről a dolgokról, hát még arról, hogy mennyire fegyelmezni kellett magukat a szülőknek egy-egy ilyen nyaraláson. Nemrég kezembe került egy régi illemtankönyv, melyben külön fejezet szól a vállalati üdülőkben tanúsítani illő magatartásról. „Elmondjuk a látomásunkat – írják a szerzők –, látunk egy jóakaratú embert, amint a legnagyobb kánikulában, mialatt a többiek még a fejüket is alig dugják ki a Balatonból – ott görnyed a szobában, és egy levélre hullatja a verítékét, melyben a családodat figyelmezteti. A munkahelyedre szóló értesítést már leragasztotta.” Klassz lehet úgy nyaralni, hogy közben állandóan résen kell lenni. És hogy kötelező meghívni X.-et egy sörre, mert ha nem…

Zamárdi, 1958 - a háttérben Tihany, előtte a Tatra

Zamárdi, 1958 – a háttérben Tihany, előtte a Tatra

Fotó: Fortepan.hu

És az ismerkedő, illetve búcsúestet sem tanácsos kihagyni, nehogy antiszociálisnak nézzenek. Az ismerkedésit mindig is cikinek tartottuk, és nem csak a menetrendszerűen bekövetkező vonatozás miatt, ám a búcsúestet ki nem hagytuk volna, semmi pénzért. A Honvédségnél, Kenesén legalábbis mindig megadták a módját. Volt tombola (sosem nyertem), valamint lábszépségverseny, ahol csak és kizárólag kacska és szőrös lábú férfiak kerülhettek a dobogóra. Kifeszítettek egy nagy lepedőt, amögött kellett vonulni. Évről évre ugyanakkora nevetés kísérte a produkciót. Ám a fő szenzáció a koncert volt. A mai napig nem tudom elfelejteni, mikor Komár László érkezett közénk. Máig őrzöm a tőle kapott, dedikált képeslapot. Amikor a húgommal összeültünk megbeszélni az emlékeinket, ő is elsőként ezt hozta elő. Bepárásodott szemmel nézett rám: „Emlékszel a legjobb nyaralásra? Arra, amikor kaptam egy puszit Komártól?”

szerző
Karafiáth Orsolya
publikálva
2015. máj. 29., 13:05
kommentek
3
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 3 Gyurica úr
    Gyurica úr
    2015. május 30., szombat 07:36
    © blogger: „Persze az esti bulik is innen, illetve a lengőteke mellől indultak, és a végük rendszerint szánalmas vonatozásba fulladt. A mai napig viszolygok a pocakos, meztelen felsőtestű férfiaktól, azt hiszem, ekkoriban ment el örökre a táncolástól is a kedvem. Mert akkoriban azt hittem, a tánc ez. És hogy ekképpen jó vége nem lehet.”
    *
    Igen, pontosan ilyen volt a mocskospiszkos komonizmus. Szinte mindennek a vége rendszerint szánalmas vonatkozásba fulladt. Így hát a blogger sem tehet mást, a mai napig viszolyog a pocakos, meztelen felsőtestű férfiaktól. Ha ugyanis nem lett volna a komonizmus mocskospiszkos, ha nem fulladt volna a bulik vége rendszerint szánalmas vonatozásba, akkor a blogger ma sem viszolyogna a pocakos, meztelen felsőtestű férfiaktól.

    A bloggernak anno elment a táncolástól a kedve. Örökre. Hogy miért? Mert „akkoriban” azt hitte, ez a táncolás: mindig mindenki csak pocakos, meztelen felsőtestű férfiakkal táncolhat. Ma már nem hiszi (ismétlem: csak akkoriban hitte!), ám még mindig viszolyog a táncolástól, és hogy a dolognak „ekképpen jó vége nem lehet”.

    Hát nem is, ez kétségtelen. Tudniillik a vége mindig az, hogy blog-bejegyzést ír a blogger. A megsimizett tehénkékről, a meztelen felsőtestű férfiakról. Bármiről.

    A konkrét, tárgyi kérdésem: miért baj, ha valakinek elment a kedve a táncolástól? Én soha nem szerettem táncolni, mégis jól elvoltam (elvagyok) a mocskospiszkos komonizmusban is, a dicső kapitalizmusban is.
    Freud. „Azt hiszem, ekkoriban ment el örökre a táncolástól is a kedvem”.
    A táncolástól is? És még mitől? Mindentől? Vagy csak a „pocakos, meztelen felsőtestű férfiaktól”? (Persze a táncoláson kívül.)

    Ha elment, hát elment. Ne sajnáld! Mint mondottam, magam sem szívesen táncolok pocakos, meztelen felsőtestű férfiakkal, s lám, mégis itt vagyok! Soha nem fulladtam bele szánalmas vonatkozásba. Most is csak kívülről tekintek rá. Írok róla.

    Végül nézzük képileg, milyen az antikomonista bloggerek esztétikai és intellektuális (immár nem szánalmas) vonatkozása! http://www.trimmedandtoned.com/wp-content/uploads/2013/04/Arnold-Schwarzenegger-Beach-Shoot.jpg
    .
  2. 2
    2015. május 30., szombat 02:57
    Hát igen! Az én apukámat '56. után egy "picit megbüntizték" így "üdülni, nyaralni" is csak a nagymamánkon keresztül lehetett szombat délutántól vasárnap estig, a balatonszabadi Állami gondozott gyerekek üdülőjében becsempészve !
  3. 1 Rumata
    Rumata
    2015. május 29., péntek 21:27
    Hát igen.

    Egyszer majd lesz egy olyan klub, ahova azoknak a nőknek a tömegei járnak, akiknek Komár László puszit adott :-)

    Ugye mennyire más ez, mint azzal dicsekedni, hogy "kezet csókoltam Orbán Viktornak".... :-(

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Karafiáth Orsolya

KO. Art. Rév. Arany. Fals. Idő. Árnyék. Tény. Horror. OK. Rock. Show.Idegek.

Karafiáth Orsolya
Szerző adatlapja

Blog

még több cikk