Könyv

„A férfiként létezés szégyene”

Karl Ove Knausgård: Halál – Harcom I.
szerző
Sipos Balázs
publikálva
2016/43. (10. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A kortárs kulturális termelés legszínvonalasabb alkotásai közül jó néhány ún. autofikció.

Ilyen például Linklater Boyhoodja, Dunham Csajokja, Ferrante Nápoly-tetralógiája, Kraus I Love Dickje, Solloway Transparentje, Ben Lerner, Tao Lin, St. Aubyn prózája, a mumblecore filmmozgalom vagy itthon az Ernelláék Farkaséknál Hajdu Szabolcstól, Garaczi lemurkönyvei, Németh Gábor Zsidó vagy? c. regénye, a Dollár Papa Gyermekei előadásai… A műfaj talán legnagyobb hatású műve a norvég Karl Ove Knausgård Harcomja, az irányzat jellegzetességeit hordozó, hat kötetre osztott, 3600 oldalas szöveg.

Az autofikció a posztmodern kulturális logikához illeszkedik: a modernitással szembeni szkepszis, közvetlen beszédmód, identitáspolitikai állásfoglalás jellemzi. A modern műalkotás titokzatos fétistárgy: megalkotottsága mikéntjét elrejti, szerzőjét zárójelezi. Fétisjellegének funkciója, hogy az ismerős nyelvi, társadalmi, történeti valóságot defamiliarizálja (idegenné tegye), a befogadót pedig értelmezésre szólítsa fel. Az autofikció a művészet refamiliarizálását, az azonnali ráismerést célozza; a hétköznapit ábrázolva önmagát értelmezi. Szerkezete mellérendelő: az egyes művek tetszőleges ideig folytathatók; törlik az élet és a művészet közti határvonalat. Ezek a defetisizált művek nem műtárgyak, hanem szemléletes életpéldák.

Knausgård anyagát a hetvenes években a délnorvég tengerparton töltött gyerekkorából, huszonéves sodródásából – diploma nélküli tanító egy halászfaluban; házasodik, elválik; írói kibontakozása nehézkes; a belseni egyetemen Jon Fossénál tanul; megismerkedik második feleségével –, visszafogottan sikeres, egykötetes szerzőként megélt válságából meríti. (Az eseménysort a 3., 4. és 5. kötet kronológiai rendben végigmondja.) Az első kötet afféle operai nyitány; Knausgård életének fontos figurái mind felvonulnak anélkül, hogy valamiféle vezérnarratíva egybefogná őket: a Halál nem Bildungsroman, nem beavatási történet, nem coming-of-age sztori. Két részre oszlik: a nyitó kétszáz oldal három évtizedet fog át, a második kétszáz pár napot. Előbbi az apával töltött gyerekkort beszéli el kistörténetek, illetve a halált övező jelenkori rítusokról, a halál megélhetőségéről szóló esszék egymásba ékelt sorozatában. Az elbeszélő szabadon csatangol életanyagában; a laza szerkezetben bármiféle esemény – banális kamaszkori berúgás, szexuális tapogatózás, egy plázában való zenekari fellépés kudarca – anélkül idézhető fel, hogy a felidézés miértjét indokolni kellene. A Halál második fele az apa kilencvenes évekbeli, méltatlan haláláról szól. (Pár év alatt halálra issza magát az anyja házában.) Karl Ove és bátyja, Yngve visszautaznak gyerekkoruk színhelyére; megtekintik apjuk holttestét; szembesülnek az apjuk és nagyanyjuk lakhelyén uralkodó pokoli mocsokkal – mindent beterítő szemét, foltokban húgy és ürülék, mindent por, penész, doh, sár lep be –; majd afféle gyászmunkaként, mintegy százoldalas (!) minuciózus leírással megjelenítve, kitakarítanak. „Ó, csak takarítani kell. Súrolni, sikálni, dörzsölni és feltörölni… Arra gondolni, hogy mindaz, amit tönkretettek, lassan újból helyreáll. Minden. Minden. És arra, hogy én soha, semmilyen körülmények között nem végzem úgy, ahogy az apám.” A halott apa az egész Harcomat beárnyékolja. A tettre kész tanárként induló, családon belüli autoritásvesztésével mind egzaltáltabbá, magányosabbá és alkoholistábbá váló figura szimptomatikus karakter; története megelőlegezi a férfiautoritás erodálódásának történeti, a Harcomban esztétikai kérdéssé váló problémáját.

Knausgård fiatalkorát a férfivá válás kudarcai övezik. Hol nőies kinézete, hol szexuális felsülései miatt szorong; hol a könnyű elérzékenyülés, hol a művészet iránti érdeklődés miatt szégyenkezik. Fiatalon többnyire alkohollal kompenzál. Felnőttként gondjai módosulnak, a férfiasság mint alapprobléma mégis változatlan. A második, a Harcomra való vállalkozás életszituációjával foglalkozó, Szerelem c. kötet kérdése, hogy miként lehet alkotni, ha egyszer olyan piti problémákkal vacakol nap mint nap, mint a gyerek megbabakocsiztatása, zsúrok és szülői értekezletek; miként csinálhat jelentős, a modern mesterekével felérő művészetet egy nyugati jóléti állam privilegizált kispolgára. Knausgård az életét átható két szégyentípust összevonja, együtt kezeli az egzisztenciális és művészi kudarcot. A Harcom arról szól, hogy egy fehér, középosztálybeli, heteroszexuális férfi minden figyelmét egy olyan élet részletezésére áldozza, amellyel az a legnagyobb probléma, hogy senkit sem érdekel. Ez a meglehetősen paradox kiindulópont roppant problematikus szöveget eredményezne, ha Knausgård nem értené helyzete visszásságát, s nem arra törekedne, hogy – a férfiszerepnek való meg nem felelésből fakadó – gyerek-, kamasz- és felnőttkori szégyenének anatómiáját feltárja. A Harcom olyan újfajta férfiasság etikája, amely lehetővé teszi az átalakulással járó keserűség és szégyen, valamint egy újszerű – autoritásától fosztott, játékosabb, érzelmesebb – férfiszerep irodalmi végiggondolását. A Harcom jelentőségét elsősorban ez adja; az európai irodalomban az elsők között számol el ezzel a nyugati világ egészére jellemző, komoly politikai torzjelenségeket okozó kulturális és szociológiai átalakulással.

„Az írás elválaszthatatlan a valamivé-válástól: írás közben az ember nővé válik, állattá válik, kisebbségivé válik… A valamivé-válás nem mozdul [normatív] irányba; az ember nem válik Férfivé, amennyiben a Férfi az éppen domináns, önmagát minden anyagra ráerőszakolni akaró kifejezésforma... A férfiként létezés szégyene – létezik ennél jobb indok az írásra?” A francia filozófus, Gilles Deleuze fenti gondolatát Knausgård az emlékezés kiaknázásával valósítja meg. A múltat hajszoltan felidéző írásmód belemossa a felnőtt én körvonalait a lerakódva megőrzött egykori világokba; bejárva egykori élethelyzeteit, infantilizmussal, kamaszos elragadtatottsággal, gyermeki felfedező kedvvel telíti az aktuális férfiszerepet, olyasmit is felszínre hozva önmagából, amelynek hozzáférhetőségéről sejtelme sem volt. Ezt a szöveg stilárisan is leköveti. Egymást érik a felkiáltások („Óóóó!”, „AAAAAAA!”), a nyögések, a mosolyok, a banálisan gyermeteg belátások. És ez a már-már infantilis felelőtlenség – a férfiszerep felforgatásaként – működik.

A Harcom utolsó kötetének zárómondata: „Boldogsággal tölt el, hogy nem vagyok többé szerző.” Ha figyelembe vesszük, hogy van olyan kötet, amit néhány hónap alatt írt, hogy volt olyan munkaszakasz, mialatt napi 15-20 oldalt termelt, az írás beszüntetése feletti öröm érthető. De többről van szó. Az önfelszámolás egyszerre jelenti a projekt előtti én felszámolását, a Harcom berekesztését, valamint a leszámolást a magas modernitás műalkotásának létrehozására, a fétistárgyszerzőségre irányuló privát vággyal. „Szinte vérfertőző érzés, hogy a világ kicsi, szűk, hermetikusan körülzárt, nem nyit semmi más felé, és még ha tudnám is, hogy mélységesen hamis, mivel valójában semmit sem tudunk semmiről, akkor sem szabadulhatnék tőle. Az örökös vágyakozás, amely egyes napokon szinte kontrollálhatatlanná duzzadt, ebből fakadt. Az, hogy írtam, részben ennek enyhítésére szolgált, az íráson keresztül akartam kinyitni a magam számára a világot, ugyanakkor ez vezetett ahhoz is, hogy kudarcot vallottam… [Korábban] azzal próbálkoztam, amivel talán az összes író próbálkozik, fikcióval küzdöttem a fikció ellen.” A Harcom végigírása eszerint már valódi küzdelem volt. Ám a szöveget nemcsak a küzdés, a szégyen és a szorongás, de az emlékekkel való azonosulás mámora is áthatja. Felemelő olvasni.

Fordította: Petrikovics Edit. Magvető, 2016, 436 oldal, 3990 Ft

szerző
Sipos Balázs
publikálva
2016/43. (10. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

A Jobbik és az ÁSZ-büntetés
Vona Gábor dilemmái
László Géza írása
Miért maradtak velünk a különadók?
Interjúk
L. Ritók Nóra, Rufus Wainwright, Ráduly György
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...