Tartalom

(2016-10-27)

Kis-Magyarország
Publicisztika

Publicisztika

Hegedűs Dániel: Nyugaton a helyzet változatlan

Az október 2-i népszavazás ténye és körülményei, az érvénytelensége ellenére végsőkig erőltetett, értelmetlen alaptörvény-módosítás, majd az ország vezető független napilapjának október 8-i cinikus kivégzése újra a nemzetközi érdeklődés középpontjába helyezte Magyarországot.

Publicisztika

Ellenzéki cukrászda

Az LMP az összefogásban

Az LMP célja a kormány leváltása 2018-ban. Ez az előfeltétele annak, hogy végre tudjuk hajtani a politikai programunkat.

Egotrip

Egotrip

Techet Péter: Svarcgelb

Mit adhatnak a horvátok Európának?

„Milyenek a horvátok?” – tette fel Božo Skoko zágrábi újságíró legutóbbi könyvében, egészen pontosan annak címében, a kínzó kérdést.

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Az üzlettárs

Szeretett orgánumunk múlt heti számában egy lenyűgöző életmunkásságú nemzetközi üzletember pályafutásának némely romantikus részleteivel volt szerencsénk megismertetni olvasóinkat.

A szerk.

A szerk.

Hozam, hozam, te mindenem

A hvg.hu keddi információja szerint 2021-ig fokozatosan kivezetik a befektetési piacról a magyarországi letelepedési kötvényt, és erről igen gyorsan, akár két héten belül dönthet az Országgyűlés.

Külpol

Orosz hackerek a világpolitikában

Külpol

Tankok helyett

Nagyon úgy tűnik, hogy a Nyugaton még mindig meglehetős renoméval rendelkező WikiLeaks, a fideszes média által szentírásnak tekintett DC Leaks és a magát román hackernek hazudó Guccifer mind az orosz kormány eszközei, és egyre jobban beleszólnak világunk alakulásába.

Kurdok között Moszul ostrománál

Külpol

Az Iszlám Állam végnapjai

Zajlik az Iszlám Állam kisöprése Irak területéről. A térség alapvető változások előtt áll, létrejöhet például az önálló Kurdisztán.

Belpol

Adótitokká minősített taotámogatások

Belpol

Ravasz átadások

Immár hétpecsétes titok, hogy mely vállalkozások küldik a pénzt többek között a felcsúti fociakadémiának, mivel a kormány szerint magánadománynak számít a társasági adókedvezmény címen befolyt közpénz. Közben bírósági ítéletek mondják ki, hogy az adókedvezmények igenis nyilvános adatok.

A Népszabadság bezárása

Belpol

Semmi sem drága

Október elején brutális módszerekkel szüntették be a Népszabadság kiadását. Az osztrák tulajdonos gazdasági okokra hivatkozott, ám a körülmények egyértelműen politikai döntésre utaltak. Magyarország egyik legnagyobb kiadója hamarosan a kormányfőhöz egészen közel kerülhet, ám a Népszabadság bedőlésének felelőseit nem csupán Orbán Viktor közelében kell keresni.

Interjú

Belpol

„Tojással is dobálhatnánk”

Juhász Péter a fütyülésről, az Együttről és az ellenzék feladatairól

Nem foglalkoztatja, demokrácia van-e vagy diktatúra. Nem érdeklik az ellenzéki együttműködés technikai részletei. Csak csinálja. Juhász Péter, az Együtt alelnöke szerint a füttykoncert és a kitartó ellenzéki munka buktathatja meg Orbánt.

Zene

Interjú

Zene

„Megmaradt a naiv hitelesség”

Beck Zoltán, Varga Ádám – 30Y

Nem politizál, hanem társadalmi ügyekben hisz a zenekar, amely kételyekkel teli új lemeze apropóján disszidálásról, szerepskatulyákról és kísérletezésről mesélt nekünk.

Színház

Színház

Színház

Minden muszlim tudatában

Gyökössy Zsolt: A második teríték

„Ők gyűlölnek. Tálcán kínáljuk a humánus társadalmi rendet, azok pedig hihetetlen alattomosan, misztikus hittel és fanatizmussal orvul támadnak, ölnek!”, állítja az Újszínház színpadán egy NATO-tiszt, akiről kiderül, hogy „civil jelmezbe bújtatott terroristák” likvidálása a feladata. A férfi egy közelebbről meg nem nevezett, „más vallású” ország NATO-bázisáról érkezik haza meglepe­tés­szerűen, „európai” – közelebbről szintén meg nem nevezett – otthonába.

Interaktív

Rádió

Interaktív

Mind mi voltunk

A hely

Kevés annál jellemzőbb dolog van az elmúlt pár év politikai hangulatára és intellektuális színvonalára nézve, mint hogy a leggyakrabban idézett Széchenyi István-mondás annak ellenére is divatos hivatkozási alap lehet, hogy már rég mindenfelé megírták, ezt az elmésséget bizony nem a jeles gróf vetette papírra.

Könyv

Interjú

Könyv

A Dada odacsap

Matei Vișniec drámaíró

Regényeket és verseket is ír, de a drámái miatt ismeri a világ. A Párizsban élő román szerző látomásos abszurdja, a Dada Cabaret hazai ősbemutatója a Maladype Színház, valamint Farkas Gábor Gábriel és zenekara koprodukciójában készült az Átrium Film-Színházban.

Könyv

„Az irodalom fontosabb, mint a jó hírnév” - Karl Ove Knausgård író

Immár magyarul is olvasható az utóbbi évek legnagyobb irodalmi szenzációjának, a norvég szerző regényfolyamának első kötete, a Halál (Harcom 1.). Az eredeti cím (Min Kamp) még erősebben idézi a Mein Kampfot. A hatkötetes, 3600 oldalas mű főszereplője egy Karl Ove Knausgård nevű pasas, akinek önmagával és környezetével folytatott átlagos küzdelmei erősen rímelnek az író életének alakulására. A szülőhazájában rocksztár státuszú, 47 éves szerzőt Svédországban értük utol telefonon, hogy Prousttól Hitlerig, az amatőr dobolástól Breivikig, a pelenkázástól a feministákig jussunk.

Gasztro
Tudomány
Lokál

Kiállítások 1956-ról

Lokál

Csupasz retuspisztoly

Faliújság az Andrássy úton, céllövölde a Józsefvárosban, aránytévesztés a Nemzeti Múzeumban. Az évfordulós jéghegy csúcsán jártunk.

Magyarok a torontói városháza 1958-as pályázatán

Lokál

Ötdolláros világhírnév

Az első globális építészeti pályázat az ötvenes évekből, ahol összecsapott a nyugati és a keleti blokk, meglepően sokat elárul a magyar építészet 20. századi történetéről.

Kolostor a Vértesben

Lokál

El-elhordott kő

A helyiek vörös klastromnak hívják, a szakirodalom vértesszentkereszti kolostornak. Nem ismerik sokan, pedig alig van Magyarországon román kori műemlék.

Riport

Az idei tanodatámogatások háttere

Riport

„Egyszerűen gonosz”

Kilenc hónapot kellett várni a nyertesek listájára, de a hátrányos helyzetű gyerekek esélyegyenlőségét javítani igyekvő tanodák közül a legrégebbiek nem kaptak támogatást. Az újak között sok az egyházhoz és iskolához köthető szervezet. És megjelentek a pályázatíró cégek.

Tévétorrent