Fotó: Narancs
magyarnarancs.hu: Történt bármi olyan a francia politikai vagy irodalmi közéletben, ami jobb kedvre derítette az elmúlt években?
Michel Houellebecq: Olyan nem volt, de egyvalami nagyon fölháborított. Amikor átnyomták a parlamenten a lisszaboni szerződést, noha korábban a népszavazáson az emberek egyértelműen nemet mondtak a tervezetre. Az kiborított. Az irodalomban már inkább akadtak örömteli fejlemények, akadt jó néhány könyv, ami felvillanyozott, de nem hiszem, hogy ezeket lefordították magyarra.
magyarnarancs.hu: Azért mondjon egyet…
MH: Emmanuel Carrère nyomaiba ma nem nagyon ér senki. A többiekről távolról sem ilyen jó a véleményem. (Carrère-től A bajusz című regény jelent meg magyarul, a belőle készült film is látható volt a hazai mozikan – a szerk.)
magyarnarancs.hu: Úgy tűnik, nincs valami jó véleménnyel az unióról. Milyen jövőt jósol az EU-nak?
MH: Személy szerint azt kívánom, hogy ne legyen.
magyarnarancs.hu: Miért ne legyen?
MH: Mert egyáltalán nem demokratikus, és soha nem is lesz az.
magyarnarancs.hu: Mi szúrja leginkább a szemét ebben az ön szerint antidemokratikus szervezetben?
MH: Nagyon messziről kéne elindulni, hogy rendes választ adjak. Maradjunk annyiban, ahhoz, hogy demokrácia legyen, először is kéne, hogy legyen egy démosz. És európai démosz nem létezik. Mielőtt ideutaztam, nem tudtam volna megmondani, hogy Magyarország az EU-hoz tartozik-e. De Lettország vagy Bulgária esetében sem tudnám megmondani, ahogy a franciák többsége se tudná. Ugyanazokat a kérdéseket tennék fel maguknak, mint amiket én is feltettem. Európa mint identitás egy nem létező, megfoghatatlan dolog. Túl nagy az egész ahhoz, hogy át lehessen fogni. Nem lehet megállapítani, mi az unió igazi célja. Egyben biztos vagyok, hogy nem a demokrácia az. Olyan ez az egész, mint egy ellenőrizhetetlen szakértői kormány.
magyarnarancs.hu: Egyébként jól érzi magát itt Európában?
MH: Nem érzem magamat európainak, úgyhogy ennek semmi köze a hogylétemhez.
magyarnarancs.hu: Milyennek érzi magát?
MH: Embernek. Néha egy kicsikét franciának is érzem magam. Erős kapcsolatot érzek az anyanyelvemmel. A francia nyelvet nagyon szeretem, nincs is kedvem mást beszélni. Mint mindenkit, engem is valami keverék viszony fűz a hazámhoz. Van, amit ki nem állhatok benne, s van, amit szeretek.
magyarnarancs.hu: A francia emberrel mint olyannal ki van békülve?
MH: Nagyon idegesítőek tudnak lenni.
magyarnarancs.hu: Mi bennük az idegesítő?
MH: Egyszerre arrogánsak és depressziósak. Felettébb kedvetlenek. Állandóan azt hajtogatják, hogy ó, jaj, mi nem érünk semmit, miközben elvárják, hogy ennek az ellenkezőjéről biztosítsák őket, hogy azt válaszolják erre nekik, hogy ugyan, dehogy, nagyon is sokat értek. Ha viszont a románok mondják ugyanezt magukról, hogy ők nem érnek semmit, akkor azt a francia készséggel elfogadja, sőt nagyban helyesel is hozzá, hogy igen, ti tényleg semmik vagytok.
Ha a franciák azt papolják, hogy Franciaországnak vége, már semmit sem ér, azzal csak azt mondják, hogy gyere, erősíts meg ennek az ellenkezőjéről. Írónak lenni viszont elég jó, mert erős az irodalmi vitalitás az országban. Az irodalmi élet rendben van, és ez nekem nagyon kedvező.
magyarnarancs.hu: Mennyiben tartja különbnek magát az említett francia típustól?
MH: Amikor azt mondom, hogy minden a lehető legrosszabb, én – szemben a honfitársaim többségével – nem azt várom, hogy valaki vállon veregessen. Ez a fajta francia vonás bennem nincsen meg. Nem várom, hogy meggyőzzenek az ellenkezőjéről.
magyarnarancs.hu: Mint nyilatkozta, előszeretettel olvasgatja a Michelin Guide étteremajánlóit. Irodalmi érdeklődés vagy csak a fine dining szeretete vezérli?
MH: Nyomon követem az éttermi trendeket, főleg a Michelin a fő forrásom. Olykor még meg is veszem a guide-okat. Irodalmilag is érdekelnek ezek az ajánlók, de túl bonyolult lenne ebbe most belemenni.
