1. Melinda Nadj Abonji: Galambok röppennek föl (Ford.: Blaschtik Éva, Magvető, 2012) 28 pont
2-3. Clemens J. Setz: Szerelem a Mahlstadti Gyermek idején (Ford.: Harmat Tamás, Európa, 2012) 25 pont
Janne Teller: Semmi (Ford.: Weyer Szilvia, Scolar, 2011) 25 pont
4. Charles Bukowski: Shakespeare ilyet nem csinált (Ford.: Bajtai Zoltán, Pritz Péter, Cartaphilus, 2011) 24 pont
5. Raymond Carver: Katedrális (Ford.: Barabás András, Magvető, 2011) 23 pont
6. Chuck Palahniuk: Kárhozott (Ford.: Sári B. László, Cartaphilus, 2012) 22 pont
7-8. Csehy Zoltán: Amalthea szarva. Száz itáliai humanista költő (Kalligram, 2012) 21 pont
Diego Trelles Paz (szerk.): A jövő nem a miénk - Fiatal latin-amerikai elbeszélők (Ford.: Kertes Gábor, József Attila Kör - L'Harmattan, 2011) 21 pont
9-10. Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz (Ford.: Rakovszky Zsuzsa, Libri, 2012) 18 pont
Tadeusz Slobodzianek: A mi osztályunk (Ford.: Pászt Patrícia, Kalligram, 2011) 18 pont
11. Ted Hughes: Prométheusz a sziklán (Ford.: Lázár Júlia, Syllabux, 2012) 16 pont
Szavazóink: Ambrus Judit, Bárány Tibor, Báthori Csaba, Bedecs László, Benedek Anna, Bojtár Endre, Faragó Kornélia, Gács Anna, Jenei László, Kálmán C. György, Kiss Noémi, K. Kabai Lóránt, Krusovszky Dénes, Lapis József, László Ferenc, Selyem Zsuzsa, Szűcs Teri, Tarján Tamás, Urfi Péter
A szavazóknak minden alkalommal 4, a közelmúltban magyarul megjelent szépirodalmi vagy azzal határos műfajú kötetet kell megnevezniük és sorrendbe állítaniuk; az első 15, a második 10, a harmadik 6, a negyedik pedig 3 pontot kap.
A listás könyvek megvásárolhatók az Írók boltjában (1061 Budapest, Andrássy út 45., www.irokboltja.hu).
A világirodalmi szavazás eredménye - nem meglepő módon - ismét hatalmas, talán minden eddiginél nagyobb szórást mutat. Világos, hogy ez mit jelent: hiába tesz rá új és új erőfeszítést finom ízlésű és remekül tájékozott kritikusaink serege, nem tudunk önöknek biztosat mondani arról, mi fontos és mi felejthető, hogy mit kell elolvasniuk, hogy képben legyenek - nincs esély képben lenni, senki nincs képben. A világirodalom végképp átláthatatlanná vált, egy lassú folyamat aránylag régen bekövetkezett végpontján. Ugyan hol van már a goethei humanista eszmény - vagy a babitsi -, mely a voltaképpeni egyetemes műveltség lehetőségét vagy az örök értékek korokon átnyúló kézfogásának lehetőségét el tudta képzelni, úgy gondolta, hogy ami igazán fontos, az bőven áttekinthető! Ama műveltségeszmény jó ideje halott már, annyira rég, hogy a földön egyedül csak a magyar irodalomoktatás újraszervezőihez nem jutott el elhunytának szomorú híre.
A helyzet annyira bonyolult, hogy a mi világirodalmi listánkon például, hogy mást ne mondjunk, két magyar is szerepel, a legteljesebb joggal, különböző okokból. Egyikük, a mi lányunk, győzelmet aratott a széles nagyvilág felett: Melinda Nadj Abonji, akinek szülei a Vajdaságból távoztak Svájcba, mikor még gyerek volt, azóta felnőtt, és megírta többszörös határhelyzetének (szülőföldjén kisebbségi, majd délszláv emigráns) történetét, hogy - rangos irodalmi díjak bezsebelése után - hazatérjen a fordítás által. Világirodalom, nagy, igazi, és mégis a mienk. Tóth Krisztina online kiadásunk 7 kérdésére válaszolva már agyon is dicsérte: legutóbb erről gondolta, hogy ez a legjobb dolog a világon. A kritikusaink által kiosztott arannyal együtt tényleg nem rossz ajánlás, túl sokat nem kockáztatnak vele, ha beszerzik a könyvfesztiválon.
A másik magyar Csehy Zoltán, aki fordítóként újrateremtett egy idegen, elfeledett világot, az itáliai humanizmusét, megelevenített elődeihez hasonlóan egyszerre játékos költőként és tudós filológusként. "Ebből az elsüllyedt szellemi köztársaságból érkezett játékos és komoly tudósítás ez a könyv, melynek sosem léteztek határai (hacsak az emberi fantázia és tudás végpontjai nem azok), társadalmi osztályai, minden egyes polgára annyit ért, amennyit tanult nyelve és tehetsége nyomott a latban" - olvashatjuk az ajánlóban. Jól jegyezzük meg, mert a lista további darabjai nemigen hagynak menekvést a jelen elől!
Az ezüstérmes, az alig harmincéves Clemens J. Setz a szomszédból érkezett, a bernhardi-jelineki tradíció hazájából, és a hazug nyárspolgári idill újabb leleplezőjeként megadja az alaphangot a többi dicsőségtáblás könyvhöz. Groteszk, fekete humor, önmagát generáló, elementáris agresszió. Például Jane Teller ifjúsági allegóriája, amelynek kamaszfilozófusa következetesen végiggondolja a kis Woody Allen problémáját, mely szerint semmi értelme suliba menni, ha úgyis tágul a világegyetem - és nem éri be annyival, hogy Brooklyn nem tágul. Konokul hirdeti, hogy semminek semmi értelme, hogy nihilizmusával berántsa társait egy nagy ellenkísérletbe, amely, persze, szintén a semmibe fordul. Kritikusunk, Lengyel Imre Zsolt, aki igazán fukarul méri a dicséretet, ezzel a könyvvel elégedett volt (Magyar Narancs, 2012. február 9.). A könyv gyorsan megkezdte az irodalomkritikától független életét, facebookos tanítási projektek anyagává lett, amint arról előző számunk Láthatatlan gyerekek című interjújában és a pagony.hu virtuális hasábjain olvashatnak. Itt Turai Eszter elég pontos és szellemes, amikor "filozófiai ifjúsági regénynek" nevezi az először betiltott, majd kötelező olvasmánnyá lett munkát, és A legyek urával veti össze. Akkor sem téved, mikor ijesztőnek, néha brutálisnak tartja. Sőt.
Az előző listáról önmagát ismét átmentő géniusz, az ötödik helyre befutó Raymond Carver után sorjázó szerzők könyveit lapozva sem szegődik társunkul a szelídség, Chuck Palahniuk végtére mégiscsak a Harcosok klubjával tette le névjegyét a széles nagyvilág beszakadó asztalára. Újonnan érkezett regényének címe - A kárhozott - már magában is elég biztosíték arra, hogy bizonyos szokásaihoz makacsul hű maradt. Egy dagadt, szemüveges, továbbá nem utolsósorban halott kamaszlány, egy "ellenkulturális Barbie" (hvg.hu) pokolbéli tapasztalatait osztja meg velünk a mű - elborzasztóan, hideglelősen vicces tónusban. Ha megvolt a kedélyes Ausztria igazi arca, az ifjúsági filozófiai brutalitás, hozzácsapva rögtön a pokolból küldött beszámolókat, akkor vehetünk egy nagy lélegzetet, mert most jön a java. Charles Bukowski nyersen szellemes, bosszantóan mulatságos beszámolója következik 1978-as európai útjáról, melyről a narancs.hu-n k. kabai lóránt (Európa öreg), a Magyar Nemzetben Pion István (Bukowski Európában, 2012. február 7.) emlékezett meg értőn. Az utazás idején született versekkel is megajándékoz a kötet, amelyeknek fordításán kánonban - és joggal - fanyalog a két kritikus.
A jövő nem a miénk, hirdeti a fiatalságot, mint fentebb is láthattuk, igencsak jellemző derűvel egy a 70-es, 80-as években született szerzők műveiből válogatott latin-amerikai prózaantológia. Szerzői "történeteiket eredendően a szexualitás, a perverzió, az erőszak, a nyomor és a bűn nyelvén írják" - csinál hozzájuk gusztust Hercsel Adél a Revizoron, de aki eddig eljutott, ettől már nem retten vissza. A gyűjtemény alaposan átrendezheti a latin-amerikai irodalomról alkotott, mágikus realista nagyregények által formált képünket:"végső búcsút veszünk a boom latin-amerikai íróiból táplálkozó, bennük gyökerező alapeszmétől, megszűnik számunkra az a regényműfaj, mely egy korszak egészét akarta feltárni, megragadni, lojálisan viszonyulva országaink tragikomikus történelméhez" - tájékoztat a szerkesztői előszó. Aztán rövid lazítás következik: Erin Morgenstern könyve tavaly jelent meg angolul, és máris megvan a magyar verziója (a filmjogok is elkeltek). Mágia, illúzió, titok, cirkusz, szerelem. A blogokban, netes olvasónaplókban lelkes beszámolók magasztalják, a Kötve fűzve blogban viszont Varga Betti okos kritikája némiképp lehűti a kedélyeket: "Mintha az illúziók, a látvány megteremtése minden írói energiát felemésztene, és a sátrak között élő figurák megrajzolására már nem maradna belőle... Az Éjszakai cirkusz kétségtelenül olvastatja magát, de nincs meg benne az a plusz, amely kiemelné a young adult regények ponyvái közül." Mindenesetre olvastatja magát, és már ez se rossz, ha valaki pont olvasni akar.
A listát a kortárs lengyel dráma és a tegnap nagy angol költője, Ted Hughes versciklusa zárja, aki hozzávetőleg akkora lírikus volt, mint első felesége, szegény Sylvia Plath - például épp a Plathhoz írott verseiben, de ebben a versciklusában is, amelyet könyvként is jó kézbe venni. A Mrozek utáni legismertebb lengyel drámaíró, Tadeusz Slobodzianek drámakötetének címadó darabját épp most játsszák a Katonában, és ha a végén vártak ajánlatot a felhőtlen szórakozásra szigorú ítészeinktől, akkor csalódniuk kell. Egy iskolai osztály tagjainak élete, nagyjából tegnapig-máig, zsidók és lengyelek, áldozatok és agresszorok narratív monológjai sorjáznak. A rémségek kicsiny boltját mégis érdemes a könyvvel és az előadással bezárni. Amennyiben az emberiség könyvmellékletünk következő megjelenéséig kicsit összekapja magát, akkor cserébe majd nekünk is vidámabb ötleteink lesznek. Addig marad vigaszul a könyvfesztivál.
(Három, listára felkerült könyvről a XII. oldalon közlünk kritikát)
