Fiatal, magabiztos és vidám (Zilahy Péter író, szerkesztõ )

  • - banza -
  • 2004. november 25.

Könyv

Magyar Narancs: Nemrég radikálisan megújult a JAK Világirodalmi Sorozata. A könyvek egységes külsõt kaptak, de gondolom, ez némi tartalmi változást is jelent. Miben áll ez? Zilahy Péter: Annyira megújult, hogy a neve is más, most Gondolat Világirodalmi Sorozatnak hívják, mivel a JAK és a Gondolat különvált.

Magyar Narancs: Nemrég radikálisan megújult a JAK Világirodalmi Sorozata. A könyvek egységes külsõt kaptak, de gondolom, ez némi tartalmi változást is jelent. Miben áll ez?

Zilahy Péter: Annyira megújult, hogy a neve is más, most Gondolat Világirodalmi Sorozatnak hívják, mivel a JAK és a Gondolat különvált.

MN: A JAK-kal egyébként milyen a viszonyotok?

ZP: Eltérõek voltak az elképzeléseink a sorozat jövõjérõl, a JAK elnöke egy állandóan megújuló-kísérletezõ mûhelyt akart, én egy modern kiadót. Egy idõre leállt minden, aztán sikerült szót érteni. Azóta kiadtunk egy könyvet közösen, és Lóránd Zsófia, a jelenlegi szerkesztõjük a jövõ héten megjelenõ könyvünk fordítója. Most két sorozat van, a JAK továbbvitte a listámat, és visszatértek a zsebben hordható formátumra, mi pedig megtartottuk a szerzõinket és a stábot, mivel a jogok nálunk vannak.

MN: Kikrõl van szó?

ZP: Például a holland Arnon Grunberg, a német Ingo Schulze és az orosz Viktor Pelevin. 'k a húzónevek, de továbbra is a felfedezés öröme éltet, nemrég jelent meg a kiváló horvát Robert Perisic novelláskötete, mely könyv és szerzõje még ismeretlen a volt Jugoszlávián kívül, és az író maga is ezt tekintette európai debütálásának.

MN: Kik csinálják a válogatást?

ZP: Én választom ki a könyveket, mint korábban, de megmutatom a többieknek, mivel a stáb a korrektortól a borítótervezõig hét éve változatlan. Tizennégy országból több mint harminc könyvet adtunk ki. Ez nem volna lehetséges, ha a sorozat nem lenne a szívügye mindenkinek.

MN: Mára megszûnt az Európa Könyvkiadó monopolhelyzete a világirodalom kiadásában. Sok kiadó foglalkozik kortárs irodalom publikálásával. Milyen speciális szerepet szán magának a sorozat és kik a legfõbb vetélytársak?

ZP: Amikor kitaláltam a sorozatot, egyedül voltam a legfiatalabb európai irodalom kiadásában. Abból indultam ki, hogy a külföldi fiatal szerzõk Magyarországra húszéves késéssel futottak be, addigra a könyveket már irodalomtörténeti, mintsem kortárs összehasonlításban lehetett olvasni. A Világirodalmi Sorozat ambíciója az volt, hogy új szerzõket, új stílusokat honosítson meg, és közvetlenül hasson a kortárs magyar prózára. Sok olyan szerzõt találtam, akik a harmincas éveik elején jártak, vagy még fiatalabbak voltak, és néhányan közülük az anyanyelvi kiadással szinte egy idõben jelentek meg nálunk. Ma már több kiadó követi ezt a gyakorlatot, ezért hiánypótló szerepünk voltaképpen megszûnt. Közben a korábbi szerzõink negyvenesek lettek, és köztük többen világhírûek.

MN: Mondhatjuk, hogy ez a debütáló fiatalok sorozata?

ZP: Részben igen, hiszen itt jelent meg elõször Ingo Schulze, Svetislav Basara, Andrzej Stasiuk, Jurij Andruhovics, Andrej Blatnik és Arnon Grunberg, de kiadtunk olyan egyedi darabokat is, mint Ian McEwan válogatott novellái vagy Mirko Kovac levélregénye. Ezek is felfedezésnek számítottak, mert markánsan különböztek a korábban megjelent mûveiktõl.

MN: Milyenek a fiatal írók ma?

ZP: Európában sokkal nagyobb a szerepe az új generációnak, mint nálunk, a boltokban és a médiában fiatalokat keresnek. Nemrég azt olvastam Németországban, hogy a mai író fiatal, magabiztos és vidám, szemben a korábbi visszahúzódó, borongós és depressziós nemzedékkel. Ez a németeknél összefügg azzal, hogy a fiatalok nem akarnak osztozni az õsök bûnein. Lassan Kelet-Európában is kezd felbukkanni az új nemzedék. Leáldozóban az alkoholista, borostás, rosszul öltözött, megállás nélkül cigizõ kelet-európai író legendája.

MN: Kik a vetélytársak az ifjúság kiadásában?

ZP: Ma már sokan vagyunk, kicsik és nagyok, a legnagyobb az Ulpius-ház, és úgy tûnik, hogy a jövõben el is halásznak tõlünk szerzõketÉ

MN: Azért nem rossz ez a harc, ugye?

ZP: Persze, élénkíti a vérkeringésemet. De be kell vallanom, bizonyos szerzõk jogdíjai meghaladják a forrásainkat, ebben õk a jobbak. Mi arra törekszünk, hogy a könyveink mûtárgyként jelenjenek meg, öröm legyen kézbe fogni õket, ebben az elsõk közt vagyunk.

MN: Szó esett arról, hogy a sorozatban megjelent szerzõk bizonyos fokig hatnak a mai magyar irodalomra. De mi a helyzet fordítva? A magyar irodalom hat-e a külföldire?

ZP: A magyar irodalom kizárólag német kontextusban jelenik meg külföldön, csak ott létezik megfelelõ számú és színvonalú fordítás, más országokban esetlegesen, néhány szerzõ van jelen, többnyire közepes vagy gyenge fordításban. Német-országban valóban hat a magyar irodalom. Bármelyik kritikus fel tud sorolni 8-10 kortárs magyar írót. Ebben szerepet játszik Kertész Nobel-díja és Esterházy Frankfurtban nemrég átadott Béke-díja.

MN: Mik a további tervek? Ha már Nobel-díj, lesz-e például Jelinek-kiadás, aki nem túlságosan ismert Magyarországon?

ZP: Na, ez pont az, ami nem nekünk való, és nem is tudjuk leperkálni a jogdíjat. Miért adjak ki híres szerzõket, akiket kiadhat más is? Én felfedezni szeretek, és szerencsére mindig van kit. Három kiváló új szerzõnk jelenik meg jövõre: egy amerikai, egy finn és egy ír: Jennifer Egan, Rosa Liksom és Anne Enright, furcsa mód mind nõk. De ez csak nálunk furcsa, Nyugaton nem tûnik fel senkinek, ha az író nõ.

MN: Ha jól látom, elsõsorban próza jelenik meg a sorozatban, ezen belül is regény. Hol vannak a versek?

ZP: Kiadtunk egy svéd költõt, de a verseskönyveket nem lehet eladni Magyarországon, nem is viszik ki a boltokba a terjesztõk, csak ha a szerzõ eleve ismert. Verseket kis füzetekben lehetne kiadni, de ez nem a mi profilunk, mi vastag, kemény táblás könyveket adunk ki. Egyébként a vers legjobb terjesztési formája ma az internet; számtalan ingyenes weblap létezik, ahol több nyelven fordításban olvashatók a legjobb költõk, és eredeti nyelven hallgathatók is. A költészet és az internet egymásra talált. Ennek terjedelmi oka is van, a versek jobban olvashatók a hálón, mint a regények.

- banza -

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.