Magyar Narancs: Nem kevés éllel jelentette ki, hogy az üldöztetésnek kitett művész a legkevésbé épp erről, az üldöztetéséről szeret nyilatkozni. Ugyanakkor a saját bőrén tapasztalhatta, hogy épp az üldöztetése, a fatvaévek tapasztalatai izgatták-izgatják a médiát. Noha ön elég profi nyilatkozó, mi volt a legidegesítőbb a fatvát firtató kérdések közt?
Salman Rushdie: Amitől a leginkább falra másztam, ami minden mást überelt, mégis állandóan nekem szegezték, az az volt, hogy: Rushdie úr, ha előre tudta volna, mi zúdul a nyakába, akkor is megírja a Sátáni verseket? A válaszom minden esetben az volt, hogy igen, akkor is megírtam volna.
MN: És mi volt az a kérdés, amit nagyon várt, de sosem érkezett meg?
SR: Minthogy író vagyok, csak vártam és vártam az írásaim után érdeklődő kérdéseket, de hiába vártam, azokban az időkben ilyen kérdéseket nemigen kaptam.
| ||
MN: A memoárja tele van hírességekkel való találkozások, partik, összejövetelek megörökítésével. Híres barátokra tett szert, ott állt Bono mellett a Wembley stadionban és így tovább, de amiről egy rajongó lelkesedésével számol be, az egy íróvacsora, amit a híres rejtőzködővel, Thomas Pynchonnal költött el - igaz, mint írja, barátság (bár ön szerette volna) nem lett a dologból. Létezik egy The Antagonist című befejezetlen regénye is, amelyet Pynchon bűvöletében írt. Milyen volt a vacsora, és mennyire Pynchon-utánzat a The Antagonist?
SR: Boldog voltam, hogy találkozhattam vele. Pynchon hozta a formáját, a megtévesztésig olyan volt, mint amilyennek a róla szóló legendák sejtetni engedik. Amondó vagyok, legyünk hűek Pynchon szelleméhez, és tekintsünk el a részletektől, egy Pynchonnal elköltött vacsora így lesz igazán pynchoni. Ami pedig a The Antagonist című regényemet illeti, már-már a nevetségesség határát súrolta, akkora volt a Pynchon-mániám. Hogy mást ne mondjak, apró versecskékkel szórtam tele a szöveget.
MN: Brit írókollégái közül Harold Pinter volt az, aki a legtöbbet tette önért a fatvaévek alatt, míg John Le Carré intézte ön ellen a leghevesebb kirohanásokat. Mi volt Pinter legnagyobb tette és Le Carré legelvetemültebb húzása?
SR: Harold rengeteget tett értem, mind nyilvánosan, mind privátilag. ' volt például, aki kapcsolatot teremtett köztem és Václav Havel között. És ő volt az, aki kiállt, és előadta helyettem az In Good Faith című előadásomat (Rushdie Khomeini halála után írt, 1990-ben megjelent esszéje - a szerk.), amikor azt a rendőrség nem engedélyezte nekem. Kevés a hely, hogy Harold minden jócselekedetét felsoroljam. Ami pedig Le Carré-t illeti, ez egy régi, lezárt történet. Nem akarok újrakezdeni egy vitát, amit egyszer már lerendeztünk egymás közt.
MN: Günter Grass is kiállt önért a nehéz időkben. Nem olyan régen viszont Grass került bajba, nagy volt a felzúdulás az Izraelt kritizáló versei miatt. Mit szól a versekhez és a botrányhoz?
SR: Ez ügyben már mindent elmondtam, amit el akartam mondani. Szólásszabadság van, Grassnak joga van azt mondani, amit csak akar, másoknak meg joguk van kritizálni őt.
MN: A memoárjában van egy vicces anekdota, hogy hogyan próbálta Carrie Fisher összehozni önt Meg Ryannel, de Ryan és ön nem nagyon találták a közös hangot; a hollywoodi színésznő az indiai gurukról áradozott, ön viszont elég szkeptikusan nyilatkozott a témában. Meg is kapta, hogy cinikus. Valóban annak tartja magát?
SR: Az indiai gurukban és a gyógyító erejükben nem hiszek. És ebből a hitetlenségemből nem engedek. De nem csak az indiai gurukban nem hiszek; a máshol élőkben sem.
MN: Úgy volt, hogy Will Ferrell vígjátékában, a Taplógázban egy Nascar-pilótát fog alakítani, s ugyancsak szó volt róla, hogy Gabriel García Márquez regényt ír az életéről. Egyikből sem lett semmi.
SR: Nagyon is szerettem volna Nascar-pilótaként villogni, de annak kifejezetten örülök, hogy nem lettem regényhős egy Márquez-regényben. Örülök, hogy elállt a megírásomtól.
MN: Don DeLillo, Elmore Leonard, Joseph Heller, F. Scott Fitzgerald - ők is reklámszövegíróként kezdték, akárcsak ön. Mit köszönhet önnek a reklámvilág?
SR: A Fresh Cream Cake sütemények "Naughty but nice" (csintalan, de finom) szlogenjét köszönheti nekem, és a buborékos Aero csokoládék "Adorabubble" kampánya is a nevemhez fűződik.
MN: Abban a valószínűtlen helyzetben, ha egy asztalnál találná magát egy vallási fanatikussal, elképzelhetőnek tartja, hogy beszélgetésbe elegyedjenek? Egyáltalán, lehet bármit is mondani egy fanatikusnak?
SR: Nem, nincs mit mondani. Minek beszélni a süketeknek? Bolondság lenne.
MN: Ámosz Oz arról mesélt nekünk ("A háborúban nem volt zene", Magyar Narancs, 2010. április 29. ), hogy gyerekként ő maga is egy kis fanatikuspalánta volt, s ezt csak később sikerült levetkőznie. Érezte magán valaha is a fanatizmus nyomait?
SR: Soha nem éreztem ilyet.
