Azt hallottad, hogy a Ferenc végre elvette a Sárit, de kamu az egész, mert már rég a Lilivel kavar? És az megvan, hogy a Sanyi a Nellit ostromolja, miközben a Julival jár jegyben? És a Dezsőnek ez az ügye?
A zaftos történetekből úgy lesz irodalomtörténet, hogy a Ferenc Molnár, a Sanyi Petőfi, a Dezső meg Kosztolányi, az Endréről meg csak annyit, hogy az Ödön szeme láttára az Adéllal... A felsoroltak és sokan mások kutatók által kikutatott vonzalmaiból úgy lesz 2012-ben beszédtéma, hogy Nyáry Krisztián előbb a maga és Facebook-barátai, majd mások és mások Facebook-barátai szórakoztatására kiposztolja; közérthető mondatokba, kicsi és kerek, de a posztológia szabályai szerint szinte epikus hosszúságú történetekbe foglalja a magyar irodalom szívügyeit. Dőlnek a like-ok, M. Zsigmond 1400-at hoz, F. György 2000 fölé megy - ezek már gasztroblogger-nagyságrendek, pedig egyedül Márairól mondható el, hogy palacsintát neveztek el róla. A vita is megjön, ami sosem árt, ha jól kezelik - Nyáry jól kezeli.
És mégis, amikor a szerző kibővítve-kicsinosítva könyvbe foglalja nagy sikerű Facebook-művét, hirtelen elvész a varázs; ami két "azt mondta a hároméves Lilike" és "becsekkoltam a sarki boltba" poszt közt üdítő volt, az papírra nyomva gusztusos ajándéktárgy csupán. Egy a sok közül - lehetne mondani, de nem lehet, mert a maga kategóriájában (ajándékozzunk irodalomtörténeti bonbonokat karácsonyra) Nyáry könyve hiánypótló. Csak egyvalami hiányzik belőle: a fülszövegben is beígért V. Pista. Pedig ő is volt szerelmes.
Corvina, 2012, 129 oldal, 4500 Ft
