Magyar Narancs: Ami a Maust illeti...
Art Spiegelman: Nézze, azzal kapcsolatban mindent elmondtam már, a MetaMausban (2011-ben megjelent kötet a Maus hátteréről - K. G.) le van írva minden.
MN: Olvasta Kertész Imrétől a Sorstalanságot?
AS: Igen, briliáns mű. Mindkét fordítását olvastam, s valahogy mindkettővel kapcsolatban az volt az érzésem, hogy a fordítás nem fedi az eredetit. De a kettőből mégiscsak kiérezhető a lényeg, hogy mit akart Kertész elmondani.
MN: Kertész a koncentrációs táborok boldogságáról ír a Sorstalanságban; az ön édesapja is mesélt erről a boldogságról?
AS: Az én apám nem érzett semmi ilyesmit. Kertészt alighanem egészen más fából faragták, mint az apámat. Viszont nemegyszer hallottam még gyerekfejjel a szüleimet, miközben a barátaikkal beszélgettek. Amerikában éltünk, de többnyire lengyelül beszélgettek egymással. Gyakran játszottak gin römit, s közben mindenféléről csevegtek egymással, a táborokról is. Úgy beszéltek a táborokról, ahogy hajdani diáktársak beszélnek a közös egyetemi évekről. Nekik ez volt a közös, meghatározó fiatalkori élményük. Egyébként a Sorstalanság olvasása közben az járt a fejemben, hogy ha Salinger hőse, a Zabhegyező Holden Caulfieldja megjárta volna Auschwitzot, hasonlóan látta volna-e a világot, mint Kertész hőse.
MN: Holden Caulfield túlélte volna?
AS: Pont annyi esélye lett volna, mint bárki másnak. A véletlenen múlott, semmi máson. Nem a legjobbak vagy a legrosszabbak, a leghülyébbek vagy a legokosabbak élték túl - azok élték túl, akiknek szerencséjük volt. Ha hoszszabb ideig tart a háború, senki sem éli túl.
MN: A Mausra készülve többször is megfordult Lengyelországban. Voltak ellenérzései?
AS: Kétszer is jártam ott anyaggyűjtés végett. Amerikaiként csak annyira jutottam közel a táborokhoz, amennyire közel tudtam kerülni a szüleimhez.
MN: Azóta nem is ment vissza?
| ||
AS: Mint mondtam, kétszer is voltam, de ha az a kérdése, hogy tölteném-e a vakációmat Lengyelországban, akkor az a válaszom, hogy köszönöm, nem. Először egy vasfüggöny mögötti országban jártam, és ez az élmény legalább olyan érdekes volt, mint a szüleim múltjának a részletei. Apám óva intett az úttól, azt mondta, és ezt jelen időben értette, hogy ne menjek, mert ott zsidókat ölnek. Apám a háború utáni pogromok alatt döntött úgy, hogy elhagyja Lengyelországot. Ezek a pogromok a táborokból hazatérő zsidók ellen irányultak, azok ellen, akik megpróbáltak visszatérni az otthonaikba. Második alkalommal immár egy német filmstábbal jártam Lengyelországban, s így sokkal könnyebben hozzá tudtam jutni az engem érdeklő információkhoz. Azóta viszont nem mentem vissza, noha időről időre érkeznek meghívások különböző képregényfesztiválok részéről.
MN: És ilyenkor nemet mond?
AS: Nincsenek előítéleteim, de időm sincs sok. Ha Varsó és Barcelona közt kell választanom, inkább Barcelonát választom. Szebb város.
MN: Számos címlapot tervezett az illusztrációiról is híres The New Yorkernek, de több olyan is akadt, amit nem hoztak le. Ezek közül melyiket bánja a legjobban?
AS: Rendben, mondok egyet, de hozzáteszem, nem hibáztatom a New Yorkert. Minden számhoz több borító készül, ezért sem szeretek ma már borítókat készíteni. Szóval a Lewinsky-botrány idején, amikor megindult az eljárás Clinton ellen, amit én rettenetesen álszentnek és szimpla baromságnak tartottam, szóval ez idő tájt készítettem egy címlapot, amin a következő volt látható: az igazság szemkötős szobra, a fején egy cipzáras szado-mazo maszkkal, a szájában pedig egy gömb alakú szájpecekkel. A magazin megjelenése épp egybeesett egy másik eseménnyel. Larry Flynt, a Playboynál jóval bevállalósabb Hustler magazin kiadója azzal állt elő, hogy több republikánus politikus után is nyomoztatott, s bizonyítékai vannak, hogy számos republikánus kongresszusi képviselő és szenátor titkos szeretőt tart. Azzal fenyegetőzött, hogy lehozza az információit. Na, ez a fordulat elgondolkodtatta az álszenteskedő republikánusokat. Azt azért ők sem szerették volna, hogy a saját szexuális életük részleteit egy újság címoldalán lássák viszont. Ez volt az a pillanat Amerika történelmében, amikor egy pornóbáró mentett meg minket valami igazán nagy őrültségtől. A szado-mazo címlap épp akkor jelent volna meg, amikor Flynt kinyitotta a száját. Csodás egybeesés lett volna. De nem lett.
MN: Ha a Hustlernél nem is, a Playboynál azért megfordult. Mi volt a dolga?
AS: Épp akkor nyitottak a képregények felé. Hol néhány kockás comic stripeket rajzoltam nekik, hol más művészek illusztrálták, amit én kitaláltam. 5-6 évig ment így. A legjelentősebb hozzájárulásom a Playboy-univerzumhoz egy utcasarkon üldögélő, test nélküli fej volt, akit Ed Headnek neveztem el. Úgy gondoltam, egy test nélküli fej jól fog mutatni egy olyan magazinban, amely a testet ünnepli. Vicces volt, de szexinek nem nevezném. Persze azért csináltam ennél szexisebb rajzokat is a Playboynak.
MN: A Simpson családban viszont önből csináltak komikus karikatúrát...
AS: Feszített a büszkeség, hogy bekerültem a Simpsonsba. Mint mindenki mást, engem is simpsonizáltak, egy sárga rajzfilmfigura lett belőlem. Én biztos másképp rajzoltam volna magam, de így is óriási megtiszteltetés volt. A Simpsonsba bekerülni egy amerikainak olyan, mint egy angolnak a lovagi cím.
MN: Azért a Pulitzer-díj sem lehetett rossz, amit a Mausért kapott. A rangját bizonyította az is, hogy ez volt az első olyan graphic novel, amit a képregényszaküzletek helyett a normál könyvesboltokban kezdtek árusítani.
| ||
AS: Fene tudja, ki volt az első: lehet, hogy a Maus volt, de az is lehet, hogy Alan Moore Watchmenje vagy Frank Millertől a The Dark Knight Returns. A három képregény nagyjából egy időben jelent meg, s innentől már nem nagyon lehetett egy legyintéssel elintézni a képregényeket, hogy azok csak a gyerekeknek szóló marhaságok. Egy pillanatra úgy tűnt, nagykorúvá vált a képregény, a kultúra befogadott minket, de az eufória korainak bizonyult. Még hosszú időnek kellett eltelnie, hogy az áttörés megtörténjen.
MN: Mi hozta meg a következő áttörést?
AS: Némi időbe tellett, hogy a képregények elérjék a kritikus tömeget. És itt most a képregényekhez értőn viszonyuló kritikusok tömegét értem. Úgy 2000 tájékán szakadt át véglegesen a gát. Az egyik legfontosabb alkotónak Chris Ware-t tartom: a Jimmy Corrigan, the Smartest Kid on Earth szerintem remekmű. Ezt követte Charles Burns műve, a Black Hole, s ebben az időben jelent meg Joe Secco Palestine című képregénye és Marjane Satrapi Persepolisa is. Időbe telt, míg ezek megjelentek, hiszen egy graphic novel elkészítése időigényes elfoglaltság. A Dark Knight és a Watchmen megjelenése után egyébként az történt, hogy a nagy kiadók fogták a vékonyka, kölyköknek szóló füzeteket, és kötetté rendezték őket; mintha csak egy könyvgerincen múlna a graphic novel. Időbe telt, míg megjelentek az igazi alkotók és az igazi alkotások.
MN: 2004-ben látott napvilágot az In the Shadow of No Towers című kötete s benne a szeptember 11-i terrortámadások utáni személyes élményei. A Maus, bár közel két évtized telt el első kiadása óta, ebben a munkájában is megjelenik...
AS: Semmiképpen sem akartam ujjal mutogatni, hogy nézzétek, ott is egy világraszóló szörnyűség esett meg és itt is. Még csak véletlenül sem akartam úgy tenni, mintha a két dolog összemérhető lenne. Van egy rész a könyvben, amikor Lower Manhattan levegőjéről esik szó. Képtelen lennék leírni, milyen volt - írtam a könyvben -, ahogy apám sem volt képes leírni, milyen volt a levegő Auschwitzban.
