Könyv

Varró Dániel: Akinek a foga kijött

  • Svébis Bence
  • 2011. december 10.

Könyv

Bőséggel el vagyunk látva gyermekirodalommal, kortárs mesekönyvektől roskad a gyerekszoba polca, ám verseket annál kevesebbet lelni. Néhány üdítő kivételtől eltekintve (mint például a viszonylag visszhangtalanul maradt Apám kakasa) jobbára be kell érni az olyan klasszikusok újrakiadásaival, mint a Hóc, hóc katona, a Mesebolt vagy a Bóbita. Varró Dániel ebbe a poétikai résbe ékelte be magát tavaly, amikor közreadta akkor nyolc hónapos kisfia által ihletett gyermekverseit.

 

"Korszerű mondókák" - hirdeti a borító, és valóban mai, realisztikus miliő lengi be e versvilágot. Itt már nem ülnek körben angyalok, nincsenek törpék, vízilányok, s nem nyílik kutya-tár sem. Van azonban elrágni való laptopkábel, széttépni való papírpénz, elveszett fél pár zokni, szappanbuborék, és dögönyözhető macska. Az már szinte természetes és elvárható Varrótól, hogy a legváltozatosabb formákban és stílusokban prezentálja a verseket, így találunk itt népdalátiratot, virgonc felező nyolcasokat, Kosztolányi Boldog, szomorú dalát parafrazeáló leltárverset, mi több, még gyermekfülhöz szelídített limericket is.

 

Hasonlóképpen többfelé szálazható - és ez a kötet legnagyobb érdeme - a versek értelmezési köre. A vidám, játékos dallamok mögött jobbára nem is a gyerekekhez, hanem a szülőkhöz szólnak a versek. A gyerekneveléssel járó hétköznapi bosszúságokat oldja humorrá az irónia és a játékosság. "Gyere, baba, lépcsőt mászni / - homokot az ingből rázd ki! - / fokokon a lábunk caplat, / odahaza megmosdatlak." - áll a Homokozgató című versben. Ugyanakkor a versbeli elbeszélő is folyton változik. Az előző kötethez képest jóval kevesebb a szülői szemszögből megírt költemény, ezúttal túlnyomórészt maga a gyermek az egyes versek megszólalója, így hozva közelebb, értetve meg saját, apró világát - épp úgy, mint mikor Lóci óriás lett.

 

Manó Könyvek, 2011, 34 oldal, 1990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.