Százával állnak sorban a szavazóhelyiségek előtt a katalánok, dacolva a rohamrendőrökkel

  • narancs.hu
  • 2017. október 1.

Külpol

Nem adják fel.

Tegnapi hír, hogy a spanyol kormány teljesen kiiktatta a katalán függetlenségi referendum szavazó- és szavazatszámláló informatikai rendszerét, ezzel gyakorlatilag lehetetlenné tették a vasárnapra tervezett szavazást.

Áll a bál Spanyolországban: a kormány kinyírta a vasárnapi katalán népszavazást

A csendőrség ügynökei működésképtelenné tették a szavazás informatikai bázisát. A spanyol kormány katalóniai megbízottja közölte, hogy kiiktatták a vasárnapra tervezett katalán függetlenségi referendum szavazó- és szavazatszámláló informatikai rendszerét, „teljesen lehetetlenné” téve a népszavazás megtartását.

A katalánok azonban gyorsan összekapták magukat, és kialakítottak egy olyan elektronikus rendszert, amelyben ellenőrizni tudják, hogy a szavazni vágyó polgárok szerepelnek-e az választójogi jegyzékben. Ugyan nem minden szavazóhelyiség tud ma kinyitni, de a 2300-ból 163 készen áll arra, hogy fogadni tudja a szavazókat – írja az MTI egy mai, Barcelonában tartott nemzetközi sajtótájékoztató alapján, ahol a katalán külügy tanácsosa meglehetősen elszántnak tűnt. „Mindent megtettek, hogy ledöntsék az online rendszert. Lefoglaltak 1,5 millió borítékot és 9 millió szavazólapot, de még így sem tudják megakadályozni, hogy ez megvalósuljon” – mondta Raül Romeva.

Reggel kilenc órakor már több százan álltak sorba a szavazóhelyiségek előtt, hogy leadják voksukat, miközben a katalán rendőrség utasítást kapott arra, hogy kiürítsék és lezárják ezeket az épületeket. Az első hírek szerint a spanyolok rohamrendőröket küldtek ki, akik erőszakot alkalmazva próbálják elvezetni a szavazni akaró katalánokat, de ennek ellenére több helyen sikerült megkezdeni a szavazás lebonyolítását.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.