A NATO hozza haza az Afganisztánban rekedt magyarokat

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 18.

Külpol

Elvi elköteleződést viszont nem teszünk arra, hogy segítséget nyújtunk az elhelyezésben minden afganisztáni állampolgár esetében, aki el akarná hagyni a tálib rezsim miatt az országot.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán sajtótájékoztatóján számolt be az afgán helyzet magyar vonatkozásairól.

Magyar Levente elmondta, hogy „katonai szövetségeseinknek köszönhetően biztosított annak a 26 magyar állampolgárnak a hazahozatala, akik nem a magyar állammal voltak szerződéses viszonyban, attól függetlenül voltak Afganisztánban”.

Korábban a külügyminisztérium arról számolt be, nem maradtak magyar állampolgárok Kabulban, de tegnap kiderült, hogy Kabulban rekedt 26 magyar, aki egy biztonsági cégnél dolgozott az afgán fővárosban, a holland nagykövetség védelmét látták el.

Ezután kérdésünkre a külügyi tárca elmondta: további magyar állampolgárok is kérték kimenekítésüket Afganisztánból, a már korábban ismert biztonsági szakértőkből álló csapat mellett.

Magyar Levente elmondta azt is, jelenleg az a helyzet Afganisztánban, hogy a tálibok jóindulatán múlik, hogy ki tudják-e menekíteni az állampolgáraikat a NATO-tagországok. Kiemelte:

„Azon tálibok jó indulatára vagyunk utalva, akik ellen 20 éve háborúzunk.”

Magyar pontos számot nem monodtt arról, hány magyar vár a hazajutásra, egyelőre annyit hozott nyilvánosságra, hogy a 26 fős csoport hazajutása meg van szervezve, "belátható időn belül Európában lesznek", ha minden simán megy. A többi magyar hazajuttatása is szervezés alatt áll.

A sajtótájékoztatón elmondta, hogy lesz önálló magyar mentőakció, amivel kapcsolatban azonban részleteket nem árulhat el egyelőre.

Hozzátette: 

elvi elköteleződést nem teszünk arra, hogy segítséget nyújtunk az elhelyezésben minden afganisztáni állampolgár esetében, aki el akarná hagyni a tálib rezsim miatt az országot.

Mindeközben elmondta azt is, hogy nem tudja, mennyi embert tudnak majd kimenekíteni az érintettek közül. Elismerte azonban, hogy „ezek az emberek halálos veszélyben vannak”; de Magyar Levente szerint csak azoknak az afgánoknak a kimenekítéséről és közvetlen családtagjaikról lehet szó, aki „a magyar katonák bajtársaiként” segítették a magyar misszió munkáját.

Magyar Levente arról is beszélt, hogy több millió fős menekültáradattól tart a tálibok hatalomátvétele után, de hozzátette, minden attól függ,  „mit lépnek a tálibok”.

(Telex)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk