Minden korábbinál kevesebben, a választásra jogosult több mint 50 millió olasz állampolgár 75 százaléka ment el, hogy leadja a voksát a múlt vasárnap-hétfői választáson. De akik rászánták magukat, hogy télvíz idején, hóban, fagyban elvándoroljanak a szavazófülkékig, sok meglepetést okoztak. A stabil kormányzáshoz az előre jelzettnél sokkal kevesebb támogatást adtak a győztesnek jósolt balközépnek, nagyon kis bizalmat szavaztak az országot a gazdasági összeomlástól megmentő Mario Montinak, viszont győzedelmes visszatérést biztosítottak a politikai süllyesztőben örökre eltűntnek hitt 76 éves Silvio Berlusconinak, és fergeteges sikerrel jutalmazták az Öt Csillag nevű, politika- és politikusellenes virtuális mozgalmat. Mindezzel teljesen átrendeződött a politikai porond, amely már nem a hagyományos bal-jobb osztatú, hanem egy olyan többszereplős színtér, ahol a populista, Európa-ellenes erők állnak szemben a józan, gazdasági és intézményi reformpárti, az európai együttműködésnek elkötelezett erőkkel.
Belfegor a pokolból
Az új idők szavát megértve váltott hangot Berlusconi is azzal, hogy liberális jobboldali arcát lecserélve Európa-ellenes, a korábbinál is populistább szólamokkal állt elő. A 76 éves milliárdos nagyvállalkozó, médiacézár, háromszoros exminiszterelnök, szexbotrányok főszereplője és gazdasági bűncselekmények többszörös vádlottja így kapaszkodott vissza a politika süllyesztőjéből, ahová 2011 novemberében száműzték, miután háromévi kormányzásának eredményeképpen Olaszországot a gazdasági összeomlás szélére és a teljes nemzetközi elszigeteltségbe navigálta. A Cavaliere, azaz a Lovag, ahogy az olasz belpolitikában nevezik (nem lovagias stílusa miatt, hanem mert még vállalkozó korában a munka lovagja címmel tüntették ki), nem sokáig bírta a másodvonalbeli szerepet. Január elején bejelentette: a Brüsszel- és németbarát Montitól és persze a kommunisták visszatértétől csak úgy menekülhet meg Itália, ha a jobbközép nyer - amit természetesen csak ő bír győzelemre vinni, mint eddig már any-nyiszor. És hiába tudja mindenki, hogy valójában nem az ország, hanem önmaga mentésére vette fel újra a kesztyűt, hiszen ha nem tenné, előbb-utóbb utolérné az igazságszolgáltatás, a maffiózó bírák - ahogy nevezi őket - lecsapnának rá: még mindig négy per folyik ellene. Az egyikben tavaly ősszel első fokon majdnem négy év börtönbüntetésre ítélték adócsalás, hatalommal való visszaélés, okirat-hamisítás miatt.
Porondra lépésekor nem sok esélyt adtak neki a politikai elemzők, ám hamar rácáfolt a kétkedőkre. Hetek alatt összekovácsolta a leszálló ágba került jobboldalt, újra összefogott a szeparatista, idegenellenes Északi Ligával (amely egykor 10-15 százalékos támogatottságú pártból törpepárttá zsugorodott), és a második legerősebb erőként indult el a választásokon. Sikerét elképesztő ígéreteinek köszönheti, például hogy ha az általa vezetett koalíció hatalomra kerül, azonnal eltörlik a Monti-kormány által bevezetett és közutálatnak örvendő ingatlanadót; de ha kell, pénzügyminiszterként akár a saját 4,5 milliárd eurós vagyonából is visszaadja az embereknek azt, amit 2012-ben kifizettettek velük. Mindezt a választás előtt egy hivatalosnak álcázott, "Fontos értesítés" feliratú levélben is tudatta sok millió választóval, akik közül többen fel is kerekedtek az adóhivatalba, visszakövetelni a megígért jussukat. Négymillió munkahelyet ígért, a képviselők számának megfelezését, gyors és nagy adócsökkentéseket, meg az állami kiadások csökkentését például azzal, hogy megszüntetik a pártok finanszírozását. Hogy milyen jól adta el magát és álomprogramját, mindennél jobban mutatja, hogy támogatottságát két hónap alatt 13 százalékról 20-ra röpítette fel.
Nem vicces
Berlusconi gátlástalan és felelőtlen ígérgetését is überolta az Öt Csillag Mozgalom alapítója és vezetője, Beppe Grillo. A 64 éves komikus színész-blogger azzal szerzett több tízezres hallgatóságot magának az Olaszország terein folytatott, cunamiturnénak nevezett kampányában - egyetlen tévébe, rádióba nem hajlandó bemenni sem beszélgetni, sem vitázni, mondván, a sajtó a romlott politikusok és pénzemberek cinkosa, ő közvetlenül a néphez szól -, hogy keresetlen stílusban ócsárolta és küldte el melegebb tájakra a politikusokat, üzletembereket és mindenkit, aki nem ért egyet vele. Nemrégiben azzal lelkesítette rajongóit, hogy az al-Káidával füstölteti ki a politikusokat a parlamentből, ha nem takarodnak el maguktól. Minden várakozást meghazudtolóan sokan, a választók több mint 26 százaléka volt vevő a kirohanásaira - ezzel az ő mozgalma lett a legnagyobb párt - meg a programjára, amely az euróövezetből való kilépést, a külföldi kölcsönök visszafizetésének befagyasztását, a cégvezetők fizetésének egy dolgozó bérének 12-szeresében maximálását, a politikusok privilégiumainak elvételét, a pártfinanszírozás megszüntetését hirdeti, meg annak elérését, hogy a katolikus papoknak is lehessenek gyerekeik, hogy ne nyúljanak másokéihoz. Több mint száz parlamenti képviselő és hatvanvalahány szenátor képviseli majd e nemes célokat. ' maga nem ül majd be az amúgy megvetett intézményekbe, mondja - csak azt felejti el hozzátenni, hogy azért, mert volt egy három halálos áldozatot követelt gázolásos balesete, amiért elítélték, és éppen ő követelte, hogy aki ellen bírósági ítélet született, ne lehessen képviselő.
Az unalmas realisták
Nem csoda, hogy e két nemzetmentő mellett szinte meg sem hallották a programjukat és ígéreteiket a rögvalóság adta lehetőségekre építőket. Unalmas emberek, nincs karizmájuk - mondták sokan a balközepet vezető Pier Luigi Bersaniról és a Professzorról, Mario Montiról. Pedig érdemes lett volna, Olaszország ugyanis, bár megmenekült a görög tragédiától, és a Monti-kormány a nemzetközi porondon is visszaszerezte hitelét, gazdasági-pénzügyi helyzetét tekintve még mindig rossz bőrben van. Az államadósság a GDP 126 százalékára rúg, aminél csak Görögország áll rosszabbul az eurózónában, a munkanélküliség 10 százalék fölötti, a fiatalok körében ennél jóval magasabb, 20-30 százalékos, délen pedig eléri az 50-60 százalékot is. Az ipari termelés öt év alatt 25 százalékkal csökkent, a GDP 2012-ben 2,2 százalékkal zsugorodott, és az idén is negatív eredmény várható. Vegetál a kis- és középvállalkozások jó része is - ilyenből 4,5 millió van Olaszországban, ám tavaly több mint 112 ezernek kellett lehúznia a rolót a magas adók és a gyér fogyasztás miatt. A legnagyobb baj a lemaradás a versenyképességben; az elmúlt öt évben feleannyi volt a külföldi beruházások értéke, mint Franciaországban, és negyede, mint Németországban. Ezen csak a bürokrácia drasztikus csökkentésével és átfogó, beruházásösztönző adótörvényekkel, az igazságszolgáltatás reformjával lehetne változtatni. Egy komolyabb szerződés nyélbeütése ugyanis átlag három-négy évig tart, de ez az idő ennek akár a kétszerese is lehet, a cégek adóterhelése - a nyereségadóval, a munkaerőre kifizetett adókkal - 68 százalékos; egy-egy termék forgalmazásához mind a húsz régiótól külön engedélyt kell beszerezni, az állam pedig gyakran csak hosszú pereskedés után fizeti ki beszállítóit.
Így aztán az unalmas realisták csak olyasmiket ígértek, hogy folytatják a tavaly elindított reformokat a gazdaság beindítására, az intézményrendszer átalakítására, fokozatos adócsökkentéssel könnyítik a munkavállalók és a munkaadók terheit, kedvezményekkel ösztönzik a fiatalok és a nők foglalkoztatását és a beruházásokat - s mindezt úgy, hogy eleget tesznek a tavaly tavasszal aláírt európai pénzügyi paktumban vállalt kötelezettségeknek. Úgy tűnik, ez kevésnek bizonyult, a balközépnek a szavazók alig 30 százalékát sikerült megnyernie, az egy éve még Szuper Marióként ünnepelt Montinak és centrista mozgalmának pedig 10 százalék szavazott bizalmat.
Lapzártánkkor még nem tudni, milyen megoldás születik a patthelyzet feloldására, a kérdés azonban messze túlmutat az olasz belpolitikán. Az EU-ellenes hangok térnyerése, a belpolitikai bizonytalanság, Olaszország gazdasági válságból való kilábalásának esélye veszélybe került, ami egész Európát, ezen belül az eurózónát különösen súlyosan érinti. A pénzpiacokon máris úrrá lett az idegesség, elemzők az európai hitelválság újabb erősödését jósolják, az olasz állampapírok és az irányadó német kötvények hozama közötti különbség mutatója meredeken emelkedik. Félő, hogy az olaszok fel sem mérték, mennyibe fog ez kerülni nekik már a közeljövőben.
Törvényes disznóság2005-ben a Silvio Berlusconi vezette jobboldali többség terjesztette be azt a választójogi törvényt, amelynek eredményeképpen Olaszországban különböző összetételű lehet a parlament két háza. Az alsóház képviselői helyeit ugyanis úgy osztják el, hogy az a párt vagy koalíció, amely országosan a legtöbb voksot kapja, a 630 fős alsóház helyeinek 55 százalékát (340 hely) nyeri el. A szenátusban viszont ugyanezt az 55 százalékot a pártok, illetve koalíciók régiókban elért eredményei alapján osztják el. A 20 régió között a lakosság arányában állapítják meg az elnyerhető szenátusi helyek számát, a legtöbbet, 49-et a legnépesebb és leggazdagabb Lombardia kapja. Így aztán fennáll a veszély, hogy más parlamenti többség alakul ki a parlament két házában, vagy egyik blokknak sem sikerül többséget, 158 helyet szereznie a 315 fős szenátusban, ami kormányozhatatlanná teszi az országot. Ez utóbbi mindeddig elvi lehetőség volt, most megtörtént. Az alsóházba jutási küszöb koalícióknak 10 százalék, pártoknak 4, míg a szenátusba párttömörülések 20 százalékkal, az egyes pártok 8-cal kerülhetnek be. A regulát, amely eredetileg a kormányzás stabilitását lett volna hivatott szolgálni, annak idején már a beterjesztője is Porcellumnak, disznóságnak nevezte. Máig is csak így emlegetik a köznyelvben, ám megváltoztatásában közel tíz év alatt nem tudtak egyezségre jutni a politikai erők. |
