Kulturális hírek

  • 2005. március 17.

Külpol

KOPT KINCSEK A fáraók után - A kopt mûvészet kincsei Egyiptomból címmel igazi kuriózumnak számító kiállítás nyílik e héten a Szépmûvészeti Múzeumban. Az i.
e. 7-4. századból való, s a fáraók korának alkotásaihoz képest kevésbé közismert mûtárgyak jó része ez alkalomból hagyta el elõször Egyiptomot. Képünkön egy vadászó kentaur szobra.

TAVASZI FESZTIVáL A 25 éves évfordulójához érkezett, március 18. és április 3. közötti rendezvénysorozat ezúttal összekapcsolódik az utóbbi évek legnagyobb hazai kulturális intézményének megnyitásával. Koncertek már az év eleje óta zajlottak a Mûvészetek Házában lévõ Nemzeti Hangversenyteremben, de hivatalosan a Nemzeti Filharmonikusok ünnepi hangversenyével nyílt meg. Fellép még itt a Budapesti Fesztiválzenekar, majd persze mások is, mint Zubin Mehta a firenzei Maggio Musicale zenekarával, Daniel Barenboim a chicagói szimfonikusokkal, a Bartók-Kodály-estre készülõ Muzsikás Sebestyén Mártával és Jandó Jenõvel, és itt adja 60. születésnapi koncertjét Szörényi Levente. Ugyanebben az épületben egyszerre két kiállítással debütál a Várból leköltözött Ludwig Múzeum - Kortárs Mûvészeti Múzeum: az immár Lumu-ként becézendõ intézmény egyrészt saját gyûjteményébõl nyújt új válogatást Feszített mûvek címmel (a címadó darab El-Hassan Róza tíz évvel ezelõtti mûve), illetve A modernség talánya címmel betekintést enged a párizsi Centre Pompidou anyagába (Yves Klein, Warhol, Oldenburg, Lichtenstein többek között). Szokás szerint több vidéki város (Békéscsaba, Gyula, Debrecen, Eger, Gödöllõ, Gyõr, Kaposvár, Kecskemét, Pécs, Sopron, Szeged, Szentendre, Szolnok, Szombathely és Vác) is megrendezi a maga tavaszi fesztiválját.

PAUER-ST.AUBY Közös kamarakiállítással jelentkezett a Magyar Mûhely Galériában Pauer Gyula és St.Auby Tamás. Megtekinthetõ április 8-ig.

HAMMETT 78 éve, 1927-ben jelent meg Dashiell Hammett A máltai sólyom címû könyve: a klasszikus krimi emlékére kiállítást rendeztek San Franciscóban. A cél, hogy Hammettet - túl a detektívregény mûfaján - az amerikai irodalom legjelentõsebb alkotói közé segítsék. A városi könyvtárban március 31-ig látható kiállítás A máltai sólyom apropóján mutatja be Hammett életét, a regény valóságos San Franciscó-i helyszíneit, a belõle készített filmek plakátjait. Az 1941-es verzióban Humphrey Bogart személyesítette meg Sam Spade magándetektívet - egy idõben az író is ezt a munkát végezte. Részt vett mindkét világháborúban, 1951-ben pedig a börtönt is vállalta, de nem adta ki kommunista társai nevét a bíróságnak. Dashiell Hammett utolsó regénye és elbeszélései 1934-ben jelentek meg. Ezt követõen csak Hollywood számára írt, de új regényt vagy novellát 27 éven át nem publikált; 65 éves korában, 1961-ben hunyt el.

KÖNYVTÁRI KÉPTÁR A NETEN Ingyen elérhetõvé teszi képgyûjteményét az interneten keresztül a New York-i közkönyvtár: a NYPL Digital Gallery 250 ezer képpel indult, e mennyiség néhány hónap alatt megduplázódik. A személyes használatra letölthetõ képek között az amerikai polgárháborúból való fotók, térképek, sõt középkori kéziratok is találhatók, közzététel (sajtó, film, tévé, internet) esetén az intézmény engedélyét kell kérnie a felhasználónak. Minden egyéb info és a kutatható gyûjtemények: digitalgallery.nypl.org.

megkerült A HÁROM MUNCH Nyolc embert hallgatnak ki, miután elõkerült az a három Munch-kép, melyet az Oslótól délre fekvõ Moss egyik szállodájából loptak el. A gyanúsítottak kocsiját úgy állították meg, hogy egy rendõrautó szándékosan ütközött velük. A bûnözõk gyors elfogása és a mûalkotások visszaszerzése azonban nem feltétlenül visz közelebb a Munch Múzeumból augusztusban ellopott képek, köztük a Sikoly egyik verziójának megtalálásához.

DÍJ Életmû kategóriában Márton Anna, publicisztikáiért Cs. Gyimesi Éva és a Narancsban is rendszeresen megjelenõ Végel László, szerkesztõségként a Narancsból is ismert Keresztury Tibor vezette litera.hu, képi megjelenítés kategóriában a fotós Szandelszky Béla, rádiós riporterként pedig a lapunkban idõnként szintén publikáló Váradi Júlia vehette át az idén a magyar Pulitzer-díjat. A március 15. alkalmából Mûvészeti és Állami Díjat kapottak névsora a napisajtóban megtalálható.

GYÁSZ 75 éves korában elhunyt George Scott, a Blind Boys of Alabama egyik énekese. A legendás gospelegyüttest 1939-ben alapították, egy vak fekete gyerekeket gondozó intézetben. Scott tavaly visszavonult a turnézástól, de a most Grammy-díjjal jutalmazott, There Will Be A Light címû albumon még hallható. Halálá-val már csak ketten maradtak az énekegyüttes eredeti tagjai közül.

MALáRIA Roll Back Malaria címmel két koncertet tartottak a szenegáli Dakarban, hogy felhívják a figyelmet a malária elleni küzdelem fontosságára: az ENSZ egészségügyi világszervezete, a WHO szerint 30 másodpercenként egy afrikai gyermek életét követeli a világszerte mintegy 600 millió embert érintõ betegség. Fellépett többek között az Orchestra Baobab, Rokia Traore, Salif Keita, Baaba Maal, Manu Dibango, Seun Kuti (Fela Anikulapo Kuti egyik fia), Angelique Kidjo, Khaled, a Tinariwen és az akciót kezdeményezõ Youssou N'Dour. A bevétel egy részét moszkitóhálók vásárlására fordítják.

Figyelmébe ajánljuk