Orbánon kívül szinte egyetlen politikus sem titkolja, hol tölti a szabadságát

  • Gera Márton
  • 2017. augusztus 12.

Külpol

Merkel és May a hegyekbe ment, Trump a saját birtokára, Orbán Viktor pedig valahová, de erről nem tudni semmit.

Egy hete járta be az internetet néhány kép, amely Angela Merkel olaszországi nyaralásán készült: a német kancellár egyszerű túraruhában, kockás ingben kirándul Dél-Tirolban – éppen ott, ahová évek óta visszajár. A férjével, Joachim Sauerrel egy négycsillagos, nem túl drága hotelben szálltak meg – pont úgy, ahogy azt az elmúlt évtizedekben tették. Nem meglepő, hogy a képeket sokan felkapták, azt demonstrálva, hogy a világ negyedik legnagyobb ipari és gazdasági hatalmának vezetője sem nyaral másként, mint a legtöbb ember.

Nem sokkal később érkeztek meg a fotók Vlagyimir Putyin háromnapos nyaralásról, amelyek már egészen más hangulatot árasztottak: a meglehetősen propagandisztikus felvételeken az orosz elnök éppen a dél-szibériai Tuvai Köztársaság területen horgászik, búvárkodik, gombászik, motorcsónakot vezet, illetve meztelen felsőtesttel napozik, szemléli a tájat. Putyintól persze nem szokatlan ez az imázs: 2009 nyarán szintén Szibériába utazott, és akkor is megannyi kép készült a pillangóúszást gyakorló, faágat tördelő, lovagló vezetőről.

Igazi Bear Grylls: így nyaral Vlagyimir Putyin

Ő aztán tudja élvezni a nyarat.

Nem véletlen, hogy az elmúlt években többször is felvetették, hogy a politikusok nyaralásai és az azokon készült képek éppen olyan politikai termékké váltak, mint bármi más: nagyot mennek a neten a felvételek, amelyen kedvenc politikusunk valami teljesen átlagos helyen nyaral, vagy éppen olyan képet mutat magáról, amilyenre a potenciális szavazói felfigyelnek. Alighanem ilyen szempontból is érdekes megvizsgálni, hol nyaralnak Európa vezetői.

Túra és saját birtok

Merkelhez hasonlóan Theresa May is nagy túrázó: tavaly a svájci Alpokba (ahová egyébként Margaret Thatcher is szívesen utazott üdülni) mentek a férjével, Philip Mayjel, és idén sem tettek másként, bár előtte a brit miniszterelnök még elutazott Észak-Olaszországba, a Garda-tó mellé.

Theresa May és férje Olaszországban

Theresa May és férje Olaszországban

Fotó: Reuters/Antonio Calanni

Van, aki nem az aktív, városnézős pihenés híve: Donald Trump például csak szimplán elutazott a saját New Jersey-i birtokára, a Trump National Golf Clubba, és ott tölt el két és fél hetet. Mindebben az a furcsa, hogy Trump korábban többször kritizálta Barack Obamát, amiért „sokat jár nyaralni”, így elég érdekes az ő 17 napos szünete. Bár az elnök a Twitteren ezt is megmagyarázta: szerinte ő nem klasszikus vakációra ment, „találkozói és hívásai” lesznek a birtokon. Azért még így is érdekes a Washington Post összesítése, amely szerint Trump már most háromszor annyi időt fordított nyaralásra, mint Obama elnöksége ezen időszaka alatt.

Donald Trump és családja megérkezik New Jerseybe, ahol az elnök a 17 napos szabadságát tölti

Donald Trump és családja megérkezik New Jerseybe, ahol az elnök a 17 napos szabadságát tölti

Fotó: AP/Evan Vucci

Nem ment túl messzire nyaralni a legutóbb az eurózóna gazdaságpolitikájának egységesítéséről beszélő spanyol miniszterelnök sem, Mariano Rajoy ugyanis Galícia nyugati felébe utazott, ahol már sokadik alkalommal tölti a szabadságát.

Juncker a szomszédba jön, Gentiloni otthon marad

A májusban megválasztott, jelenleg éppen a felesége számára tervezett first lady státusz létrehozásától visszalépő Emmanuel Macron korábban azt mondta a francia Le Journal du Dimanche-nak, hogy idén nyáron biztosan nem megy nyaralni. Ehhez képest az Élysée-palota sajtóhivatala nemrég azt közölte, Macron szerdán pár napos vakációra indult, de Franciaországon belül marad, és bármikor elérhető. Arról még korábban beszélt a francia elnök és felesége, Brigitte Macron, hogy leginkább az Egyesült Királyságba szeretnek kirándulni, évente egyszer mindenképpen elmennek az országba, és ez a Brexit ellenére sem fog változni.

Macron és felesége, Brigitte Macron

Macron és felesége, Brigitte Macron

Fotó: Getty Images

Nem utazik túl messzire Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke sem, aki a Politicónak beszélt arról, hogy augusztusban Ausztriában pihen, ahol többek között a Nobel-díjas Orhan Pamuk egyik könyvét, illetve Florian Illies 1913 – Az évszázad nyara című, az első világháború előtti Európáról szóló regényét fogja olvasni. A kötet az 1913-as, békességgel teli évet írja le, ám egy év múlva Európa már a háborúval néz szembe. Ezzel kapcsolatban azt mondta Juncker, hogy „nem tud szabadulni a gondolattól, hogy ez újra megtörténhet”.

Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök idén viszont kihagyja a nyaralást, elsősorban az olaszországi menekülthelyzetre hivatkozva. A politikusról tavaly közölt portrét a BBC, amelyben arról is írnak, hogy Gentiloni sohasem utazik felkapott, fényűző helyekre, leginkább az osztrák hegyekben szeret kirándulni.

De nem vakációzik Ferenc pápa sem, sőt, a katolikus egyházfő a Vatican Insider információi szerint eddig egyszer sem ment el szabadságra, a nyári hónapokat is a Vatikánban tölti. Pedig a korábbi pápák a Castel Gandolfóban található vatikáni palotákban vészelték át az augusztust, de Ferenc pápa ide sem jár, a hely immár múzeumként funkcionál. A pápa korábban amúgy azt mondta, ő is vakációzik, csak éppen a megszokott környezetében: „A Vatikánban maradok, igaz, nyáron ritmust váltok, többet alszom, azt olvasok, amit szeretek, zenét hallgatok, többet imádkozom (…) nekem ez segít pihenni és kikapcsolódni.”

Angela Merkel a hegyekben

Angela Merkel a hegyekben

Fotó: Splash News

Aki nem árulja el

Azt azonban továbbra sem tudni, Orbán Viktor hol nyaral idén. Bár az RTL Híradó próbálta megtudni a miniszterelnök sajtófőnökétől, merre is utazott Orbán, Havasi Bertalan ezt nem árulta el, arra hivatkozott, hogy a kormányfő magánjellegű programjairól nem tud tájékoztatást adni. Pedig Orbán is szabadságra ment, maga jelentette be még egy júniusi Fidesz-frakcióülésen, hogy augusztus 1–20. között ne keressék.

A titkolózás amúgy nem új keletű: már tavaly sem mondták meg, hol nyaral Orbán, ami azért is érdekes, mert korábban Havasi Bertalan megosztott ezzel kapcsolatos információkat, sőt maga Orbán is beszámolt a nyaralásáról. 2015-ben egy képet osztott meg a Facebookon, amin feleségével és horvátországi szállásadójával pózol egy fotón nem messze Dubrovniktól, Mljet szigetén. 2014-ben pedig, már a nyári hónapok után, Svájcban üdült a családjával, míg két évvel korábban a Fertő tó körül kerékpározott, és erről akkor jó részletesen be is számolt a sajtónak Havasi Bertalan.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”