Putyin–Trump: egy hosszú folyamat kezdete

  • narancs. hu
  • 2018. július 16.

Külpol

Putyin hálás Trumpnak, az amerikai elnök elégedett. A foci-vb-vel különösen.
A tervezettnél jóval hosszabban, több mint két órán át beszélt egymással négyszemközt – csak a tolmácsok jelenlétében – Vlagyimir Putyin és Donald Trump Helsinkiben, az elnöki palotában. Majd az ebédnél szélesebb stábbal folytatták a tárgyalást.
Nyílt és mindent érintő beszélgetésen vagyunk túl – mondta a orosz elnök, aki szerint egyetértettek abban, hogy az atomfegyverek terjedésének továbbra is gátat kell szabni. Megvitatták a regionális kríziseket is, amelyről azt mondta Putyin, hogy érdekeik nem mindenütt esnek egybe, de sok a közös pont. Szíriában a béke helyreállítása közös munka lehetne, ebben az Egyesült Államok és Oroszország komoly szerepet vihet – mondta az elnök. Tárgyaltak továbbá a kiberbűnözés elleni együttműködésről is. Putyin az Index helyszíni tudósítása szerint azzal zárta szavait, hogy hálás Trumpnak a találkozóért. Bár nem tudtak mindent tisztázni, de fontos lépéseket tettek.
Trump is elégedettnek tűnt. Nyitott produktív beszélgetésként értékelte a találkozót, és újra megdicsérte Oroszországot a jól lebonyolított futball-vb-ért. Úgy vélte, a két ország együttműködése lehet gyümölcsöző. Kicsit ostorozta a sajtót és a demokratákat, akik csak akadályozzák a kapcsolatok javítását.
„A mai nap egy hosszabb folyamat kezdete, folyamatos párbeszédé. Barátságé, kooperációé és a békéé, azt hiszem, ezt Oroszország nevében is mondhatom” – mondta beszéde végén az amerikai elnök, aki később a választásba való orosz beavatkozásra vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva közölte, hogy a győzelme briliáns kampányának köszönhető.
Mondjanak egy dolgot, amely az összeesküvést bizonyítja – kérte Putyin, majd elismerte: „Igen, akartam, hogy ő nyerjen, mert a kapcsolatok javítását akarta, de ez nem jelent semmiféle tiltott beavatkozást.”

 

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.