Kovácsy Tibor 1951–2015

  • - kyt -
  • 2015. június 11.

Kultúra

Meghalt a Kovácsy. Nem csupán egy kitűnő szerkesztőt, szerzőt, remek barátot vesztettünk el, sokkal többet ezeknél. Egyelőre nincsenek szavaink, összetörtünk. Itt az utolsó cikke.
false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Könyv
Simone de Beauvoir: Félreértés Moszkvában

Simone de Beauvoir is lassan besorol a – legalábbis nálunk – feledésbe merülő szerzők közé, és ebben nem kis része van a szocializmusba mint jövőképbe vetett hitének, amely inkább idegesítő, mint megmosolyogtató. Egyszerűen képtelenség ugyan­is elfelejteni, hogy egy aljas, hazug, kegyetlen társadalmi gyakorlat körüli okoskodásról van szó. A világméretű önképzőkörnek Beauvoir éppen úgy résztvevője volt, mint férje, Sartre, és nem igazán érdekel, ki mikor mit bánt meg vagy revideált.
Ugyanakkor az emlékeimben 
Beauvoir igen éles eszű, a hangulatteremtésben világos beszéddel jeleskedő alkotóként maradt meg, és ez ebben a kisregényben is tetten érhető. Egy idős házaspár utazik Moszkvába, mert ott él a férfi korábbi házasságából lett felnőtt lánya, a szovjet viszonyokhoz képest önálló, öntudatos, derűs nő. A látogatás során egyrészt az évek múlásával, másrészt társadalmi eszményeinek kiüresedésével kell szembenéznie a két embernek, ami a hétköznapjaikat meg-megkeseríti, hiába a szórakozóhelyek, ahová – csodák csodája – mindig különösebb nehézség nélkül sikerül bejutniuk. És hiába írunk 1966-ot, soha, sehol fel nem bukkan a külföldi vendégek körül sompolygó rendőr, kirendelt besúgó.
A szerző által eredetileg egy kötetbe szánt, majd kihagyott írás nemcsak nálunk, Franciaországban is jelentős késéssel jelent meg, amikor már kissé avíttnak tűnnek az efféle mondatok: „Nem lesz könnyű megszabadulnotok ettől a nacionalista szemlélettől (…). (…) amit az imént mondtál, mintha azt jelentené, hogy többé nem vagytok forradalmi ország, és hogy ez jól is van így.” Ilyen súlyú provokációt nem lehet eltűrni, úgyhogy a megszólított frappánsan bonyolult választ ad – ha nem is felel ezzel a kérdésre. Erőteljes hangulatú kordokumentum: ennek mondható a könyv.

Fordította: Takács M. József. Jaffa, 2015, 159 oldal, 2490 Ft

***

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.