Tartalom

MaNcs 29. évf. 38. sz. (2017-09-21)

Kis-Magyarország
Egotrip

Egotrip

Váradi Balázs: Csak semmi politika!

Kis keresztem, hogy szereztem?

Úgy egy éve küldte vissza több mint száz értelmiségi az állami kitüntetését, tiltakozásul az ellen, hogy a köztársasági elnök a Fidesz védelmében fröcsögve uszító Bayer Zsoltot is lovagkeresztre érdemesítette. Az idén pedig a Debreceni Egyetem szenátusa adományozott egyetemi díszpolgárságot Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin autokratának és, nem mellesleg, kandidátusi disszertációplagizátornak, amire válaszul Vajda Mihály, a jeles filozófus lemondott egyetemi professor emeritus címéről.

Publicisztika

Radó Péter

Publicisztika

Lyukas marokkal

Hogyan pazaroljuk az oktatásra költött forrásokat?

Az oktatási rendszerrel foglalkozó kutatók között sok évtizede trivialitás az a meglátás, hogy a magyar közoktatásban egyszerre beszélhetünk alulfinanszírozottságról és a források pazarlásáról.

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Széttépni a diliflepnit

No, megvolt a nagyvizit; egyelőre nem tudjuk, hogy mekkora hátast dobott az Európai Parlament költségvetési ellenőrzési bizottságának tényfeltáró deszantja Orbán Viktor kisvasútjától, de annyi biztos, hogy kipróbálták, s működik.

A szerk.

A szerk.

Nyelvében alig él

Az ukrán parlament elnöke kedden aláírta a kijevi parlament által megszavazott új oktatási törvényt, és elküldte jóváhagyásra Petro Po­rosenko államfőnek.

Külpol

Változhat-e valami a hétvégi parlamenti választások után?

Külpol

Németország csendes

Angela Merkelt csupán a rendkívüli népszerűsége nyugtalaníthatja. Ettől általában nem érzi rosszul magát egy politikus, de választások előtt eszébe juthat, hogy támogatóiban felmerül a kérdés: minek menjenek el szavazni a biztos győztesre?

Interjú

Külpol

A fegyver hatalma

Scott A. Snyder elemző Észak-Koreáról

Észak-Korea a közelmúltban több föld alatti atomrobbantást is végrehajtott, a múlt héten ballisztikus rakétát lőtt át Japán második legnagyobb szigete, Hokkaido felett, s korábbi kísérletei azt is megmutatták, hogy a kelet-ázsiai diktatúra az Egyesült Államokhoz tartozó Guam szigetét is könnyűszerrel célba veheti. Scott A. Snyder Korea-szakértőt az atomprogram mögött megbúvó logikáról és az észak-koreai mindennapokról kérdeztük.

Belpol

Mészáros Lőrinc és a tőzsde

Belpol

Ezért tőzsdézik Mészáros Lőrinc: A nagy begyűjtés

Néhány éve Orbán Viktor még lesújtóan nyilatkozott a „tőzsdei spekulánsokról” – ehhez képest ma már legközelebbi embere, Mészáros Lőrinc három tőzsdei céget is birtokol. Milyen előnye származik a felcsúti polgármesternek a tőzsdéből, és rejt-e kockázatokat, hogy a gazdaság egy újabb szegmensében bukkant fel?

Welsz Tamás százmilliós hagyatékának sorsa

Belpol

Vallomása nem cáfolható

A rejtélyes körülmények között elhunyt Welsz Tamás cégének az ügye a Legfőbb Ügyészségen jár. A kft. máig nem tisztázott módon került Welsz volt barátnőjéhez a férfi halála után egy nappal. Mivel Welsz már nem tudja cáfolni a nő verzióját, az ügyészség szerint nincs miért tovább nyomozni.

Interjú

Belpol

„Utoljára a 70-es években”

Nahalka István oktatáskutató a Nemzeti alaptanterv (NAT) átalakításáról

A hangzatos ígéretek és nyilatkozatok ellenére a Csépe Valéria miniszteri biztos vezényletével zajló NAT-átalakítás eddig megismert részletei a további centralizáció felé mutatnak. Nahalka István szerint korábban is csak kevés pedagógus tudott élni a szabadságával, de ez nem indok az autonómia fölszámolására.

Zene

Interjú

Zene

„Nem felhő. Eufória”

Biksi Gábor, Koller Márk – Cloud9+

Régóta fesztiválkedvencek, két lemezük is megjelent, bár csak az év végén ünneplik a zenekar 5. születésnapját. Basszusgitárosukkal és dobosukkal a régi rutinról, a tudatos döntésekről, az elektronikus élőzenéről beszélgettünk. És szóba került a külföldi befutás esélye is.

Interjú

Zene

„Narancsot vinnék neki a börtönbe”

Fischer Iván karmester

Az ősz óriási szenzációja, hogy Fischer Iván hét év után ismét színpadra állította Mozart Don Giovanniját – és ezt most a Müpában mi is láthatjuk. A karmestert és rendezőt most leginkább a szexuális ragadozó érdekli a figurában. Az amerikai kritikák egybehangzó véleménye szerint ez az előadás az egész világon etalon. Vajon a hazai politikai-költségvetési szféra is így gondolja? És vajon megoldás lenne a menekültválságra, ha sok Albert Schweitzer menne Afrikába gyógyítani? A Don Giovanni kulisszatitkai mellett ilyesmikről beszélgettünk Fischer Ivánnal. Meg arról, hogy mitől fél.

Film

SZEMREVALÓ - Interjú

Film

A monoklis

Gordian Maugg filmrendező

Hogyan született meg Fritz Lang első és egyben leghíresebb hangosfilmje, az M – egy város keresi a gyilkost? Erre keresi a választ a Fritz Lang című játékfilm, a Szemrevaló fesztivál nyitófilmje. A rendezővel telefonon beszélgettünk.

Film

Film

Felmondott lecke

Vékes Csaba: Hetedik alabárdos

A vidéki színész nyomorúságánál már csak a vidéki színház romantikájába vetett hit nyomorúságosabb, azóta különösen, hogy a legtöbb ilyen „templomot” megbízható csókosok igazgatják. Hogy ez mennyire izgatja, egyáltalán érdekli-e Vékes Csabát, a Nemzeti Filmalap első filmeseket támogató Inkubátor programjának első fecskéjét, azt érthető okokból nem debütáló művében fogja kifejteni. A filmje napjainkban játszódik, de a történet tegnapi, bizonyos tekintetben tegnapelőtti.

Interjú

Film

„Inkább kistotálban felvettük fixből”

Vékes Csaba filmrendező

Megjelenésünk napján indul a mozikban a Hetedik alabárdos. Az első filmes rendezőt a vidéki színházak nyomasztó valóságáról kérdeztük, és megtudtuk tőle azt is, hány körben kell egy magyar filmet fejleszteni.

Statisztának lenni Magyarországon

Film

A díszlet részei

Forgatásról forgatásra járnak, de rendszerint csak a háttérben látni őket, noha nélkülük aligha készülhetnének el a mozik. De vajon mi kell ahhoz, hogy valakiből gyakorló statiszta váljon, és meg lehet-e élni ebből?

Interaktív

Rádió

Interaktív

Reggeli torna helyett

Sportjegyzetek a Klubrádióban

Nem kell ahhoz hallgatottsági statisztikákat bújó szakértőnek lenni, hogy belássuk, akár közszolgálati, akár kereskedelmi, akár zenei, akár gazdasági rádióról van szó, a reggeli műsorsáv a nap egyik, ha nem a legfontosabb időzónája.

Képzőművészet

Független Képzőművészeti Tanszék

Képzőművészet

Beszivárog

Mi az a f***k? Egyszerre merít a kommunista rendszert kikezdő szabadegyetemek és a társadalmilag tudatos nyugati művészek gyakorlataiból, miközben a hazai oktatási rendszer egyik súlyos hiányosságát igyekszik pótolni.

Színház

ZSINÓRPADLÁS - Interjú

Színház

„Olyan ember lesz, aki remél”

Császi Ádám rendező

Színházban debütál a sikeres mozifilm, a Viharsarok rendezője, ráadásul rögtön két előadással. A Rózsavölgyi Szalonban Freud egyik revelatív találkozása a témája, míg a Szkénében egy vallásinak tűnő, de sokkal inkább önismereti szeánszra invitál.

ZSINÓRPADLÁS – Színházporté

Színház

Szórakoztató, társadalomkritikus - A Kultúrbrigád és az Átrium

Három fiatal kritikus egy hirtelen ötlettől vezérelve produkciós céget alapít és hitelből belevág a színházcsinálásba. Kettőt pislognak, és máris a legnagyobb nevekkel ülnek egy tárgyalóasztalnál, aztán jönnek a sikerszériák. Szeptembertől már ők üzemeltetik az Átriumot.

ZSINÓRPADLÁS - Az opera és a színház 19. századi sztárjai

Színház

Hírhedett színészei a világnak

Hajdan sokat emlegetett színházi közhely szerint a magyarok a világ legjobb színészei. Ennek bizonyítása ugyan roppant nehéz lenne, ám néhány magyar születésű művész valóban nemzetközi hírnévre tett szert már a 19. században is.

ZSINÓRPADLÁS - Kirill Szerebrennyikov letartóztatása

Színház

Szintet lépett

Kirill Szerebrennyikov orosz rendező történetét ma sokan nagy elődjéhez, Mejerholdéhoz hasonlítják. Mejerhold letartóztatását Sztálin rendelte el, Szerebrennyikovét pedig idén augusztus 22-én maga Putyin, állítják többen. A rendező lefogását a The Moscow Times szerzője politikai kirakatpernek nevezte, a nálunk is ismert Borisz Akunyin író pedig kijelentette: új korszak kezdődött Oroszországban.

Lokál
Tudomány

A megfejtetlen Voynich-kézirat

Tudomány

Nem nyert

A The Times Literary Supplement tálalta a szenzációt: megfejtették a Voynich-kódex rejtélyét. Az öröm azonban korainak bizonyult.