Tartalom

MaNcs, XIII. évf. 05. szám, (2001.02.01. (2001-02-01)

Egotrip

Sajó László: Öt és feles (A futball ábécéje 1.

Egotrip

B, mint bíró)

Nem bíró ő, kikéri magának - játékvezető. Sporttárs. Társ a játékban, nélkülözhetetlen, illetve. A Budafokot egyszer tudtuk legyőzni, hála a bírónak, ki nem jött el. Az ellenfél edzője vezette le a meccset, beleegyeztünk, miért ne. Ítélt a javunkra egy tizenegyest, megadta lesgólunkat, érvénytelenítette csapata szabályos gólját. Sajátos pedagógiai cél lebeghetett szeme előtt, attól nem látott. És meg se verték.

Egotrip

Kálmán C. György: Magánvalóság (Törvényeket!)

E sorok írója immár vagy nyolc évvel ezelőtt bátran kiállt amellett, éppen ezeken a hasábokon, hogy legfőbb ideje beterjeszteni parlamentünk elé az állatkerti törvényt, hogy nemzetünk ezen kincsei, különösen pedig a főváros ékköve, ne válhassanak áldatlan politikai csatározások martalékává, hogy végre szabályozva legyen társadalmi életünk ezen területe is.

Publicisztika

Publicisztika

Tordai Csaba: Grand Canyon márpedig nem létezik

Amagyar politológusok nagy része a ´98-as választás és az azt követő másfél év közvélemény-kutatási adatai alapján a kétpólusú politikai rendszer megszületéséről beszélt. A nem túl eredeti gondolatok a kisebb pártok beolvadásával, eltűnésével számoltak, összhangban a hivatalos kormánypárti vélekedéssel. A politikai helyzetről születtek azonban fajsúlyos analízisek is: ezek közül kettőt emelnék ki.

Publicisztika

Kutyatragédiák

"Be kéne tiltani a rohadt dögöket, embert esznek, teleszarják az utcát" - egyfelől.

Belpol

Belpol

Kulturális hírek

KRITIKUSI DÍJAKEgy héttel a 32. filmszemle kezdete előtt, a tavalyi teljesítmények alapján kiosztották a kritikusok díjait: életműdíjat kapott Jancsó Miklós, különdíjat Szabó István A napfény íze, B.

Belpol

Cyber hírek

Matáv: régi kedvezmények, új tarifákA Matáv közleménye szerint január 25-től ismét elő lehet fizetni a csúcsidőn kívüli kedvezményes időszakban korlátlan, átalánydíjas telefonálást biztosító Mindenkinek csomagot. Amint arról a múlt héten beszámoltunk, a kedvezményre január 15.

Belpol

A Stadler-dosszié - I. rész: A búsuló juhász

A Bács-Kiskun Megyei Bíróság tavaly októberben kezdte meg első fokon a Stadler József elleni új eljárását, amelyre a Legfelsőbb Bíróság utasította. A Legfelsőbb Bíróság ezzel annulálta a megyei bíróság 1998 áprilisában hozott első fokú döntését, amelynek értelmében Stadlert – többek között áfa- és adócsalás miatt – kilenc év börtönre, valamint teljes vagyonelkobzásra ítélték. A juhászból lett milliárdos karrierjéről, az ellene folyó eljárásokról összeszedett információkat lapunk kétrészes írásban tárja drága olvasói elé.

Belpol

Szilágyi László: Ellenreakció (Belviszály a gödöllői egyetemen)

ASzent István Egyetem (SZIE) gödöllői kampuszán meg akarják szüntetni az 1992-ben alakult, kari jogosítványokkal rendelkező Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetet (KTI), amelyet 2000 szeptemberében még akkreditálásra jelölt az Egyetemi Tanács. A háttérben a hagyományos mezőgazdaságot oktató másik kar ármánykodását sejtik az érintettek.

Belpol

A minimálbér-emelés hatásai: A több is lehet kevesebb

A negyvenezer forintos minimálbér kifizetése 190 ezer főt érint a nyolcszázezer főt foglalkoztató közszférában és félmillió körüli dolgozót a 2,2 milliós versenyszférából. A magánszektorban a kötelező béremelések a tervezett 9,75-12,5 százaléknyi bérfejlesztésekből már önmagukban elvisznek 2,7 százalékot. Az Országos Munkaügyi Tanács példaértékű gyorsasággal elfogadott 2001. évi 9,75-12,5 százalékos átlagbér-növelési javaslatához esetlegesen csatlakozó kormányzati oldal az infláció mértékével korrigálva, alig 2 százalékos valódi reálkereset-növekedést engedélyezne. A közszférában a béremelésre biztosított 25 milliárd arra sem lesz elég, hogy a megemelt minimálbér alatt dolgozó közalkalmazottak fizetését korrigálják. A legoptimistább forgatókönyv szerint sem várható más, mint a közért dolgozók jövedelmének jelenlegi alacsony szinten tartása.

Belpol

Németh Miklós és az MSZP: Taccs

Egy korábbi elnökségi döntés értelmében kéttagú küldöttség látogatta meg két héttel ezelőtt Németh Miklós volt miniszterelnököt. Szili Katalin elnökhelyettes és Jánosi György választmányi elnök, bármennyire is tagadták a szocialisták a fogadóóra előtt megjelent, a majdani találkozó tényét rögzítő lapértesüléseket, végül elment az exkormányfőhöz, s több órán át próbálta integrálni a jelenlegi irányítótestülettel együttműködni képtelennek tűnő Némethet. A szocialisták több vezetője szerint Németh Miklós nem volt hajlandó indokolni a visszavonulást sejtető döntést, mindössze annyit hajtogatott: "Értsétek meg, nem akarok formális módon részt venni a munkában."

Belpol

Az MDF XVI. országos gyűlése: Úri muri

csak kényszerből tűri el - hangzott el a párt hétvégi, Gödöllőn tartott országos gyűlésén. A szárnyait próbálgató párt vezetése - alapos elemzések után - arra jutott, hogy a sikeres választási szereplés érdekében egyelőre nem akar szárnyalni, csupán visszafogottan, józanul várni, és ha lehet, úri módon viselkedni.

Belpol

Népszámlálás 2001: Add ide az adatod

Jogaink ott kezdődnek, hogy a biztost már a lakásba sem kell beengednünk; ha például úri kedvünk úgy tartja, akkor szerencsétlen kérdező a rácsos ablak előtt cidrizhet a válaszadás alatt. A biztosnak továbbá előre kell szólnia, mikor jön. És ha beengedjük, még azzal sem adtuk meg végleg magunkat: például egyáltalán nem fontos, hogy a számlálóbiztos töltse ki a kérdőívet, mert el is kérhetjük tőle. A kérdőívben feltett kérdésekre viszont jórészt kötelező válaszolni.

Külpol

Külpol

Nagyhal Putyin étrendjén: A spanyol dácsa rácsa

Amoszkvai média egy része nem sokat teketóriázott, és pillanatokon belül megtalálta az összefüggést a két letartóztatás között. E szerint Borogyin amerikai letartóztatása tulajdonképpen Guszinszkij ellencsapása. E merész gondolat lényegében azt feltételezi, hogy a kiadatási eljárást házi őrizetben váró Guszinszkij még az amerikai hatóságokat is képes befolyásolni. E bomlottnak tűnő elképzelés mögött a megszokott logika működik: csak az lehet a felelős a történtekért, aki a legtöbb hasznot húzza belőlük. És ez pillanatnyilag kétségtelenül a sarokba szorított Guszinszkij.

Külpol

Indiai földrengés: Többszörös kártétel

És a rossz lelkiismeretet, hogy miközben mi a világnak mégiscsak abban a fertályában élünk, ahol a jólét, a bőség így-úgy képes szembeszállni a fizikai világ erőivel, az emberiség többsége szerencsétlenebb csillagzatok alá, a természettel szemben is a vakszerencse játékszerének születik.

Könyv

Könyv

Filmfinanszírozás: Így jönnek

Szombaton a Fészekben összegyűlt, hogy szakmaként viselkedjen, a filmrendezők közép- és idősödő generációja, elvétve egy-két fiatal, csupa olyan erő, aki évek óta egyéni kijáróként hordja össze a filmrevalót.

Film
Zene

Zene

A maga ura (Nitin Sawhney)

Hiszen Sawhney szerint legfeljebb úgy osztályozható a zene, hogy dzsessz vagy rhythm and blues, vagy drum and bass, ám ebben az értelemben nem használható az "ázsiai". Lehet a dzsessznek vagy a drum and bassnek ázsiai nézete, de attól még nem egyszerűsíthető le az "ázsiai underground" címkére. Ráadásul a legtöbbet emlegetett zenekarok már évekkel ezelőtt a mainstream kultúra részévé váltak, és azelőtt sem arról álmodtak, hogy marginálisak legyenek.

Képzőművészet

Képzőművészet

Filmfinanszírozás: Így jönnek

Szombaton a Fészekben összegyűlt, hogy szakmaként viselkedjen, a filmrendezők közép- és idősödő generációja, elvétve egy-két fiatal, csupa olyan erő, aki évek óta egyéni kijáróként hordja össze a filmrevalót.

Sport

Sport

Kokó világbajnok: Ökölóda

Mert kicsi, azért hajrá. Kicsiségéből (is) fakadóan nagyon bukik a sportbeli sikerekre. Ilyenkor, télvíz idején az ilyesmi, valljuk be, ritkaságszámba megy. Hisz bár gyönyörű, nem az a kimondottan alpesi és távolról sem északi. Ilyetén módon téli sportágakban sajna nem képes produkálni azt az eredménymennyiséget, ami a társadalmi közérzet szinten tartásához akár havi bontásban is szükséges.

Tudomány

Tudomány

A munka mint betegség: Hangyabaj

Amunkamánia - angol kifejezéssel: workalkoholism - tipikusan huszadik századi betegségnek tekinthető, és talán az sem véletlen, hogy először amerikai pszichiáterek írták le "kórként". Ennek ellenére feltételezhető, hogy maga a munkamánia már sokkal korábban létezett, hiszen a polgárosodás időszaka, a korai kapitalizmus - ellentétben a középkori viszonyokkal, amikor az emberek "beleszülettek" egy adott helyzetbe, és ezt megváltoztathatatlannak fogadták el - már az egyén boldogulásával, felemelkedésével kecsegtetett, vagyis a karrier lehetőségével. A karrier záloga pedig - legalábbis etikai értelemben - mi más lehetett volna akkor, és lehet ma is, mint a munka, a szorgalom. Valószínű, hogy ebben az időszakban alakult ki az emberekben az a fajta hozzáállás, hogy a munkával szerzett sikerélményt tekintik a boldogság egyik legfontosobb zálogának, míg a kudarcot a legnagyobb tragédiának.