Tartalom

MaNcs, XIII. évf. 16. szám, (2001.04.19. (2001-04-19)

Egotrip

Para

Egotrip

Kovács Imre: A horror vakui

És felvette legszebb öltönyét, azt a galambszürkét, amiben nősült, begombolta a legalsó gombot a fekete ing fölött, megigazította sötétkék, széles nyakkendőjét, aztán ellenőrizte a gyereket, helyén van-e a sildes sapka, a kantáros nadrág, aminek térdnél végződő szárába gondosan élt vasalt az anyja, meg a fehér ing, centrumos nejlonzacskó a tojásoknak, és elindultak a Bolgárkertész utcán, meglocsolni az ismerősöket.

Egotrip

Kálmán C. György: Magánvalóság (Költészet napján)

kezdtem írni ezt a kis rövidet, gondoltam, legyen az én kis olvasóimnak is egy kis ünneplés, emlékezzünk meg jeles költőinkről, egyúttal terjesztem az ismeretet, felhívom a figyelmet, röpke verselemzés, tévhitek eloszlatása, vicces befejezés.

Publicisztika

Publicisztika

A színházcsináló

Mára biztosan tudható: 2002. március 15-én Madách Imre Az ember tragédiája című drámájával nyit a Nemzeti Színház. Az előadást Szikora János rendezi.

Publicisztika

Nyelvlecke

Ha Saron izraeli miniszterelnök a múlt héten azt nyilatkozza több izraeli lapnak, hogy egyetlen gázai települést sem fog kiüríteni, illetve a palesztin menekültek visszatérése és Jeruzsálem megosztása immár szóba sem kerülhet, és az oslói békefolyamat halott, joggal merülhet fel a kérdés: mi a fenét is akarhat Saron? Ha nyilatkozatát - melynek a libanoni területeken állomásozó szíriai katonai erők hét elejei bombázása adott nyomatékot - komolyan vesszük, akkor semmi kétség afelől, hogy az izraeli-palesztin konfliktus tárgyalásos rendezésének lőttek: ugyan, miért ülne le Arafat Saronnal tárgyalni, ha egyszer Saron már a tárgyalások előtt kijelenti, hogy az, amit a palesztinok el akarnak érni, sőt, részben - papíron - már el is értek, ki van zárva és immár nincs a menükártyán; hogy nincs kompromisszum, és igazából nincsenek tárgyalások sem?

Belpol

Belpol

"Ha minden településen számba vettük az áldozatokat"

Magyar Narancs: Körülbelül félmillió roma, a harmincas-negyvenes évekbeli európai roma lakosság egyötöde pusztult el a második világháborúban. Ennek ellenére a romák nem tartják annyira ébren a holokauszt emlékét, mint a zsidók. Maga a Pharajmos* szó is csak a nyolcvanas években keletkezett.

Belpol

Az ORTT és a Tilos Rádió: Kő a szájban

Produkált néhány elképesztő esetet az utóbbi tíz év magyar médiatörténete, de ez a mostani páratlan a maga nemében. Mai Tilos rádiósok (köztük jelenlegi és egykori Narancs-munkatársak) folyamodhatnak bírósághoz amiatt a döntés miatt, amely egykori Tilos rádiósokat (közöttük is akad mai és régebbi Narancs-munkatárs) hozott kedvező helyzetbe, miközben előbbiek akaratlanul is a MIÉP-pel kerültek egy platformra ez ügyben, utóbbiak pedig a Fidesznek is köszönhetik nyerő pozíciójukat.

Belpol

A Széchenyi-terv forintjai: Nagy ábránd

Amára 626 milliárd forintnyira duzzadt Széchenyi-tervet (a Gazdasági Minisztériumban foganatosított helyesírás szerint: Széchenyi Terv) egyértelműen a jelenlegi kormányzati erők jövőbe vetett hite és a magyarság évezredes esélyeinek felismerése diktálta - legalábbis erről tanúskodik Matolcsy György miniszter pályázókhoz intézett előszava, amelyet a tárca pályázatait rejtő kötet elején lelhetünk fel. A mai kormányzati retorika megszokott idiómái között (a magyarság ismét elfoglalhatja méltó helyét az európai népek nagy családjában; az elvesztett XX. század után megnyerhetjük a XXI. századot; dinamikusan és harmonikusan fejlődő, nemzeti sajátosságait, értékeit megőrző stb. stb. Magyarország, miegyebek) találunk néhány érdekes állítást is.

Belpol

Alkotmánybírósági döntés az üzletrésztörvényről: Földet rá!

Akoalíció - különösen az annak immár legkisebb jelentőségű formációját jelentő kisgazdahad - kormányra kerülése óta tervezte, hogy az úgynevezett külső üzletrészekkel csinál valamit. Magával a szándékkal szinte minden érintett (a közös gazdaságok érdekképviselete is) egyetértett, ám a lehetséges eljárások kapcsán a már-már a kölcsönös anyázásig is eljutó vita jelezte: komoly feszültségforrásról van szó.

Külpol

Külpol

Kulturális hírek

ÚJ FEJEKBirkás Ákos a 80-as évek elején talált rá az ovális formára, mely több mint másfél évtizeden át meghatározta munkásságát. A vásznait megtöltő, arcvonások nélküli fejek mostanra átadták helyüket konkrét vonásokkal rendelkező arcoknak - az absztrakt korszakból annyi maradt meg, hogy az újabb fejek is két részből, két különböző személy arcából állnak össze.

Külpol

Cyber hírek

A Yahoo és a szexA Yahoo amerikai webportál - alig néhány nappal azután, hogy elindította felnőtteknek szánt szexboltját - bejelentette, hogy eltávolítja aukcióiból és online áruházából a pornóvideókat és a hasonló termékeket. A cég közleménye szerint látogatói kérésének engedve változtatta meg döntését.

Külpol

Válság Törökországban: Líra és lent

Afebruári sajnálatos események előtt Bülent Ecevit miniszterelnök éles szóváltásba keveredett Sezer köztársasági elnökkel az országban dúló korrupció miatt. A politikai destabilizálódás eme csekély szellete az amúgy sem acélos bankrendszert mély bizalmi válságba taszította, és február 21-ére kitört a teljes káosz. A török pénzügyi rendszer összeomlott, a líra mélyrepülésbe kezdett. A stabilnak igen, ámde délcegnek nem mondható egy a hatszázezerhez dollár-líra árfolyam pillanatok alatt a kétszeresére ugrott, maga alá temetve számos egzisztenciát. És ez még csak a kezdet volt. Kisvártatva az egynapos betétekre már 7500 százalékos kamatot ígértek a bankok, akinek volt, általában naponta tízszeres, sőt hússzoros haszonnal forgathatta meg a pénzét. Igaz, a haszon egy jelentős részét elvitte a vágtató infláció.

Könyv

Könyv

A Werckmeister harmóniákról: Tarr-vágás

Nagy mű-e a Werckmeister harmóniák? - kérdezi Jánossy Lajos (Magyar Narancs, 2001. április 5., 28-29. oldal). Költői kérdés, már ha igaz, hogy ízlésekről nincs mit vitatkozni. Nekem nagy mű, neki meg kicsi. A kritika múzsája mentsen attól, hogy megtérítsem. Különben is,

Zene

Zene

Könyv: Regény a porszívóból (Kerékgyártó István: Vagyonregény)

Egy kimustrált, zöld Rakéta porszívóból került elő a kézirat: két nő egymást olvasó és felülíró, irodalmi igénnyel írott naplója. Ráadásul ebből az egyik kettéválik, és - a fikción belül - újra fikcionalizálódik. Mégis "a" sógor találta - csak úgy. Aki regényt olvas, elfogad bizonyos játékszabályokat, tehát nem érdemes visszakérdezni, miért ezzel a sógoros megoldással adják el neki a talált kézirat ősi toposzát. Ennél fontosabb kérdés, hogy mit kezd a kézirattal a közreadó, illetve

Zene

Film: Nézni a nő után (Wong Kar-wai: Szerelemre hangolva)

Annyit mesélték már szomszéd szeretők románcát, házasságtörők izgalmakban bővelkedő történeteit, ideje volt, hogy meghallgattassék a másik fél is. Látszólag eme igazságtétel vezérelte Wong Kar-wai tollát és kameráját. S hogy el ne unja/unjuk a megcsalt férj tompa keservét, a magára hagyott feleség csöndes drámáját, briliáns stílusgyakorlatot,

Zene

Film: Baltás gyilkos útja trónig (Koltay Gábor: Sacra Corona)

"Alegendák olyanok, mint a hit: erősítenek minket" - mondja László herceg a nagyszabású magyar történelmi játékfilm egy pontján szép, beleérzős hangon, s ezzel korántsem véletlenül megfogalmazza Koltay Gábor (és a vele szorosan szövetséges Nemeskürty István) immár évezredeken átívelő ars poeticáját. Volt István, volt Attila, régi szép idők, volt Árpád, ez most László, a következő, felteszem, Lajos lesz, a címe: Három tenger. Koltay legalább olyan kitartóan és következetesen gyártja ezeket a zivataros századainkból merítő filmeket, mint ahogyan példának okáért az USA-i Oliver Stone rakosgatja össze a maga alternatív amerikai történelmét moziról mozira. Nyilvánvaló, a Koltay-életműből is össze kell állnia egy végiggondolt, egységes, művészi értelemben irányzatos történelemértelmezésnek, a 21. századra alkalmazott magyarságagendának? Bizonyára mind e filmek úgy vannak megírva és elkészítve, hogy miközben látványosságuk lebilincseli a nézőt, a sztori a székhez szögezi, bensejében óhatatlanul átrendeződnek, sőt új értelmet nyernek az iskolai történelemórákon tanult, egykor száraznak hitt tények s a korábbinál gazdagabb s tán büszkébb lesz a belső kapocs, amely történelméhez, nemzetéhez köti?

Zene

Lemez: A professzionalizmus randalírozása (Pat Metheny Trio: Live)

Egy dupla koncertalbumról van szó, amit az együttes 1999- 2000-es világ körüli turnéján rögzítettek. Ez már önmagában is egy műfaj, amolyan összegző, korszaklezáró dolog, apró kis üresjáratokkal fűszerezve, a korai nagy slágerektől az új album promóciójáig. Bő két óra, avagy: mit kell tudni ma a világ talán legnépszerűbb dzsesszgitárosáról?

Zene

Lemez: Fél háztömbnyire (Fun Lovin´ Criminals: Loco)

"Nagy seggfej voltam, és emiatt bajba kerültem. Választás elé állítottak: vagy bevonulok a haditengerészethez, vagy többekkel közösen a nagy kövekből kicsiket csinálhatok" - így az erősen karikatúraábrázatú énekes-gitáros Huey Morgan, aki a kényszerszolgálat letöltése után, 1993-ban alakította meg Fun Lovin´ Criminals nevű trióját.

Film

Film

"A provokáció ma csak üzleti fogás" (Dusan Jovanovic rendező és drámaíró)

Magyar Narancs: Ön a legolvasottabb szlovén napilap, a Delo hasábjain nemrégiben azt nyilatkozta, hogy manapság mindenfajta provokáció csak ellenszenves üzleti fogás. Érdekes, hogy ezt éppen ön mondja, aki annak idején nemcsak Szlovénia, hanem egész Jugoszlávia egyik legnagyobb színházi provokatőre volt.

Képzőművészet

Képzőművészet

A Herskó: Micsoda mázlista!

Mert ugye, micsoda adomány 1926-ban születni, kitűnő tanulónak lenni, 1944-ben érettségizni, sárga csillagot hordani, iskolapadból munkaszolgálatba, onnan Németország felé tartó konvojba kerülni, innen női ruhában megszökni, ostrom alatt bujkálni, háborút túlélni, filmes iskolába járni, az 50-es években filmrendezővé válni, majd stúdióvezetővé és főiskolai tanárrá, "Herskó-osztályokat" indítani, a 60-as években a magyar filmszakma tótumfaktumánál, azaz Aczél elvtársnál a filmes szakma kijárójának lenni, a sikerek csúcsán, 1970-ben Svédországba emigrálni, s ezzel a magyar filmes és nem filmes társadalmat megdöbbenteni, "ellenséggé, árulóvá" válni, 44 évesen svédül megtanulni, svéd filmfőiskolai tanárrá, rektorrá előlépni, a 90-es évektől rendszeresen haza-hazajárogatni, az itteni főiskolán ismét tanítani, közben mások filmjében emblematikusan feltűnni?

Lélek