Tartalom

MaNcs, XV. évf. 08. szám, (2003.02.20.) (2003-02-20)

Egotrip

Egotrip

Várhegyi Éva: Ekotrip

Jó drága az a híd, amelyen Medgyessy Péter szerint átjuthatunk a nemzeti múltból az európai jövőbe. Csak remélhetjük, hogy nem azt az ezermilliárdot akarja fölhasználni e híd megépítéséhez, amelyet Varga Mihály bűvész, egykori pénzügyminiszter varázsolt neki a forint elleni spekulatív támadás hősies visszaverését követően, aki azzal az ötlettel állt elő, hogy a jegybanki intervenció során (bankópréssel) teremtett ezermilliárd forintot a kormány az infrastruktúra fejlesztésére költse.

Publicisztika

Publicisztika

Gavra Gábor: Bolygónk utolsó bölcse és a pacifisták (A hét végi béketüntetésekről)

Amúlt szombaton úgy tűnt, hogy a Kossuth térre felvonult Vér és Becsület keretlegényei valamivel kulturáltabban bírnak viselkedni, mint a délutáni pacifista békemenet viráglelkű résztvevőinek egyike-másika. Előbbiek beérték az ellenük (nagyon helyesen) az utcára vonult Mazsihisz-szimpatizánsok szidalmazásával, a béke és szeretet nevében felvonult aktivisták viszont tettleg léptek föl a tüntetésüket saját céljaikra használó "szélsőjobboldali provokátorokkal" (a szervezők másnapi közleményének szóhasználata) szemben. Az üzenet világos: a toleranciának is van határa, téved, aki azt hiszi, hogy mindenféle jöttment jobboldali bunkó beállhat a világszerte a béke nemes ügyéért utcára vonult aktivisták közé, még a végén összekeveredik nekünk a kormány-, Izrael- és Amerika-ellenes hazai jobboldal a kormány-, Izrael- és Amerika-ellenes virággyermekekkel.

Publicisztika

Kinek jó ez?

Ha nem is a rendszerváltozás hajnalán, de viszonylag hamar, a kilencvenes évek elején a magyar külpolitika prioritása lett a NATO-tagság. Ám 1999 márciusa - Magyarország felvétele - óta a pártok úgy tesznek, mintha e téren az égvilágon semmi dolguk nem volna. Hogy mást ne mondjunk: immár négy éve képtelen rá az Országgyűlés, hogy törvényeinket és a teljes jogú tagsággal együtt járó, a Magyarország által is elfogadott nemzetközi szerződés egyes pontjait egymásnak megfeleltesse. Pedig nem ártana: például elkerülhető lenne az olyan, leginkább a Svejk Dub hadnagyát idéző eset, amilyet a múlt hét végén, e hét elején a honi hivatalosságok produkáltak a Törökországnak nyújtandó segítségről szóló NATO-kérés kézhezvétele után. Hogy akkor most mi a bánat is ez? Tartalma vajh´ általánosságban vagy csupán a maga konkrétságában mozog? Mert ha így, akkor dönthet a kormány is, ha úgy, akkor csak a parlament, de az is lehet, hogy fordítva van az egész. E hezitálás értékelhető akár pozitívumként is: a kormány mindenképp a törvényesség talaján akar maradni. De ha ennyire többértelműek a dolgok, akkor a törvények minőségével, azok összhangjával van valami gond. NATO-ügyben egyébként éppen négy éve - úgyhogy ezen ideje volna változtatni, tessék a cuccot végre rendbe tenni, tisztelt képviselők, ezért kapják a fizetésüket.

Publicisztika

Félix Péter: Mire emlékezünk? (A hét végi náci demonstrációról)

Hátborzongató látványt nyújtott az a mintegy kétszáz fekete ruhás, többségében 18-20 év körüli bajtárs, aki a II. világháborúban a budai Vár védelmében elesett német és magyar katonákról emlékezett meg február 15-én a Néprajzi Múzeum előtt. A megemlékezést Rehovszky Attila, a Hungarian Skins és a Véres Kard nevű két csoport egyik közös vezetője celebrálta; a tagok példás fegyelemmel vágták vigyázzba magukat, ha arra parancsot kaptak, s kiáltották a "vagyunk" szót meghökkentően egyszerre, ha ennek jött el az ideje. Rehovszky bajtárs elöljáróban felhívta az egybegyűltek figyelmét a rendezvény katonai jellegére: volt díszszakasz, jobbra át, balra át. A szónokoknak többnyire sikerült elkerülniük a büntetőjogilag problémás kifejezéseket: a túlnyomórészt történelmiesre hangszerelt előadásokba csak ritkán csúsztak olyan kitételek, mint a "fehér faj védelme".

Publicisztika

Marad a ház

A hét végén a Terror Háza előtti placcon - a kommunizmus áldozatainak emléknapján - megint tízezrek fogják ünnepelni miniszterelnöküket, Orbán Viktort és védeni a békét, illetőleg szidalmazni Medgyessy Pétert (de genere Visszarionovics), akinek amúgy - a Demokrata című újság egy minden képzeletet meghaladóan undorító gúnyrajza szerint - szőrös a talpa és bocskort visel, valamint a mostani kormány nyakába varrni: az ötvenes éveket, a kommunizmus X tízmillió áldozatát, a nemzet fogyását/pusztulását/elárulását/kiárusítását/általános míszét, esetleg a második világháború elvesztését (melegít: Trianon). Erre elég hamar rá lehet unni, a volt miniszterelnök egy ideje önmagát ismétli, hívei tüntetnek, hazamennek, kisvártatva megint tüntetnek, de aztán megint hazamennek, elvannak. Az az intellektuális tér, amely, mint az anyaméh meleg, puha sötétsége, ilyenkor körülöleli őket, tökéletesen zárt, elemei megnyugtatóan összefüggenek egymással, minden véglegesen meg van benne magyarázva, mindenki mindenkivel össze van esküdve, és minden kérdésre megvan a válasz ("a komcsik"); ebbe belebeszélni lehetetlenség, és igazából nem is akar senki, sem ők, sem mások ("a komcsik"). Hiszen ahogy például egy bolgárul nem tudó egyént - még a legmesszebb menő jó szándéka mellett is - hiába próbálnánk rávenni, hogy mondjon pár mondatot bolgárul, akár csak annyit, hogy "ég a napmelegtől a kopár szik sarja, ideje behordani a hagymát a hombárba", úgy egy nagyon buta embert is fölösleges győzködni, hogy András, neked is sokkal jobb lenne, ha nem lennél ilyen végletesen, reménytelenül, észveszejtően buta.

Belpol

Belpol

Az In-Forrás Kht. gazdálkodása: Meleg váltás

A Miniszterelnöki Hivatal által 2001 augusztusában "a tudásalapú társadalom megteremtésére és az információs társadalom kihívásaira válaszul" alapított In-Forrás XXI. Kht. neve az elmúlt hónapokban többször is felbukkant a magyar sajtó hasábjain, miután a közpénzügyi államtitkárság feljelentése alapján a rendőrség nyomozást indított a vélelmezett visszásságok miatt. Keller László a sajtónak tízmilliós nagyságrendű kifogásolt megállapodásról beszélt, forrásaink szerint azonban ennél jóval több közpénz felhasználásával kapcsolatban merültek fel kétségek; további feljelentésekre is sor került, és megkezdődött a társaság végelszámolása. Stumpf István volt kancelláriaminiszter szerint politikai bosszúhadjáratról van szó.

Belpol

Az MDF XVIII. országos gyűlése: A függetlenség napja

Múlt szombaton a papírformának megfelelően a Dávid Ibolya által vezetett, az MDF függetlenségéért síkraszálló szárny győzelmével zárult a kisebbik ellenzéki párt országos gyűlése. A Narancs a helyszínen azonban azt tapasztalta, hogy a tagság nem osztja egyöntetűen a régi-új elnöknek a párt jövőjéhez fűződő reményeit.

Belpol

Az APEH és az adatok: Vigyázz! Frissen másolva!

Jogtalannak tartott adatmentés és nyilatkozattételre felszólított utazási irodák - az APEH elleni támadásoktól hangos manapság a közélet. Simicska Lajos volt adóhivatali elnök följelentette utódját, Péterfalvy Attila adatvédelmi biztos szerint a hivatal törvénytelenül kérdezősködik egyes Borsod megyei utazási irodáknál a 300 ezer fölötti értékben külföldi utakra befizető ügyfelekről. Kövér László a miniszterelnököt kívánja interpellálni a múlt augusztusi APEH-es adatmentés miatt, míg az MDF

Külpol

Külpol

Cyber hírek

Megemelték az űrállomást A Nemzetközi Ûrállomáshoz dokkolt Progressz M-47-es orosz teherűrhajó múlt kedden magasabb keringési pályára állította az űrobjektumot. A szokásos műveletre most is azért volt szükség, mert az ISS a Föld vonzereje miatt naponta mintegy százötven-kétszáz métert süllyed, így fokozatosan veszít keringési pályájának magasságából, amelynek maximális értéke 406 kilométer.n Cyberháború Az FBI nemzeti infrastruktúra-védelmi központja (NIPC) arra figyelmeztetett, hogy az USA és az Irak közötti feszültség növekedése mindkét oldalon fokozhatja a hackerek aktivitását.

Külpol

Kulturális hírek

TÍZ ÉV TÁP Tíz éve, a Tilos az Á-ban mutatkozott be a Vajdai Vilmos vezette TÁP Színház. Az azóta eltelt idő néhány produkcióját elevenítik fel most öt napon át:

Külpol

Irak kívül-belül: Romok között, hadak után

Szaddámnak mennie kell: így vagy úgy, de el fog bukni rezsimje. Távozása azért is kívánatos, mert az ország tizenkét éve él provizóriumban, a hatalom területének és lakosságának csak egy részét tartja az ellenőrzése alatt. Szaddám uralmának elhúzódása a jogi káosz és a humanitárius katasztrófa árnyékát veti előre. De mi következhet utána - Irakban és környékén?

Könyv

Könyv

A szunnyadó monstrum (A közoktatás tervezett reformjának visszhangjáról)

Az Országos Közoktatási Értékelési Vizsgaközpont április végén látja el a középiskolákat a jelentkezők eredményeinek adataival. Az igazság pillanata rendkívüli felvételi eljárás során május 20-ig megismétlődhet, amennyiben nem sikerült az első körben az 1157 iskola 4611 tagozatának valamelyikébe bejutni. Ez könnyen előfordulhat a legnépszerűbb intézményeknél, ahol akár hétszeres túljelentkezéssel is számolhatnak a diákok. Mindazonáltal idén is több a férőhelyek száma, mint a felvételizőké, így valamilyen iskolába szinte bizonyosan bekerül a versenyző.

Könyv

Penészvirág

Lefogadom, hogy sokan ismerik azt a hadüzenetet, amelyet egy Stephen Moss nevű brit csávó intézett Amerikához, amikor Bush felmondta a kiotói megállapodást. A This Means War eredetileg a Guardian 2001. március 29-i számában jelent meg, majd egy vírus sebességével terjedt tovább a neten. A bojkottfelhívásból az derült ki, hogy egész jól ellennénk mi Amerika nélkül, bár számolnunk kéne néhány fájdalmas veszteséggel is. Például a fehér rap betiltásával: "Igen, tudjuk, hogy ez Eminemet jelenti. Azt is tudjuk, hogy mértékadó irodalmárok szerint ő csak Shakespeare-hez fogható. De minden háborúnak vannak áldozatai..."

Könyv

Film: A tökét vagy a combját (8 mérföld)

Amit látunk: fehér bőrű rapper bontogatja a szárnyát egy Detroit nevű városban, lehetne akár Eminem története is, mint ahogy a 8 mérföldet mondják sokan Eminem-filmnek, noha szó sincs róla. Ha nem kifejezetten a mondott popcsillagnak írják a mozit, akár véletlen egybeesésről is beszélhetnénk. A 8 mérföld már akkor rég kész volt, amikor a figyelemreméltó fiatalember még meg sem született, csak akkor az volt a címe, hogy Csillag születik, Út a sikerhez, Hogyan lett belőlem énekes halott - az első tíz év, Funny Girl, Heintje, A plébános elindul a bádogvárosból.

Könyv

Lemez: Inter, náció (Goran Bregovic: Tales and Songs from Weddings and Funerals)

Bregovictyal kapcsolatban, sajnos, megkerülhetetlen kérdés, hogy mekkora "szélhámos", ha egyáltalán... Mint tudjuk, az egykori Jugoszlávia egykori Bijelo Dugme nevű etnorockzenekarának a vezetője volt ő, kinek a háború kitörése után a globál isten is felvitte a dolgát, a Kusturica-filmzenék összekalapálása révén. Amit elért velük, annál többről nem álmodhat szerző: ma már világszerte, etnikai-politikai-geográfiai hovatartozástól függetlenül, a Balkán örökzöldjeiként adják tovább Djurdjevdan és Mesecina című dalait; legfeljebb az a gond, hogy többek - például az érintett Kusturica vagy Markovic - szerint nem ő írta őket.

Könyv

Lemez: Különben újra (Ibrahim Ferrer: Buenos Hermanos)

Abban, hogy a Buena Vista Social Club lemezsorozatból a világzene (alighanem) legvonzóbb sikersztorija lett, súlyos szerepet játszhatott a mögötte rejlő emberi minőség is. Így válhatott - mint ragyogó boleróénekes és mint sors, együtt - Ibrahim Ferrer a nyugdíjasklub csillagává: mint emlékszünk, Wim Wenders filmjének is az volt az apropója, hogy figyelemmel kísérje első szólólemeze felvételét. Hogy 1999-ben, az akkor hetvenkét éves Ferrer elmondhassa: megvalósult az álma - míg az azt megelőző években cipőtisztításból és mogyoróárulásból éldegélt. No de ez már lerágott csont. Itt van az új anyaga, lapozzunk.

Film
Zene

Zene

Zenés színház: Értelem és érzelem (Prométheusz alászállása a Trafóban)

Utálom, ha előre megmondják, hogy mit gondoljak egy színpadi produkcióról. Utálom, ha már jó előre provinciális bugris bunkónak neveznek, ha istenneadja a gyönyörűségtől nem tapsolnám majd véresre a kezemet. Utálom, ha azt olvasom valakiről, hogy nyugodtan nevezhetjük világsztárnak, mert akkor ez azt jelenti, hogy nem világsztár, csak nyugodtan annak nevezhetjük. Tőlem... És ha világsztár, akkor mi van? A fentiekből, gondolom, kitűnik, hogy meglehetősen nagy adag szkepszissel a zsebemben ültem be a Trafó Making New Waves Fesztiváljának kiemelt színházi-zenei eseményére.

Zene

Könyv: A mértékletes kíváncsiak könyve (Raymond Dawson: A kínai civilizáció világa)

Első pillantásra szemérmetlenül nagyvonalúnak tűnt volna a vállalkozás, ha a szerző előre bejelenti azt, amit a könyv elolvasása után érez a megszerzett ismeretektől kissé szédülékeny olvasó: átfogó leírás született a kínai civilizáció több mint háromezer évének megannyi lényeges vonatkozásáról, áttekinthetően szerkesztett, izgalmas, sőt szórakoztató formában, emészthető terjedelemben. A szerkezet lényegét a tartalomjegyzék csak részben árulja el, amennyiben jelzi, hogy aki kronologikus tárgyalásmódra, egyfajta fejlődésorientált (esetünkben tehát kiváltképpen értelmetlen) kifejtésre kíváncsi, annak nem ezt a könyvet kell kézbe vennie. Olvashatunk ugyan egy néhány oldalas történeti áttekintést, ami épp arra elég, hogy később aztán visszalapozhassunk (aha, igen, a Qin [Csin] Birodalom idején - i. e. 220 körül - kezdték építeni a nagy fal elődjét, és már ekkor egyesítették országosan a súlyokat és mértékeket, semmi akó, rőf, lat meg hold és más szeszélyeskedések), ettől eltekintve azonban egyértelműen társadalom-központú a munka. Bármilyen riasztóan hangzik "A kínai társadalom sajátosságai" fejezetcím, hamar kiderül, hogy itt alapvetően a családi élet különféle mozzanatait szabályozó szokásokról lesz szó, amelyek fényében például a szülőkkel szembeni tiszteletlenségnek számított a gyerekek korai halála, illetve külön istenség felügyelt az árnyékszékre. Azok számára viszont, akiket kevésbé lelkesítenek az ilyen apróbb marhaságok, ugyanennek a fejezetnek azt a fejtegetését ajánlanám, amelyből kiderül, hogy a törvénykezésnek vagy a vallásnak épp a család, a nemzetség központi jelentősége miatt nem alakult ki a kínai társadalomban az európaihoz hasonló, önálló státusa. Olyannyira nem, hogy bizonyos bűntettek esetében súlyosbító körülménynek számított, ha a cselekményt egy rokon rovására követték el. Ami pedig a vallást illeti, szélsőséges szárazság idején a kerületi elöljárók még meg is botoztatták a városvédő isteneket, hogy észhez térjenek már végre.

Zene

Könyv: Idősebbek is elkezdhetik (Darvasi László: Trapiti avagy A nagy tökfőzelékháború)

Amikor megjelent a Könnymutatványosok legendája, volt, aki úgy vélte, hogy a burjánzó metaforák köré szervezett narratíva odáig telítette a szöveget, hogy az inkább figuratív katalógusra, mintsem regényre hasonlított. A Trapiti szerintem hasonló srófra jár, és bár Darvasi némileg visszafogottabban bánik a metaforákkal és szimbólumokkal, a szöveg így is telített. Ám a meseregény többet elbír, végül kiegyensúlyozottabb és olvashatóbb könyvet kapunk, mely ráadásul nem nélkülözi a felnőttes borzalmakat sem. Ez az elidegenedős-nyomozgatós mese kissé olyan, mintha A végtelen történetet Bodor Ádám és Tar Sándor társaságában bepakolnánk egy varázsdobozba, jól összeráznánk, majd megkérnénk a kicsi Alice-t, hogy nyissa fel.

Zene

Könyv: Tüzek (Székely Magda költészetéről)

A költő az idén ünnepli pályakezdésének negyvenedik évfordulóját. Első kötete, a Kőtábla 1962-ben jelent meg. Műveit hosszú ideig hallgatás övezte. Idén szeptemberben - vékony kárpótlás - megkapta a balatonfüredi Quasimodo-költőverseny fődíját. Két hete viszont nem választották meg a Digitális Irodalmi Akadémia tagjának.

Zene

Lemez: Férfisors (Wagner: A bolygó hollandi)

1811. november 21-én a Berlin melletti Wannsee partján Heinrich von Kleist író agyonlövi Henriette Vogelt, majd végez magával is. Kettős szerelmi öngyilkosság, tipikusan német metafizikus eszementség. És romantikus alaptéma, a férfi megváltásra szomjazik, de - miként Kleist egyik levelében írta - számára a földön már nem akadt segítség. Ilyenkor aztán egy nőnek kell jönnie, hogy beteljesítse a megváltás transzcendens munkáját.

Képzőművészet

Képzőművészet

53. Berlini Filmfesztivál: A menekülő mozi

Látom magamat tucat évvel fiatalabban, először tudósítom a Magyar Narancsot e kitüntetett helyről. 1991 hideg tele, zajlik az Öböl-háború, amerre járunk, mindenhol beleütközünk. Rendőrök őrzik a bejáratokat, táskánkat minden lépcsőfordulóban átkutatja valami hivatalos szerv. Idén januárban még csak az elővetítéseknél tartottunk, máris mindenki azt kérdezte: mi lesz, ha háború lesz?

Sport

Sport

Agárdi Popstrand: Csúszkálás és mászkálás

Ha csekélynek találjuk a közeli plaza tenyérnyi pályáját, ha elegünk van az órákig sorban állásból, az agresszív viháncolásból a városligeti műjégen, nem kell mindjárt szögre akasztani a korcsolyát. Alig ötven kilométerre Pesttől ingyen és bérmentve csúszkálhatunk - ráadásul természetes pályán. A Velencei-tavon.

Tudomány

Tudomány

Zoom-boom: Amit csak látni lehet

Felröpűlök ekkor gondolatbanTúl a földön felhők közelébe,S mosolyogva néz rám a DunátólA Tiszáig nyúló róna képe.Petőfi Sándor: Az AlföldHatalmas vetítővásznon a forgó Földet látjuk, fordított nézőpontból, úgy, hogy a kontinensekre is alig ismerünk rá. Most érezzük csak igazán, hogy "a víz az úr": a barna-zöld szárazföldek csak itt-ott ékelődnek be az óceánok Nagy Kékjébe.Éppen kezdene unalomba fulladni a dolog (láttunk már ilyet eleget), amikor a kép hirtelen megelevenedik: az egyik kontinens egyre nagyobb lesz, betölti a képernyőt, és mire felismerjük, hogy Észak-Amerikában járunk, már rohanunk tovább "lefelé".