Tartalom

Narancs XX. évf. 43. szám (2008-10-23)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Egy mindenki ellen

A szombati nemzeti csúcsot műfaji szempontból leginkább a Cristoph Willibald Ritter von Gluck-féle operareform előtti színpadi műként célszerű értelmezni. A szereplők az opera seria szabályai szerint kiálltak a nagyközönség elé, és eldalolták áriájukat. Számot adtak érzéseikről, gondolataikról, anélkül, hogy a többi szereplővel közvetlen dramaturgiai interakcióba léptek volna.

Publicisztika

Lakatos Péter

Publicisztika

A szürkeség ára

Immár közhelyszerűen tudjuk: az adófizetési morál javulása az egyik legfontosabb feltétele annak, hogy a jövedelem-központosítást nemzetközileg elfogadható szintre csökkentsük. Ez így helyes és logikus. Van azonban a szürkegazdaságnak egy sokkal áttételesebb, de legalább ilyen fontos hatása: ez pedig a kis- és középvállalatok (kkv) transzparenciájának hiánya, illetve ennek a következményei. Azaz: mennyire vannak rendben a kkv-k könyvei, és miért lenne fontos, hogy rendben legyenek - azon kívül, hogy ha a könyveik nincsnek rendben, talán adót sem fizetnek úgy, ahogy azt illene?

Publicisztika

Smafu

Magyar Narancs, 2008. szeptember 4. Máté Dániel okfejtése hibátlan.

Egotrip

K. történetei

Egotrip

Aranydiploma

Aranydiplomát azok kapnak, akik megérik diplomájuk átvételének ötvenedik évfordulóját. K. apai nagyapja 1946-ban (vagy 1947-ben?) vehette át az orvosi aranydiplomát. A hatvanadik évfordulón esedékes gyémántdiplomát már nem érte meg, 1955-ben, nyolcvanhat éves korában meghalt.

Sóhajok hídja

Egotrip

Hogyan lopjunk disznót?

Azt mondja a polgármester (a továbbiakban hangulatfestési okokból: pógi), hogy márpedig ő rendkívüli segélyt nem ad senkinek, mert nem hajlandó mínuszba taszítani az önkormányzatot. Oldják meg a cigányok, ahogy akarják, az életüket. Ha sírnak a kicsi gyerekek, amikor reggel óvodába viszi őket a menetrend szerinti járat, kísérje el őket az anyjuk, hogy ne sírjanak annyira. Ugyan vissza nincs busz, így aztán az anyáknak reggelente hóban-sárban is 4 kilométert kell hazagyalogolniuk a szomszéd faluból, ahol az óvoda van; és ezt még délután is megismétlik, mikor a gyerekekért kell menni, mert akkor meg oda nincs busz. A bicikli nem játszik, mert azt meg a buszon nem lehet szállítani. Osszák be magukat és rotáljanak, javasolja magabiztosan a pógi.

Külpol

Külpol

Venezuela és a válság - Fegyverbe hát!

Nehéz idegenkedés és rossz hangulatú asszociációk nélkül olvasni az öblös hangú venezuelai forradalmi retorika írásos lenyomatait. Egy kommunista párti (PCV) képviselő, bizonyos Carolus Winter ekképp nyilatkozott a minap a világhelyzetről: "Az Egyesült Államokban és Európában, ahol a konzervatív jobboldal a tőkének hűen elkötelezett szocialista pártokkal szövetségben uralkodik, a megbukott polgári demokráciából egy diktatórikus rendszerbe történő átmenet érdekében hoznak intézkedéseket." Hugo Chávez államfőt azonban nem lehet becsapni az efféle kijelentésekkel. - kovácsy -

Belpol

Belpol

DVD-ROM - Szabad folyás - Megrendült a világ - A Nagy Imre és társai elleni per hangfelvétele és szó szerinti leirata

Idén júniusban, a Nagy Imre és társai ellen lefolytatott per félszázados évfordulóján közepesforma, a téma valódi jelentőségéhez mérve inkább csak szolidnak ítélhető szenzációt keltett a hazai nyilvánosságban az egykor volt gyászos processzus jó ötvenórányi hanganyagának lejátszása az OSA Arany János utcai archívumában. Most, alig pár hónappal később, hála a két serény szerkesztő, Hanák Gábor és Szabó Csaba fáradozásainak, már forgalomba is került a DVD-ROM-ra felvitt történeti dokumentum, mely immár az elkülönített eljárásban halálra ítélt Szilágyi József tárgyalásának - az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából kikerült - felvételét is közreadja. László Ferenc

Belpol

Nagy Imre ismeretlen élete - 3. - A párt csinálta tudós

Nagy Imrét olykor agrártudósként emlegetik, amit pedig szakmai-tudományos teljesítménye egyáltalán nem indokol. Mezőgazdasági ténykedésének egyetlen pozitívuma, hogy kollektivizálási elképzelései - legalábbis papíron - kevésbé voltak kegyetlenek, mint a sztálinista-rákosista vonalé. Ugyanakkor elvi kifogásai ellenére éppen ő volt a Rákosi-féle erőszakos kollektivizálás egyik legkíméletlenebb végrehajtója. Félix Péter

Védett belvárosi épületek bontás előtt

Belpol

Utcát vegyenek!

Tizenegy ház fővárosi védettségének megszüntetését kezdeményezte az V. kerület. Mostanra kiderült, hogy néhányat le is bontana. Vajon miért?

Belpol

Monorierdői vasúti baleset - Mossák kezüket

Az eddig nyilvánosságra került információk szerint a két héttel ezelőtti vonatbalesetben a mozdonyvezető is hibázott. A magányos elkövető teóriáját azonban gyengíti, hogy a vasút veszélyes üzem, ezért a működését leíró szabályok megalkotása és a betartatásuk is szükséges a baj elkerüléséhez. Mészáros Bálint

Belpol

Uzsora Magyarországon - Fizetsz, amíg élsz

Nincs mit szépíteni rajta: az uzsorázás vagy kamatozás igazi cigánytörténet. De elsősorban nem zsarolásról és megfélemlítésről szól, hanem kirekesztettségről, szegénységről, a roma közösségek széteséséről. Meg kormányzati tehetetlenségről. Varró Szilvia

Belpol

"A spekuláns megmozgatja a sajtókapcsolatait" - Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség elnöke

Az elmúlt hetekben befagyott a nemzetközi bankközi piac, több nagy múltú pénzintézetet az állami beavatkozás mentett meg a teljes összeomlástól. A helyzet paradoxona, hogy a veszteségek jelentős része virtuális, a válságot a szigorú szabályok is felerősítik - állítja Felcsuti Péter, a Bankszövetség elnöke, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója. M. László Ferenc

Trafik

Trafik

kertész lesek - KISLUGAS, PILISSZENTKERESZT

Ránk szakadt az indián nyár, mint az Alfa mozi álmennyezete a vasárnapi matinén, amit nem hittünk volna pár héttel ezelőtt, most ragyogó valóság. Természetesen a természetet választjuk, ám azt a legmerészebb álmunkban sem gondoltuk volna, hogy pilisi célpontunk, Dobogókő iránt akkora érdeklődés mutatkozik, mint amikor a Manchester United fogadja a pápát a húsvéti tornán.

Trafik

tévésmaci - A sül és a termékszerkezet-váltás

- Hívd Bertrand felügyelőt! Most már itt az idő! - mondta Sztupa, miközben egy papírzsebkendőt igyekezett előhalászni a zsebéből, hogy felitassa az asztal szélén keletkezett kis tócsát, ami azzal fenyegetett, hogy hamarosan a nadrágjára csöpög. Troché bólintott, felállt és a pulthoz lépett.

Trafik

galeri - Kortárs sötét

A következő állomás: Palotás Ágnes dramaturg és dokumentarista fotói november 14-ig. (Magyar Műhely Galéria, Bp.

Trafik

chili & vanilia - A szarvasgomba fűszer!

Bevallom, Hőgyész neve néhány héttel ezelőtt nemigen mondott túl sokat. Mintegy háromezer lakosú tolnai település történelmi múlttal és érdekes látnivalókkal.

Trafik

mi a kotta? - Festményszép darabok

"A magasabb érzésű Művészek, kik a Catholica Anyaszentegyháznak ragyogó Emlékjeleit emelték, elmondhatták magok felül: Est Deus in nobis. Ezen Deus ösztönzéséből készítette Angelo utolsó ítéletét; Mozart Requiemjét.

Zene

Zene

web - PHOTOSHOP DISASTERS

Hogy az állítólagos nőideál, a begyes szőke Playboy-nyuszi nem egyéb, mint egy B-kategóriás sci-fi jól sikerült digitális effektusa, azt sokan sokféleképp próbálták már a világ elé tárni. Egy szappanmárka hétköznapi nőket retusált kedvére valóan hétköznapivá, de alighanem sokan ismerik az olyan videókat is a YouTube-on, amelyek bemutatják, hogyan kell a legismertebb képszerkesztő programmal, a Photoshoppal egy kifejezetten túlsúlyos nő előnytelen fotójából szexi címlaplányt kreálni.

Zene

DVD - Olcsó hús - George A. Romero: Holtak naplója

Kellett hozzá vagy nyolc év, ám végül a Blair Witch Project mégiscsak beindított valamit. Divatot akartam írni, de túlzás lett volna, néhány filmről van egyelőre szó csupán, ám figyelemre méltó, hogy Amerika (Matt Reeves: Cloverfield) és Európa (Jaume Balagueró: REC) egyszerre reagál, s hogy e műveket viszonylag számottevő érdeklődés övezi. Meg aztán, látni a hírekben, jön majd lassan a többi is. - greff -

Zene

bábszínház - GISELE VIENNE: JERK [FASZFEJ]

Komoly hiányokat pótolt a francia DACM társulat (báb)előadása, hiszen ma Magyarországon nincs "divatja" a felnőtt bábjátszásnak. Mindemellett a Jerk témájában is merésznek nevezhető: a rendező a hírhedt, punk regényíróként is aposztrofált Dennis Cooper azonos című, valós történeten alapuló kisregényéből építkezett.

Zene

lemez - JOHN 5: REQUIEM

Egy John 5-ról szóló kritikát nem árt azzal kezdeni, hogy tisztázzuk: ő volt Marilyn Manson gitárosa. Õ persze nyilván szeretné, ha néhány szólólemez és pár illusztris rocker melletti vendégszereplés után már önmagát adná el a név, de, hogy rögvest az elején el is oszlassuk a kételyeket: erre valószínűleg a büdös életben nem fog sor kerülni.

Zene

Film - Hét tonna olaj - Keményffy Tamás: Mázli

Talán izgalmas filmtörténeti kaland lenne kikutatni, hogy melyik volt az első magyar cseh film, de szerintem nem. A valószínűleg legismertebb ilyen próbálkozás, András Ferenc Veri az ördög a feleségét c. dolga 1977-es... Minek fényében Böszörményi Géza Szívzűrje (1981) vagy Gazdag Gyulától az Elveszett illúziók (1982) kései nevezésnek mondhatók. Mit szólnak Szász Péter Szépek és bolondok c. munkájához? Az 1976-os. De túl szomorú, s nem kívülről, hanem belülről abszurd. Különben is, van sokkal korábbi is ezeknél, Rényi Tamás 1969-es filmje, a Krebsz, az isten nettó cseh új hullámos darab, a Milos Forman Konkursának Balaton külsőre helyezett kiszerelése Kállai Ferenccel (funkcit ad híven). - ts -

Zene

dokumentumfilm - "Vagyok, aki vagyok"

Eddig is sokat hallottam Krassó Miklós filozófusról (1930-1986), Jávor István dokumentumfilmjének hőséről, de bármilyen legenda élt is bennem, most jelent csak meg "élőben" ez a szókratészi figura. Már érteni vélem Konrád György csodálatát, aki barátként szegődik mellé a Lukács György-szemináriumon.

Zene

lemez - OLEG KAGAN,

az idegtépően fiatalon, 1990-ben mindössze negyvennégy évesen meghalt zseniális orosz hegedűművész játssza J. S.

Zene

Kiállítás - Tele van a feje Romániával - Mircea Cantor: A jövő ajándékai

Mircea Cantor és Ciprian Muresan 2003-ban szorgalmasan meglocsolta a trikolórszínű karókat az egyik kolozsvári utcasarkon. Azóta a politikai művészet fogalma differenciáltabbá vált Romániában is, Cantort pedig fölkapta a rendszerváltás után megélénkülő külföldi érdeklődés, amely a 90-es évek fiatal médiaművészei mellett a román avantgárd idősebb generációját is fölfedezte. A 70-es, 80-as évek underground művészetét, Ion Grigorescuval, Teodor Graurral egyszerre ismerte meg a nyugati műgyűjtés és a médiakísérleteiket valamilyen módon folytató fiatalabb generáció, akiket a Soros Alapítvány kortárs művészetet támogató jelenléte hozzásegített a hálózatokba való bekapcsolódáshoz. Kürti Emese

Zene

koncert - A LIVING COLOUR

valahogy a szakma zenekara lett kicsit, pedig aki látta őket tavaly a Petőfi-híd tövében, az tudhatja, hogy ez a zenekar hihetetlenül szórakoztató is tud lenni. Itt most Vernon Reid gitáros van elemében: a koncert első felében a számok közötti "konferálásokat" is ő oldja meg, mégpedig a legkézenfekvőbb módon: előrejön, elereszt egy félperces gitárszólót (hátulról beszalad a képzeletbeli road, és megkínálja haboltóval a füstölgő gitárnyakat), kedvesen mosolyogva bezsebeli az ovációt, majd indul a következő dal.

Zene

kiállítás - NITSCH 70.

A bécsi akcióművészek - köztük a mára nagyapó korba lépett Hermann Nitsch - a világháború utáni pállott légkörű, osztrák konzervativizmus ellenében léptek fel: a piedesztálra emelt ösztönös és állati testiséggel sokkolták a szemforgatóan hazug nyárspolgárokat. A korábban tevékenysége miatt többször elítélt sztárművész hatvanas évektől megrendezett többnapos, "orgia-misztérium színház" néven futó előadásainak légkörét a Galeria White-ban kiállított fotósorozat tanulmányozása után érzékelhetjük: a fehér ruhában (vagy meztelenül) sürgölődő, állatáldozatot bemutató, beleket trancsírozó, szemmel láthatóan erősen exhibicionista alakok csordája felfokozott hangulatú keresztáldozatot mutat be.

Zene

Színház - Mozizunk - Herrmann csatája - HOPPart

Olvasom, milyen jó oka volt a HOPPart társulatának Heinrich von Kleist Herrmann csatája című színművének bemutatására (méghozzá, mint a helyszínen megtudtuk, éppen Kleist születésnapján): a túlélés, a megmaradás reményében bevethető stratégiák és taktikák feletti dilemma izgatja Polgár Csaba rendezőt és csapatát. A probléma egyébként nem annyira dilemma formájában, mint inkább változatos manipulációk képében van jelen a műben, de az előadásban - olvasom - evidensen a kis társulat jövőjére vonatkozik. Meg kell nekik maradni, akárcsak a Napóleon ellen küzdő németeknek Kleist korában, aki ugyan a rómaiak és germánok csatáját írta meg a teutoburgi erdőben, de ez a historizálás mégsem bizonyult elégnek a bemutatáshoz, legalábbis Kleist korában. Csáki Judit

Zene

Lemez - Fajsúly - Isten Háta Mögött: A kényelmetlen lemez

A rock'n'rollerek (közhely)szótárában van egy tökéletesen semmitmondó jelző, a kultikus - nincs is ennél üresebb kifejezés, talán csak a legendás. Mitől lesz egy zenekar kultikus? Itthon attól, hogy néhány évig tizenöt ember előtt játszanak kis klubokban, felvesznek egy "kultikus" lemezt, amire senki sem kíváncsi és szarul is szól, aztán szépen lassan feloszlanak, és így kiérdemlik az obskúrus jelzőt. Hó Márton

Zene

Könyv - Másvilágjárás - Gergely Ágnes: Tigrisláz

Gergely Ágnest 1991-ben érte a felkérés: tartson műfordítás-elemző szemináriumot az Eötvös Loránd Tudományegyetem angol tanszékének diákjai számára. A felkérést a költő elfogadta. A könyv a szemináriumokon tartott vers- és fordításelemzéseket gyűjti össze, kiegészítve azzal a székfoglaló előadással, amelyet Gergely Ágnes a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémián tartott 2000-ben. Báthori Csaba

Zene

Lemez - Áll az idő - AC/DC: Black Ice

Az AC/DC fontos zenekar: annyira fontos, hogy nem is nagyon tudnék mondani olyan kortársukat - talán a ZZ Top és a Rolling Stones kivételével, de ez a kettő is határeset -, akik úgy őrizték meg aréna-zenekari státusukat, hogy közben tökéletesen hűek maradtak ahhoz a stílushoz, amit annak idején elkezdtek játszani. V. Á.

Zene

film - Para

Lehet, hogy épp a közelben voltunk, amikor ez megesett, de az is lehet, hogy csak egy magyar vígjátékból vesszük. A frissen bemutatott ebédvendég (apuka, kérem, hadd mutassam be a lovagomat, nagyon rendes fiú ám a pubi) a jó benyomás kedvéért viccet mesél; bűn rosszat.

Film

Film

Westernnek és kismamáknak...

John Hillcoat: Az ajánlat

Ami a pólóra nyomtatható reklámszlogeneket illeti, a westernnek az tette a legnagyobb szívességet, aki először leírta: a western halott. A gyászév leteltével persze megtörtént a feltámadás, a férfikönnyek áztatta halotti bizonyítvány pedig azonmód mindent megszépített, ami csak hírbe hozható volt a híres halottal. És így megy ez azóta is, a műfajok közötti pozitív megkülönböztetés jegyében: westernnek és kismamáknak kijár az elsőbbség.

Film

"Fröcskölök, szétkenem" - Hermann Nitsch festő, művész

Változott a világ: nem sok olyan tája van ma már, ahol a 70 éves mestert még botrányhősként vagy rebellis művészként tartanák számon, ellenkezőleg, a kortárs művészettörténet és műkritika, sőt a közönség is ma már az esszenciális és felelős művészről beszél. Hovatovább ő az egyetlen, akinek már életében két közgyűjteményt is szenteltek, egyet kastélyához közel, Mistelbachban, a másikat pedig Nápolyban. Október 11-től a Falk Miksa utcai Galeria White mutatja be pár festőinges vagy locsolt technikával készült és kézzel-szivaccsal szétkent, nagyon vörös képét. A maestróval a kiállítás megnyitója után próbáltuk megfejteni a művészet magasztos kérdéseit. Szabó Ágnes

Film

"A tudós is ugyanolyan laikus" - Kutrovátz Gábor, Láng Benedek, Zemplén Gábor tudománykutatók

A három fiatal kutató új könyvében (A tudomány határai; Typotex Kiadó) azt feszegeti, hogy milyen demarkációs kritériumokat lehet szabni a tudomány és a nem tudomány között. Mint szavaikból kiderül, nem is oly egyszerű semleges döntőbírónak lenni a rendre kiújuló határvitákban, s hogy a nyilvánvalónak tűnő igazságok sem maguktól értetődőek. Barotányi Zoltán

Könyv
Lélek

Zöldtemetés

Lélek

A papírkoporsó aranykora

Milyen koporsóba fekszünk, miután kivágtuk az utolsó fát? Hol nyugodhatunk, ha már alig lesz hely a Földön? És mi lesz a hamvasztással, amikor a fosszilis tüzelőanyagoknak befellegzik? A zöldtemetkezés hívei az innovatív szolgáltatói oldallal összefogva számos hasonló problémára szerencsére jó előre felkészítenek.

Tudomány