Tartalom

Narancs XXI. évf. 18. szám (2009-04-30)

Publicisztika

Publicisztika

Összenövés: nem. Összetartozás: talán? - A Fidesz és a Jobbik viszonyáról

A magyar politikai közbeszéd - amikor éppen nem a válságról szól - mintha az árpádsávosok fogásában lenne. A legnagyobb ellenzéki - és a közvélemény-kutatások szerint momentán egyébként is legnagyobb - párt "érvelőkártyája" hosszan foglalkozik a Jobbikkal. A honi liberálisok a Jobbik ellenpólusaként tüntetik fel magukat. A kormány pedig ismét a jogrendszer átalakítását tervezgeti, válaszul egy szélsőjobboldali demonstrációra.

Publicisztika

Helyesbítés

Két hete a Príma primavera című filmről írott kritikámban azt írtam, hogy Fehér György III. Richárd című tévéfilmjét Edelényi Gábor fényképezte.

Publicisztika

Utánuk a vízözön

Magyar Narancs, 2009. március 12. Olvasói levelek Magyar Narancs, 2009.

Publicisztika

Leszállt az ellenőr

Hétfőn lemondott az Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF) elnöke, Kovácsy Zsombor. Köztisztviselők jönnek-mennek, a világ nem áll meg, de most rossz érzéseink vannak. Hiszen e roppant fontos intézmény egyik létrehozója, felépítője és első vezetője tette le a bendzsót. Indokai közelebbről nem ismertek, nem lennénk meglepve, ha belefáradt volna az úttörésbe.

Publicisztika

Mire hármat számolok

Szigorú határidőket szabott a Bajnai-kormány a másfél hete elfogadott válságkezelő programjában. E héten le kéne tenni az asztalra a "részletes igazgatási intézkedési tervet" (bármi is az); május közepéig az Országgyűlésnek el kell fogadnia "az azonnali válságkezelésre vonatkozó előterjesztéseket"; a többi ráér a tavaszi ülésszak végéig, június 15-ig.

Egotrip

Komiszkenyér

Egotrip

Tévelygéseink VI. (Visszafogott önmérséklet)

Képzeljünk el egy olyan világot, ahol az ember rendszeresen jobb belátása ellen cselekedhet, anélkül, hogy ezért dühösnek kellene lennie önmagára. Ahol tudatos esztelenségeiért úgy okolhat másokat, hogy közben egyáltalán nem kell lelkiismeret-furdalást éreznie. Azt gondolhatnánk, hogy ilyesmi csak az akaratgyenge ember fantáziájában élhet. De nem. A homéroszi hőskor éppen ilyen világ volt. Nyugati civilizációnk éppen egy ilyen morális adóparadicsomként indult.

Ekotrip

Egotrip

A pénz, a hülye és az okos

Egy kiváló matematikus-közgazdász barátom sopánkodott a minap, hogy a bankok a hitelkártyájukkal kamatmentes kölcsönt akár 40 napig is adnak - majd, ha nem fizetünk, akkor éves alapon 45 százalékos kamatot vernek ránk. Nem arcátlan újraelosztás ez a hülyétől az okoshoz? - szólt kérdés formájában a keserű konklúzió. Hát persze, válaszoltam, nyilván a lusta és/vagy tudatlan ügyfél esik bele a csapdába, az ő nemtörődömsége vagy félreértése, egyszóval "hülyesége" teszi lehetővé azt, hogy az értő, odafigyelő, vagyis "okos" ügyfelek élvezzék az ingyenkölcsön hasznát.

Hozzáadott érték

Egotrip

Ki a felelős a válságért?

Nem, nem a mienkért. Saját válságaink okozójáról majd minden honfitársunknak olyan határozott véleménye van, hogy csak a bajt hoznám a fejemre, ha erről értekeznék. A világgazdasági válságért ki a felelős? A világ többi országával együtt egy olyan pénzpiaci összeomlás súlyos reálgazdasági következményeit szenvedjük el, aminek konkrét okai vannak. Rámutathatunk-e azokra, akik a vészt hozták ránk? Kártérítésre persze még a legnaivabbak sem számítanak, ám - ha mást úgysem tehetünk - a morális ítélkezéssel legalább a lelkünkön könynyítenénk.

Olvasói levelek

Olvasói levelek

"Olvasói levelek" - Túladagolt szérum

Magyar Narancs, 2009. március 12. A shortolásról Tisztelt Szerkesztőség! Amerikába vándorolt, és ott jómódra vergődött, ma már nyugdíjas korú baráti házaspár - legalábbis a feleség - befektetései mostani elértéktelenedését rejtélyes okból "Sörösnek" tulajdonítja.

Külpol

Külpol

Dél-afrikai választások - Harcosok klubja

Tavaly ősz óta egy pillanatig sem volt kétséges, hogy Jacob Zuma lesz a Dél-afrikai Köztársaság következő államfője. Pedig futó bírósági ügyei akár ki is üthették volna nyertes helyzetéből, ha az ország igazságszolgáltatása makulátlanul független lenne. Alighanem jól ábrázolja a dél-afrikai helyzetet a Zapiro néven futó ottani karikaturista (Jonathan Shapiro), akinek egy közfelháborodást kiváltó szeptemberi rajzán az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) és a hozzá közel álló szervezetek vezetői lefogják a földre tepert Justitiát, és "Gyerünk, főnök" biztatással lelkesítik Zumát, aki kigombolt övvel és kéjes tekintettel készül nekiesni az igazság kétségbe esett istennőjének. (A karikatúra ráadásul visszautal egy nemi erőszakkal kapcsolatos korábbi, szintén elejtett vádra, amelynek kapcsán a 67 éves, vállaltan többnejű pártvezér az országot sújtó AIDS-szel - minden ötödik dél-afrikai fertőzött - kapcsolatban is később letagadott hülyeségeket mondott.) - kovácsy -

Belpol

Belpol

"Legrosszabb esetben alakul egy új párt" - Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának volt elnöke

Forrnak az indulatok az egyetlen szlovákiai magyar pártban. Az MKP történetében először jelentette be kilépését egy magyar parlamenti képviselő - Simon Zsolt -, majd kisvártatva további három újabb politikus vált ki a párt parlamenti frakciójából, de több járási alapszervezetben is kilépésekről szólnak a hírek. Az elégedetlenkedők változásokat szeretnének a vezetésben, és kritizálják Csáky Pál pártelnök módszereit. A legismertebb kritikus kétségkívül Bugár Béla - a politikus az egységes magyar párt 1998-as megalakulásától kezdve töltötte be az MKP elnöki funkcióját, majd a belső választásokon pont Csáky Páltól szenvedett vereséget 2007 márciusában. A tárgyalások jelenleg is folynak a két oldal között, a megbeszélések kimenetele bizonytalan. Könnyen előfordulhat, hogy hosszú idő után ismét több párt közül kell választania a magyar szavazónak. Tokár Géza

Belpol

Kudarcos igazságszolgáltatás Békés megyében - Barbárok

Az alábbi történetek jól illusztrálják a magyar igazságszolgáltatás furcsaságait. Miért nem tartották veszélyesnek az elmeorvosok a későbbi darabolós gyilkost? Miért ítéltek el majdnem rablógyilkosságért egy ártatlan hajléktalant? Hogyan gyilkolhatott a nyílt utcán az a férfi, aki egy héttel azelőtt már megtámadott valakit? Bod Tamás

Belpol

Kivégzés Tiszalökön - Volt egy álmuk

Tiszalökön szerda este kivégeztek egy cigány embert. ' volt a hatodik halottja a romák ellen tavaly óta zajló bűncselekmény-sorozatnak. A rendőrség a több mint egy tucat támadásból nyolc ügyet lát egymással összefüggőnek. A rendőri vezetés végre megszólalt. Varró Szilvia

Trafik

Trafik

kertész lesek - ROBINSON

A Városliget a végletek terepe, odafent a Gundel, a mélyben szikkadt sült kolbász. Átmenet nincs, legfeljebb alacsonyabb árfekvés, a terület többi, komolyan vehető étterme inkább felső középkategóriásnak mondható, ám a "klasszikus" kisvendéglő továbbra is hiánycikk. A Robinsont nem lehet nem észrevenni.

Trafik

chili & vanilia - Reggeli ricotta

Mindig irigyeltem az országokat, ahol a reggelizésnek komoly kultúrája van. Ahol az emberek egyetlen kávéból és egy croissant-ból rituálét tudnak teremteni, és ahol egy hosszú, nyugodt vasárnap délelőtt előkerülnek a lábasok és serpenyők, a rántották és tükörtojások, akár még néhány pohár pezsgő is.

Trafik

mi a kotta? - Szállj csak, zeneszó, ének...

...Ébresszed a magyar népet! - szól a mozgalmi májusköszöntő szövege, s e heti ajánlónk, melyet már a múlt alkalommal jó előre az operaházi Májusünnep és Cecilia Bartoli két MűPa-beli koncertjének hírlelésére ígértünk el, készséggel csatlakozik a nemzet zenei érdekű tavaszi költögetéséhez. Mert még a május beköszönte előtt, de már az emlegetett Májusünnep keretében premier lesz a mi utcánkban: a Händelt (is) ünneplő évben valahára megvalósul Kovalik Balázs régi álma, a Xerxes operaházi bemutatója (április 30., hét óra).

Trafik

kulthírek

ELÕADÓI JOGDÍJAK Az Európai Parlament 50 évről 70 évre emelte a zenészek előadói jogdíjának időhatárát, éppen úgy, ahogy a zeneszerzők alkotásai is 70 éven keresztül jogdíjkötelesek. A módosítás nem visszamenőleges hatályú, csak új hangfelvételekre érvényes - ráadásul még a 27 tagállamnak is el kell fogadnia. NÉMET FILMDÍJ Florian Gallenberger műve, a John Rabe nyerte a legjobb film díját az idei német filmdíjak gálaestjén, s díjat nyert a címszerepet alakító Ulrich Tukur is: a megtörtént eseményeken alapuló film egy német üzletemberről szól, aki kínai civileket próbált menteni az 1937-es japán támadás idején.

Interaktív

rés a présen

Interaktív

Engem az érdekel, ami gyomorszájba vág

Rieger Johanna szerkesztő, M1, Kultúrház

rap: Melyik műsorokat szerkeszted? RJ: Kultúrház - ahol vasárnap kezdődik a hét. Ez a vasárnap délutáni háttérmagazinunk (szlogenje). Szeptember óta vagyunk vasárnap is képernyőn, és ezt az adást hétfőn éjjel abaglyok szintén láthatják az m1-en.

Zene

Zene

film - ÕRÜLT SZENTIVÁNÉJ

"Baltic, baltic, but not the same" - mondja Tobias Moretti mint lett taxisofőr a Rigába koporsóval érkező furcsa francia párnak, amikor kiderül, hogy azok nem Lettországba, hanem Litvániába készültek temetni, csak összekeverték a foglalást - Latvia, Litauen, mint két tojás. Az osztrák rendező, Alexander Hahn öt párhuzamos történetet lő ki startpisztolyából a rigai reptéren, hogy aztán a hősök furcsa véletlenek folytán újra egy helyen, a kórház ügyeletén találkozzanak az év legrövidebb éjszakáján.

Zene

lemez - DUFF MCKAGAN'S LOADED: SICK

A Loadedot a legtöbben nyilván csak azért tartják számon, mert ez az eredeti Guns N' Roses (és persze a Velvet Revolver) basszerosának "új" zenekara. Duff még 99-ben maga köré gyűjtött egy olyan csapatot, amit már lehet szupergruppnak nevezni, de azért valójában senki nem esik hasra a névsortól (Black Flag-, Plexi- és The Reverend Horton Heat-tagok voltak az eredeti kísérők), szólógitárra cserélte korábbi hangszerét, beállt a mikrofon mögé, kiadott pár lemezt - de 2002 óta most hallat először újra a Loadedról. Új lemeze, a Sick olyan, mintha körzővel és vonalzóval rakták volna össze: minden benne van, ami egy hard rock lemez sikeréhez kellhet - maximum a lélek nincs.

Zene

esemény - Nyitott udvar - közösségi bolhapiac

Miután a bukaresti Bulandra színház 2004 márciusában Budapesten vendégszerepelt a Ványa bácsival, turnéjuk következő, távoli állomására csak a darabot vitték tovább, az egyik mellékszereplőt, a kanárit nem. A madarat budapesti tolmácsuknak ajándékozták, aki most kirakta egy asztalra egy ferencvárosi bérház udvarának közepén, így aztán mindenki láthatta az éveit szemlátomást derűsen pörgető jószág lakhelyének kalitkáján a Bulandra feliratot.

Zene

könyv - EMELT SZINTÛ ÉRETTSÉGI 2009 - KIDOLGOZOTT SZÓBELI TÉTELEK

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium tavaly novemberben hozta nyilvánosságra magyar nyelv és irodalomból, illetve történelemből az emelt szintű vizsga szóbeli tételeit. A Corvina egy-egy kötettel nyújt segítséget a diákoknak (és feltehetően a tanároknak), bennük a tételek kidolgozása, "célratörő szöveges értelmezése" s az értelmezés vázlatos összefoglalása.

Zene

Film - A fedő nevei - Tony Gilroy: Kettős játék

Annyi drogbáró, terroristavezér és diktátorocska után Hollywood végre pihenhet; megvan az új, tartósnak ígérkező ellenségkép: késsel-villával eszik, öltönye van és vállalatbirodalma, országokat tesz zsebre, keresztnevükön szólítja a bankautomatákat, és saját csapattal indul az olimpián. Aki úgy összeüt egy ilyen corporate thrillert, hogy senki sem röhögi el magát rajta, azé a műfaj kisdoktorija, ám aki tudja ezt frakkban, fordítva is, elegántosan elviccelve a dolgot, az az igazi spíler. Tony Gilroynak mindkét fokozat összejött: -köves-

Zene

film - ISTEN HOZOTT AZ ISTEN HÁTA MÖGÖTT

Bergues kétségtelenül Franciaország legeslegészakibb pontja, híres látványossága a harangtorony, az UNESCO a világörökség részének is nyilvánította, de Dany Boon rendező-színész mégis úgy érezte, hogy honfitársai (továbbá a külföldiek és sokan mások) nem értékelik kellőképpen szülővárosát. Csupa ostobaságot gondolnak az "északiakról": hogy isznak, mint a kefekötő, megalapozatlan előítéleteiket álságos megbocsátó grimasszal is súlyosbítják - ilyeneket.

Zene

DVD - Anyám coolja - Clark Gregg: Fulladás

Nevem Victor, nagy bennem a lőinger - anonim szexfüggők öngyógyító kezelésén ülünk -, szervusz Victor, bátor vagy, Victor! A terápia hopmestere, a legnagyobb dugózúzó a lassan nyolcvan felé bandukoló Joel Grey, aki bár a Kabaré konferansziéja (1972) óta csekély maradandót alkotott, inkább a "bokréta a filmek kalapján" szerepkörben tündökölt, vagyis mindig roppant sikkes volt felléptetni őt, most is sokatmondóan hozza a sztenderdjeit: néz és vigyorog. S ha ehhez még hozzávesszük, hogy filmünk a Harcosok klubja irodalmi alapanyagát szerző Chuck Palahniuk művének adaptációja, hát ideje lassan ablakot nyitnunk, mert vágni lehet a kúlszagot. Mellesleg a könyv magyarul is megjelent, 2007-ben a Cartaphilus Kiadónál, Varró Attila fordításában, Cigányút címen (úgy tűnik, ez nem annyira tetszett a dvd forgalmazójának; olvastam is egy helyen Fulladás vs. Cigányút tárgyú felszólalást - a lényeg, hogy ne legyen semmi kőbe vésve). És mondok még valamit, Anjelica Huston dzsal kiskamasz fiacskájával egy - feltehetően lopott - iskolabuszon valahol Amerikában (nem, majd kölcsönözték; anyám, add el a házat: már a felénél olyan sok!).

Zene

lemez - FINAL SONG #01

Feltették már maguknak azt az elsőre morbidnak tűnő kérdést, mit is szeretnének hallani halálos ágyukon, s hogy mi szóljon majd a búcsúztató alatt. Nos, a Get Physical kiadó pont ezzel fordult neves elektronikus zenekészítőkhöz, dj-khez - s csodák csodája, jó néhányan válaszoltak is, sőt ahhoz is hozzájárultak, hogy utolsó kívánságaikat csokorba gyűjtve kiadják.

Zene

Színház - Az alternatív díva - Parti Nagy Lajos: A hét asszonya

Normális esetben nem színikritika tárgya a színész sorsa - az meg még kevésbé, hogy vajon kinek a kezében van, mármint ez a bizonyos sors, a színészé. Releváns kérdés egy nem kritikában, hogy van-e "osztott felelősség", mint egy koccanásnál: fölmerül-e egy személytelen szakma, a színház felelőssége is.

Zene

Kiállítás - A részeg sün és társai - Kovách Gergő: Tereh

Az egyik legrégebbi, kortárs képzőművészettel foglalkozó műtárgypiaci szereplő, a Dovin Galéria az előző évek tematikus kiállítássorozatát folytatva a 2008/2009-es évadban fiatal magyar szobrászok egyéni kiállításait mutatja be a nem különösebben felrázó Társunk az alak címmel. A meghökkentő és fanyar humorú munkáiról ismert Kovách Gergő - aki az ezredforduló óta tartozik a galéria "kötelékébe", és ily módon már ötödik egyéni tárlatánál tart - most bemutatott tíz munkája kiválóan példázza a műkereskedelmi elvárások és az önkifejezés közötti feszültségeket, illetve azt, hogy ezen belül milyen egyéni stratégiákat alkalmazhat egy kortárs művész. Dékei Kriszta

Zene

dvd - HÄNDEL SEMELE

című operája a thébai királylányról szól, aki beleszeret Jupiterbe, elhagyja érte a vőlegényét, de nem elégszik meg a főisten ágyasának szerepkörével, halhatatlan akar lenni. Addig követeli, hogy szeretője jelenjen meg előtte isteni mivoltában, míg teljesül a kívánsága, viszont abban a pillanatban porrá hullik.

Zene

Lemez - Tizenkettő egy tucat - Depeche Mode: Sounds Of The Universe

Vajon mit csinál egy zenekar, amely minden mérvadó vélemény szerint jó két évtizede volt alkotói ereje teljében? Jelen esetben ez hülye kérdés: előre eladott telt házak mellett koncertezik, és megcsinálja a tizenkettedik albumát - szokás szerint abban a reményben, hogy az eleve (meglehet oktalanul) mindenevőnek feltételezett elfogult rajongókon kívül másoknak is tetszeni fog.

Zene

Film - Megrontás - Stephen Daldry: A felolvasó

Az eredetileg jogász, bíró író (Bernhard Schlink) többet adott el 1995-ben megjelent regényéből (Der Vorleser), mint Elvis a Love Me Tenderből. S nem tudom, hogy a király hol tananyag, de A felolvasó (magyarul előbb a Helikon, idén az Ulpius-ház adta ki) Németország sok tartományában a tanterv része; a neten is találni iskolai projektleírásokat, hogy hogyan lehet feldolgozni a tanórákon. S ha ez nem lenne elég, a kritikusok egy része is hozsannázva fogadta, bár itt már közel sem ennyire egynemű a kép, kapott is rendesen, például Angliában 2002-ben volt egy nagy vita a Times Literary Supplement hasábjain, hogy ti. relativizálja a bűnösséget, holokausztáldozatok nem szerepelnek benne, a tettesekkel szemben akar szimpátiát kelteni, kultúrpornográfia és holokauszt-giccs. Mindazonáltal 39 nyelvre lefordították, s hazáján kívül is olyan konzumcsodákat művelt, mint a York Times bestsellerlistájának meghágása egymillió fölötti eladott példányszámmal.

Könyv

Könyv

Stieg Larsson: A tetovált lány

Miért olyan sikeres Stieg Larsson regénye számos országban? Hogy Svédországban miért, az többé-kevésbé érthető: a szerző az egyik legjobb lap (az Expo) főszerkesztője volt, a szélsőjobbos erők nagy ellenfele, megvesztegethetetlen és erős újságíró. Három részt fejezett be a Millennium-könyvekből, folytatta volna tovább is, de ötvenévesen meghalt.

Könyv

Cini néhány boldog éve

Karinthy Ferenc: Napló I.

Noha Karinthy Ferencet alighanem komoly hiba lenne lapunk Elsüllyedt szerzők című sorozatának ügykörébe sorolni (hisz lám, az Ulpius egy teljes életműsorozatot bazíroz írásművészetére és ismertségére), azért a valaha oly közkedvelt Cini irodalmi ázsiója érzékelhetően megsüllyedt a nyolcvanas évek, s különösképp 1991-es halála óta.

Riport

Könyv

Fordított világok

"Európa fordít" - HALMA-találkozó

Kis vidéki villa csendes kerttel, a házban könyvek és képek. A balatonfüredi fordítóházról kevesen tudnak, pedig a magyar irodalom közvetítőinek átmeneti otthona kultúránk egyik legfontosabb helye. Akkor is az, amikor nem tartanak benne jelentős európai konferenciát - most viszont éppen erről volt szó.

Elsüllyedt szerzők XIX.

Könyv

A megszállott

Pap Károly (1897-1945?)

Sopron neológ főrabbijának fiaként látta meg a napvilágot, aztán katona, 1919-ben a Vörös Hadsereg városparancsnoka, emigráns és éhező Bécsben, debreceni koporsókészítő, majd Mikes Lajos hirtelen felfedezettje, zsidó, aki megtagadta zsidóságát és tévútnak vélte az asszimilációt. De a végén neki is megnyílt Buchenwald táborának kapuja.

Színház

Színház

"Nem vagyok forradalmár!"

Kovalik Balázs rendező

A Tavaszi Fesztiválon mutatták be Haydn Philemon és Baucis című operáját feldolgozó rendezését a Vasúttörténeti Parkban. A Magyar Állami Operaház művészeti igazgatója, a Budapesti Őszi Fesztivál művészeti vezetője, a Zeneakadémia adjunktusa. Rendezőként nevéhez fűződik egyebek között az Artemis diadala, az Elektra, A kékszakállú herceg vára vagy az Anyegin. Előadásaihoz előszeretettel választ különleges, színházon kívüli helyszíneket.

Film

Film

"Ne képeslap legyen" - Lanczkor Gábor költő

28 évesen három verseskötet szerzője, számos díj birtokosa: sikeres fiatal költő. Lapunk egy évvel ezelőtti irodalmi listájára két művét is beszavazták a pontozók. Most egy kisregényen végez utolsó simításokat, és hamarosan megjelenik Lorca-átiratokat tartalmazó könyve - ezekről is beszélgettünk. Urfi Péter

Film

"Lassú ember vagyok" - Anton Corbijn fotóművész, filmrendező

A Holland Kulturális Fesztivál vendégeként látogatott Budapestre a legkivált rockzenészek portréfotósaként és videoklip-rendezőként ismert Anton Corbijn (fotói július 5-ig a Ludwig Múzeumban láthatók). Corbijn első nagyjátékfilmjét, a Controlt ugyan már tavaly bemutatták a hazai mozik, a közönségtalálkozóval egybekötött múlt csütörtöki vetítésére mégis zsúfolásig megtelt az A38 nagyterme. Amíg pergett a film, mi az étteremben faggattuk a nyolcvanas-kilencvenes évek vizuális kultúrájának egyik kulcsfiguráját, aki a fotósoktól azt kérte, ne fényképezzék az interjúk alatt.

Film

"Beszorultak a gépezetbe" - Sir David Hare drámaíró

1970 óta működik a világ színpadain, legutóbb viszont Bernhard Schlink A felolvasó című regényét alkalmazta mozivászonra - a film egy hete nálunk is látható. Az órák, a Végzet, a Bőség, a Wetherby, a Via Dolorosa, a Licking Hitler, az Amy világa West Enden, Broadway-n és Hollywoodban egyként járatos szerzőjével a Berlinalén beszéltünk.

Lokál

Lokál

Albínók Afrikában - "Levágnak minket"

Afrika bizonyos részein az "élő szellemeknek" nevezett albínókat a helyiek minden lehetséges módon üldözik. Fekete mágiával foglalkozó szekták gyilkolják őket halomra; testrészeiket trófeaként árulják, vérüket obskúrus szertartásokhoz használják. Durica Kati

Tudomány

Gyilkos vírus közelít - A sertésinfluenza

Tudomány

Féljünk?

A tudósok évtizedek óta tartanak egy újabb világméretű, sok áldozatot követelő influenzajárványtól - a mostani aggodalmak minden korábbinál megalapozottabbnak tűnnek.

Tudomány

cyberhírek

Elbocsátás Elvesztette állását egy svájci biztosítótársaság alkalmazottja, mert munkaadói észrevették, hogy a Facebook közösségi portált használta betegállománya idején. Az illető arra hivatkozva kapott betegszabadságot, hogy migrénje miatt képtelen számítógépen dolgozni, és sötét szobában kell pihennie. Fájlcsere Váratlan fordulat történt az évtized kalózperében: a Pirate Bay üzemeltetőit börtönbüntetésre ítélő bíróról kiderült, hogy több, a vád képviselői között felsorakozó szerzői jogi szervezetnek is tagja.

Tudomány

Ha nem jön Rozál - Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület

A budaörsi Törökugratótól a Gellért-hegyig húzódó dolomitlánc kelet-nyugati irányban elhúzódó tömbjén állunk, a (javunkra) harmincméteres pluszmagasság miatt rálátással a Citadellára, a fél városra és tovább. Ha körbenézünk a kilátónak kiképzett csúcsról, a fényképes tájékoztató táblák segítségével felismerhetjük északon a kőbányát Vác fölött, a Naszály oldalában, kelet felé fordulva a Gödöllői-dombság innen nézve kevéssé látványos vonalát, nyugaton semmit, mert a hegy másik csúcsa elzárja a kilátást, délen pedig a százhalombattai gyárkéményeket. Ahol a Dayka Gábor utcai kollégiumot meg a gazdagréti lakótelepet látjuk, ott termett a háború előtt a híres budaörsi őszibarack, és a Sas-hegyről nem is lehetett más lakott területet látni, mint a névadó település falusias magját. - kovácsy -

Gasztro

Gasztro

Rock és catering - Tizenegy fogás

A catering szónak nincsen vállalható magyar megfelelője. Az etetés-itatás a rockegyüttes turnéjának is kötelező gyakorlata - azzal a különbséggel, hogy az rendel, akinek amúgy is fizetnek. Vincze Ádám

Tranzit