Magyar Narancs: Az utóbbi két évtizedben többféleképpen is vizsgálták a migráció hazai változásait. Miben más ez a mostani kutatás?
Kováts András: A kutatások a bevándorlási trendeknek megfelelően eddig döntően a környező országokból érkezőkre, elsősorban a határon túli magyarokra koncentráltak, mi az Európai Unión kívüliek helyzetére fókuszáltunk. Ebben a célcsoportban a statisztikai adatelemzés és összevetés is hiánypótló volt. Kérdőíves felméréssel hat domináns migráns csoport - kínaiak, vietnamiak, törökök, arabok, ukránok és kárpátaljai magyarok - helyzetét hasonlítottuk össze a társadalmi beilleszkedést és a helyi kapcsolatrendszereket illetően, ezekről ugyanis eddig szinte semmit sem tudtunk. Fővárosi kerületek és nagyobb vidéki települések önkormányzatait kérdeztük, mit tudnak a területükön élő külföldiekről, egy interjús adatfelvételen pedig a bevándorlók és szakértők olyan helyzetekről beszéltek, amikor intézményes kapcsolat van a többség és a kisebbségek között. Természetesen ez az anyag sem teljes.
MN: A különböző hatósági adatok alapján a bevándorlók létszámáról eltérő adatokat kapunk. Végül is hányan vannak az EU-ból és az azon kívülről érkezettek? (A kutatásban "bevándorlónak" a Magyarország területén három hónapnál hosszabb tartózkodásra jogosító papírokkal jogszerűen tartózkodó, nem uniós állampolgárságú, nem menekült külföldit tekintették - L. B.)
KA: A statisztikai hivatal, illetve a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal adatai adják a legjobb közelítést, de itt is van eltérés, melynek pontos okait megfeszített kutatómunkával sem tudtuk megfejteni. Az összes itt élő migráns száma kétszázezerre tehető, ezen belül az úgynevezett "harmadik országbeliek" aránya 35-40 százalék. Európai mércével kevés, regionális szinten viszont csak Csehországba érkeznek többen. A hazai bevándorlás növekszik, de nagyon lassú ütemben, a fő kibocsátó országok továbbra is Ukrajna, Szerbia - a becslések szerint 70 százalékuk magyar etnikumú migráns -, illetve Kína és Vietnam.
MN: Mennyire volt nehéz bevándorolni hozzánk az utóbbi húsz évben?
KA: A magyar rendszer a kontinensen középutasnak számít, de nagyon erősen szelektál. Nehéz bevándorolni, elég szigorúak a kritériumok, az átlagos magyar egzisztenciális szinthez képest egy migránsnak jóval többet kell felmutatnia, hogy maradhasson. Aki tehát itt megveti a lábát, az tényleg sikeres ember. A rendszerváltáskor etnopolitikai okok miatt is nagyon liberális és alulszabályozott bevándorlási politika a kilencvenes évek közepéig intézményesült, formalizálódott, szigorodott. Például a korábbi mintegy ötvenezres kínai kolónia a vízumkényszer, a vállalkozói és letelepedési engedélyek megszigorítása miatt tíz-tizenötezerre apadt. Azóta szigorítás csak annyiban volt, hogy az EU-s jogharmonizációval a határon túli magyarok részére fenntartott kiskapuk száma megfogyatkozott.
MN: A migráns csoportok szociológiai mutatóin látszik-e, hogy magasra tesszük a lécet?
KA: Ez egy jóval fiatalabb populáció, mint a magyar lakosság, sokkal több aktív korúval, az idős réteg pedig szinte hiányzik. Magasabb a foglalkoztatottak aránya, a vállalkozóké még magasabb, a munkanélküliként támogatottak aránya elenyésző. Az iskolázottsági mutatók is kedvezőbbek, különösen a tartósan itt élőknél. Főleg az ázsiaiaknál és közel-keletieknél jóval több a vezető beosztású és a vállalkozó. Nincsenek kínai árokásók, arab villanyszerelők.
MN: Az Ukrajnából, Szerbiából érkezettek között viszont sok a segéd- és betanított munkás.
KA: A migráció befektetés, költségei vannak. Aki fizikailag és kulturálisan is messziről jön, az jóval többet invesztál, és a megtérülés a munkaerőpiacnak ebben a szegmensében lehetetlen. Egyszerűen nem éri meg Dél-Kínából idejönni és szőlőt taposni, a szomszédból viszont megéri.
MN: A büféken, piacokon és egzotikus holmikat áruló boltokon kívül az ázsiai, közel-keleti bevándorlók hogyan vesznek részt a gazdasági életben?
KA: Az etnogazdaság a legfontosabb szegmens, és sokan dolgoznak a kevésbé látható nagykereskedelemben. De jelentős azok száma is, akik beolvadnak a munkaerőpiacba: egyetemeken, az egészségügyben, vagy multik, kisvállalatok középvezetőiként tevékenykednek.
MN: A tanulmány alapján aligha állíthatjuk, hogy a bevándorlók a vérünket szívnák. Befizetik a járulékot a társadalombiztosításnak, nem jelennek meg az önkormányzati segélyezettek, támogatottak, bérlakásban élők között, és az óvodákat sem igen használják. A polgármesteri hivatalok szerint az együttélés problémamentes, nincsenek konfliktusok. Az idegenekkel kapcsolatos félelem és gyanakvás Európában mégis szinte mindig Magyarországon a legnagyobb.
KA: Ennek okát még nem kutatta senki, én is csak okoskodni fogok. A különbség nyilván tükrözi a társadalom általános állapotát. Miért pont a migránsokat szeretnénk, ha nem szeretjük magunkat, egymást, a helyzetünket? Ha kivonnánk az egyenletből ezt az általános pesszimizmust, lehet, hogy a lista közepén végeznénk. Gyakran hangoztatott tétel, hogy a gyanakvást épp a migránsok viszonylag alacsony száma, az ismeretlenség táplálja, és európai szinten valóban látni ilyen korrelációt. Ahol a kulturális hagyományok egy zárt, kifejezetten a nemzetállamot megerősítő identitásra épülnek, ott erősebb szokott lenni az idegenkedés. Magyarországon a nemzeti identitás kulcskérdése a nemzeti, az etnikai magyarság fogalma, illetve a környező etnikumoktól való politikai elhatárolódás. Minden olyan dolog, ami ezeket akár hipotetikusan is kikezdi, elutasításra talál. Érdekes azonban, hogy miközben a közvélemény-kutatásokban néha brutálisan magas az idegenekkel szembeni ellenérzés, a hétköznapokban a külföldiek által megtapasztalt kirekesztés, atrocitás szintje ezt nem tükrözi. Vagyis attitűdkérdésekből nem lehet feltétlenül a gyakorlatokra következtetni.
MN: Milyen pszichés állapotot jelent egy bevándorló számára itt élni?
KA: A bevándorlók sokszor megfogalmazzák, hogy nem tartják a legszerencsésebbnek a hazai "viselkedéskészletet". Sokan hivatkoztak zártságra, mogorvaságra, elutasításra, bunkóságra, lustaságra. Elég sok negatív jelző hangzott el az interjúkban, és előjöttek egyedi, elszigetelt élmények konfliktusokról, hátrányos megkülönböztetésről, bántalmazásokról is. Mondják, nem is kevesen, hogy ha újra dönthetnének, nem Magyarországot választanák, de a többség mégis úgy nyilatkozik, hogy neki ez a hely bejön. Ezt azonban nehéz értékelni, mert egy bevándorolt életében szükség van a folyamatos önigazolásra. Akkora lúzer nem lehetek, hogy egy vacak helyre jöttem.
MN: A diszkriminációval kapcsolatos élmények inkább a hétköznapokból vagy az intézmények világából táplálkoznak?
KA: Egyértelműen a mindennapokból, az intézményekkel kapcsolatban sokkal inkább a bürokráciára, lassúságra, korrupcióra, tehetetlenségre, rendszertelenségre volt panasz.
MN: A politikai érdeklődésre, informáltságra, beállítódásra is rákérdeztek.
KA: Igen, és a bevándorlókat jobban érdekli a politika, mint a magyarokat, igaz, több mint a felük nem ismeri a pártokat. Az érdemi válaszok azt mutatják, hogy a kárpátaljai magyarok, az ukránok és az arabok számára inkább a Fidesz, a többi migráns csoport számára inkább az MSZP tűnik szimpatikusnak. A bal-jobb skálán való önbesorolásra általában az emberek jó része nem vállalkozott, aki mégis, az középre helyezi magát. Azért kimutatható, hogy a kárpátaljai magyarok, törökök, arabok inkább jobbra, a vietnamiak és a kínaiak viszont kicsit balra helyezik el magukat. Az ukránok a skála közepén állnak.
MN: Minek tudja be, hogy a szélsőjobb nem repült rá a bevándorlásra? Egy nem túl nagy, nehezen látható, de relatíve sikeres csoport is kiváló célpont lehet. Érzékelhető volt-e a bevándorlókkal készített interjúkból a radikalizmus előretörése miatti aggodalom?
KA: A szélsőjobb térnyerésétől való szorongás átjött valamennyire. Korábbi kutatásaink ugyanakkor azt mutatják, hogy a jobbszélen tökéletesen beérik a cigányokkal és a zsidókkal, velük könnyen lefedhetőek az előítéletek és a szociális feszültségek is. Oldalágon persze pillanatok alatt be tud robbanni a bevándorlás, és ugranak, ha valamilyen konkrét helyzet van, de napi szinten nincs rá szükség. A migrációval kapcsolatos híreknél a kommentelők nem tudják tartani a témát, szinte azonnal átcsúszik az egész cigányozásba, zsidózásba. Szélsőjobbos fiatalokat kérdezve az látszik, hogy a bevándorlás önmagában értéksemleges dolog, nem probléma. Viszont van egy nagyon világos kép arról, hogy kik kívánatosak, és kik nem. És ez nem a radikálisok sajátossága, ebben kontinuumot lehet felfedezni egy mainstream bevándorlási politikával is. Ha valaki "rendes", és szorgalmasan dolgozik, lehet akár török, arab is - nem beszélve a szélsőjobb palesztinokkal kapcsolatos szimpátiájáról, vagy a vélt mongol testvériségről -, akkor nincs baj. De az afrikaiakkal már más a helyzet, ott keményebbek a rasszista sztereotípiák. A kínaiaké ellentmondásos történet, mert ugye dolgoznak, teszik a dolgukat, csendesek, és nem keverednek velünk, mégis irritálják a közvélemény egy jó részét. Gyanúsan zárkózottak, és akkor még a kínai maffiáról szóló történetekről, a magyar érdekek sérelméről - értsd: textilipar, kiskereskedelem - nem is beszéltünk.
MN: A hat közelebbről vizsgált migráns csoportnál a különféle beilleszkedési stratégiák más és más arányban vannak jelen. Voltak-e meglepő eredmények?
KA: Furcsa módon a szerbiai, kárpátaljai magyaroknak csak a kétharmada próbál asszimilálódni, a többiek nagy része továbbvándorolna. Az is érdekes, hogy az ukránok között csak húsz százalék a szegregáltak aránya. A kínaiak többségének helyzetét elkülönülés jellemzi, de náluk sok az úgynevezett transznacionális migráns is. (Az ilyen bevándorló gazdasági és személyes kapcsolatai révén egy globális rendszerben mozog, élete során a célország annak függvényében változik, hogy hol kínálkoznak a legjobb lehetőségek. Rugalmasan igazodik a lokális elvárásokhoz, de nem asszimilálódik. - L. B.) A törököknél és vietnamiaknál sok a szegregált, de míg az utóbbiak egy jó része asszimilálódni próbál, az iszlám miatt a törökök számára ez a lehetőség ritkán adatik meg. Nagyon szeretnénk tovább kutatni, hogy a nagyon hasonló társadalmi, gazdasági státuszú kínaiak és vietnamiak között miért vannak ilyen különbségek. Az arab bevándorlók régóta jönnek, közöttük mindhárom stratégia említésre méltó gyakorisággal fordul elő. A szegregáció egyébként természetes velejárója az etnikai gazdaságoknak, vagy megfordítva: asszimiláció nélkül is lehet valaki sikeres, hasznos tagja egy helyi közösségnek. A távolság ráadásul nem feltétlenül szándékos, hanem az élethelyzetéből adódik. A 12-14 órát dolgozó kínai szülő nem ér rá beülni egy magyar tanfolyamra vagy filmre, de adott esetben magyar dadát fogad, fontos neki, hogy a gyerek tökéletesen beszélje a nyelvet, hogy eligazodjon a kultúrában és híd legyen a család számára. A felnövekvő második generációról végképp nem mondható el, hogy elzárkózó lenne.
MN: Az integráció mértéke azonban nem csak az ide érkezőkön múlik. Milyen stratégiával fogadjuk azokat, akik itt szeretnének boldogulni?
KA: Ez voltaképpen ridegtartás: a kapuban szigorú szelekciós mechanizmus válogat, és nincsenek beilleszkedést támogató, ösztönző politikai eszközök, szolgáltatások. El kellene gondolkodni, jó-e nekünk, ha csak ennyien tudnak idejönni, és közben kiesnek a rendszerből olyanok, akiknek nem sok kéne, hogy sikeresek legyenek. Modellezni kéne, hogy aktívabb integrációs politikával tudna-e nőni a munkavállaló, vállalkozó, adófizető külföldi réteg. Mindez nem okozna drámai változást. Nálunk kimaradtak azok a munkaerő-piaci/társadalmi folyamatok, amelyek létrehozták a nyugat-európai - helyenként szociálisan markánsan gettósodott - bevándorlóközösségeket. Valószínűtlen, hogy nálunk a bevándorlók valaha annyian lesznek, hogy a munkaerőpiac minden szegmensében tömegesen megjelenjenek. De azt gondolom, jó lenne, ha egy picit többen jönnének, és az is, ha akik itt vannak, könnyebben tudnának beilleszkedni. Már a hatósági ügyintézés egyszerűsítése óriási segítség volna, vagy ha az iskolák alapvető integrációs funkciója erősebbé válna. A kapcsolatokat erősítő etnikai önszerveződések elképesztően forráshiányosak. Ma az tud sikeresen beilleszkedni, aki elszánt, szívós, és biztos benne, hogy itt akar maradni. Persze egy vegyes házasság és a nyelvhez való viszony is rengeteget számít.
