„A nagykörúti házak jelentős részét is zsidók építtették” – Interjú Perczel Anna építésszel

szerző
Legát Tibor
publikálva
2016. máj. 27., 06:05
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az Óvás! Egyesület legújabb kutatása a zsidók szerepét vizsgálja a főváros kialakulásában és fejlődésében. A Kik éltek, kik építettek itt? című program vezetőjével beszélgettünk.

A napokban élesedett az a honlap, amely a témában való alaposabb elmélyülést teszi lehetővé. Perczel Annával az egyedülálló vállalkozás születésének okait, körülményeit jártuk körül.

Magyar Narancs: Mi hívta életre a kutatást?

Perczel Anna: 2013-ban a VII. kerületi önkormányzat felkérte az Óvás! Egyesületet egy könyv elkészítésére Erzsébetváros zsidó örökségéről. Ez kissé furcsa volt – hiszen ahogy a 2010 előtti, úgy a jelenlegi önkormányzat munkáját is igen kritikusan szemléljük –, ám úgy döntöttünk, vállaljuk, és nem bántuk meg, mert elősegítette, hogy tágasabban nézzük a zsidó negyed kérdését. A kötet egyik fejezete az épületek tulajdonosairól, építészeiről, lakóiról szólt. Ez ugyanazt a címet viselte, mint a mostani program – Kik éltek, kik építettek itt? –, de terjedelmi korlátok miatt egy sor fontos épület nem kerülhetett bele. Ráadásul a Király utca túloldalával nem is foglalkozhattunk – az a VI. kerülethez tartozik –, pedig már munka közben nyilvánvalóvá vált, hogy a kutatást jó lenne kiterjeszteni például a Terézvárosra is. Ezért hoztuk létre azt a közeljövőben folyamatosan bővülő honlapot, ahol házról házra mutatunk be olyan jelentős fővárosi épületeket, amelyeknek zsidó építtetője, építésze volt, vagy kiemelkedő zsidó személyiség élt benne, esetleg fontos zsidó vonatkozású esemény történt. A munkának ezt a múltfeltáró részét – mint az Óvás! Egyesület építész tagja – végzem én, a fotókat Lábass Endre készíti (lásd „Ládában is ellaktam volna Lisszabonban”, Magyar Narancs, 2001. február 1.), de a program második részében az Óvás! más tagjai is részt vesznek. Például készülnek interjúk a házak lakóival: a személyes történeteken keresztül a terek korabeli használatát, a városi polgár életmódjához, a zsidó vallási szokásokhoz és a vészkorszakhoz kötődő emlékeket szeretnénk felidézni, tehát a riportalanyok lakóhelyükkel kapcsolódnak a honlapon bemutatott házakhoz. Jávor István pedig dokumentumfilmet is forgat majd a programról.

MN: Egész Budapestet vizsgálták?

PA: Egyelőre csak a Terézvárost és az Erzsébetvárost próbáljuk feltérképezni, de még ezekkel a kerületekkel kapcsolatban sem teljes az anyag. Nincs könnyű dolgunk, ugyanis a teljes 1840–1945 közötti időszakot szeretnénk feltárni. A háború utániakkal viszont nemcsak azért nem foglalkozunk, mert az épületek javát állami vállalatok építették, de azért sem, mert Budapest arculatát ma is elsősorban az 1945-ig épült házak határozzák meg.

false

 

Fotó: Németh Dániel

MN: Miért tartják fontosnak a zsidó származás hangsúlyozását?

PA: A zsidó részvétel a főváros arculatának kialakulásában többnyire ismeretlen és láthatatlan. Leginkább a jelentős zsinagógák és azok a zsidó közösségi intézmények ismertek, melyek elkerülhették az államosítást, és így megtarthatták eredeti funkciójukat. De a városképet meghatározó bérházak, egykori egyleti székházak múltjáról az arra járók alig tudnak valamit, történetüket legfeljebb a lakók emlékezete őrzi. Emellett az sem közismert, hogy a zsidók részvétele milyen mértékben járult ahhoz, hogy Budapest rövid idő alatt világvárossá vált. Az eddigi kutatás azt sejteti, hogy nincs még egy olyan világváros Európában, amelynek kialakulásához ilyen mértékben járult volna hozzá a zsidó polgárság.

MN: Mi lehet ennek az oka?

PA: Ennek biztos, hogy több oka is van, de nem tudom az összes választ. Ami biztosnak tűnik, hogy az egyik meghatározó ok a feudális viszonyokban, a polgári fejlődés gyengeségében rejlett. A német polgárok, iparosok és a balkáni háborúk elől idemenekült ún. görög kereskedők mellett leginkább a zsidók képviselték azt a polgárságot, amely képes volt gyorsan reagálni a történelmi kihívásokra, azokra a megnyíló új lehetőségekre, amiket az 1867-es ki­egyezés, majd az 1873-as város­egyesítés jelentett.

MN: Mikortól beszélhetünk zsidó polgárságról?

PA: Ha abból indulunk ki, hogy csak 1840-ben engedélyezték a számukra, hogy egyáltalán tulajdonuk legyen (az 1840. évi 29. törvénycikk megengedte, hogy a zsidók bármely vidéken letelepedhessenek az országban, megengedte a zsidóknak a szabad kereskedelmet, gyáralapítást, bármely mesterség gyakorlását – a szerk.), nem véletlen, hogy a kiegyezés előtt alig találunk olyan épületet, amelynek zsidó építtetője lett volna. Az 1859-ben felavatott Dohány utcai zsinagógát leszámítva a pesti zsidó negyedben is csak egyetlen lakóházról tudjuk biztosan, hogy zsidó építtetője volt, ez a Dohány utca 10. számú ház, amit egyébként 2006-ban ürítettek ki, jelenleg romokban áll, noha műemlék. Az 1840-es évek elején Hild József tervezte Kassowitz Hirsch Jakab bornagykereskedő megrendelésére, akihez a telek 1840 előtt egy álszerződéssel került, és csak 1847-ben írathatta a saját nevére.

MN: Úgy tudom, a magyarországi zsidók életében az 1840-es törvény mellett az 1848–49-es szabadságharc jelentett fordulópontot, igen sokan a forradalom oldalán harcoltak. Nemcsak az volt ebben az újszerű, hogy a magyar nemzeti függetlenséget támogatták, de az is, hogy feladták az addigi elzárkózó életmódjukat is.

PA: Nem egészen. A legnagyobb változást a zsidók számára az 1867-es emancipációs törvény jelentette. Az viszont igaz, hogy a reformkorban, majd a szabadságharc idején kezdtek magyarul tanulni. Ekkortól erősödött fel az integrációra és asszimilációra való törekvés is. Például 1842-ben alakult a Magyar Izraelita Kézmű- és Földművelési Egyesület és 1843-ban a Magyarító Egylet. 1849 után a változásokat nagyon hamar befogadták, pozitívan reagáltak rá. Mindez abból a hagyományból is eredt, hogy a zsidó családoknál a tanulás fontos szerepet játszott, nyelveket beszéltek, világlátottak voltak és naprakészek. Sokkal könnyebben tudtak élni azokkal a lehetőségekkel, amiket később a kiegyezés és a városegyesítés nyújtott.

MN: Már Budapest születése előtt is építtettek?

PA: Igen. A legelső ház, amit ebből a korszakból bemutatunk, az a Bajcsy-Zsilinszky út 21., amely az 1870-es évek elején épült, a később világhírűvé vált bécsi építész, Otto Wagner tervei alapján, de segítője – feltehetően a tervezésben és a kivitelezésben is – a zsidó származású Kallina Mór volt, akárcsak a másik, ennél még sokkal jelentősebb, ugyanekkor épült budapesti Wagner-épületnek, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógának. Az építtető Frei­städtler Antal az egyik legnagyobb Balaton környéki földbirtokosnak számított. Eredetileg nem Otto Wagnert, hanem Feszl Frigyest bízta meg a sarokház megtervezésével, aki 1861-ben, majd 1867-ben is készített számára tervet. Azt nem tudni, hogy mi késztethette Freistädtlert 1871-ben a váltásra, de feltehetően az „újhoz”, az egyesítésre készülő Pest világvárosias átépüléséhez akart igazodni. Ez akkoriban nem volt magától értetődő.

false

MN: Mennyire tekinthetők ezek a házak „zsidó jellegűeknek”?

PA: A zsinagógáktól, a zsidó közösségi épületektől és az egyes bérházakon fellelhető zsidó szimbólumok, motívumok alkalmazásától eltekintve egyáltalán nem. Például annak ellenére, hogy az Andrássy úti bérpaloták és villák vagy a nagykörúti házak jelentős részét is zsidók építtették és sokszor zsidó építészek tervezték, ha ott végigsétál, láthatja, hogy szó sincs különbségről. Ennek elsősorban az lehet az oka, amit Komoróczy Géza így fogalmazott meg: „A zsidó polgárság hozzájárulása a város életéhez többnyire láthatatlan, s éppen azért az, mert polgári és állampolgári hozzájárulás volt.”

MN: Ezek az emberek egyáltalán zsidónak tekintették magukat?

PA: Általánosítani sohasem lehet, de valóban voltak, akik teljesen azonosulni akartak a magyarsággal: volt, aki ezért csak nevet változtatott, volt, aki elhagyta a vallásos életet, de volt, aki ki is keresztelkedett, és nem tartotta többé magát zsidónak. És egy darabig talán valóban azt érezték, hogy elfogadják őket. A budapesti születésű Herzl Tivadar, a zsidó állam megálmodója meg is je­gyezte, hogy itt a legnagyobb az ellenállás a cionizmussal szemben. A tehetős családok nemcsak gazdasági tevékenységükkel, de hatalmas adományokkal is segítették Magyarország fejlődését. Például Sváb Jakab földbirtokosról, a Teréz körút 7. szám építtetőjéről feljegyezték, hogy akkora összeget hagyományozott Csongrád megyére, mint amennyit soha senki.

MN: Pedig ez az asszimilációs törekvés sokszor gúny tárgyává is tette őket. Például amikor nemesi címet vásároltak maguknak.

PA: Valóban voltak, akik nemesi címet vásároltak maguknak, ez is hozzátartozott az azonosulási vágyhoz, de nagyobb volt azok száma, akik valódi érdemeikért kapták az elismeréseket, például az ország fejlődésében játszott igen jelentős szerepükért, gyáralapításért, jótékonykodásért stb., mint például Zwack József, Weiss Manfréd, Kornfeld Zsigmond, Mauthner Ödön és még igen sokan mások.

MN: Hogyan tudták kideríteni a vonatkozó adatokat?

PA: A VI. és VII. kerületi épületekkel kapcsolatban 2006-ban Déry Attila készített egy összefoglaló munkát. Bár sok benne a pontatlanság és a hiány is, mégis jó alapot adott a kiinduláshoz. Másik alapvető forrásunk volt az évekkel ezelőtt még létező Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által összeállított és rendelkezésünkre bocsátott VI. és VII. kerületi műemléki topográfia, amelyben ugyan szintén hiányosan, de szerepelnek az épületek alapadatai. Emellett Budapest Főváros Levéltárának tervtárában történik a kutatás, ugyanis a fellelhető tervrajzokon az építtető neve szinte mindig, de az építészé is gyakran szerepel. A közismert építtetők, építészek és a jelentős személyiségek zsidó származása általában ismert, és a levéltár állományában őrzött jogi iratok is időnként jelzik a vallást. Ha tudható a temetkezés helye, akkor a zsidó temető biztos támpont, ahogy a munkaszolgálat, a deportálás vagy a megsemmisítés szomorú ténye is. A bizonytalanságok a kevésbé ismert építtetők körül adódnak, így tévedések is lehetségesek – bár a bizonytalan neveket nem vettük figyelembe. Ugyanakkor mindenkit a zsidó hozzájárulás részesének tekintettünk, aki 1938-tól kezdve zsidónak számított, így a kikeresztelkedetteket is.

MN: Milyen arányokról beszélhetünk?

PA: A VI. és a VII. kerületben végignéztük, amit lehetett, bár még ennek sem vagyunk a végén. Annyit sikerült megállapítani, hogy ezekben a kerületekben az 1945 előtti épületeknek nagyjából a felét zsidók építtették vagy tervezték, de ebbe csak azok a házak tartoznak, amelyek ma is állnak. A hiányzó adatok pontosítására Ladányi János szociológus reprezentatív mintavétele lesz a segítségünkre.

MN: A Kik éltek, kik építettek itt? honlap immár hozzáférhető. Hogyan tovább?

PA: Nagyon szeretnénk a kutatást kiterjeszteni az V. kerületre és a XIII. kerületre is, leginkább az Újlipótvárosra, ahol a legerősebb volt a zsidó jelenlét. Különösen megrendítő, hogy itt rengeteg olyan épület található, amelyet az utolsó pillanatban, az 1940-es évek elején terveztek és építtettek zsidó vállalkozók és zsidó építészek. Hofstätter Bélát szoktam emlegetni, aki még 1943-ban is igen sok épületet tervezett arrafelé. Hihetetlenül gazdag ember lehetett, gondolom, megtehette volna, de mégse menekült el, és 1944-ben a Dunába lőtték. Tulajdonképpen az ő sorsával is lehet illusztrálni a program egyik célját: az épületek és alkotóik bemutatásán túl azt a tragédiát is érzékeltetni szeretnénk, ami a zsidókkal, így a bemutatott épületek építtetőivel, tervezőivel, lakóival történt.

szerző
Legát Tibor
publikálva
2016. máj. 27., 06:05
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 12 grrr
    grrr
    2016. május 30., hétfő 16:16
    Hála az égnek ma már nincsenek olyan politikai eszközök amilyenek Horthy idejében lehetségesek voltak. Deportálás, ilyesmi.

    Ma már szolídabb eszközök vannak, pl. a szavazatmaximálás.

    Mert a Fidesz vezérkara sem antiszemita, de soha nem állította le a Viktor az antiszemita megnyilvánulásokat, az árpádsávos zászlókkal egyetemben.
    És ha meggondolom, hogy a Dúró Dórácska, a Saulgyalázó Dórácska a parlament kulturális bizottságának az elnöke....

    Ez pont olyan aljasság mint a Horthyé csak nincsenek olyan rettenetes következményei.
  2. 11 grrr
    grrr
    2016. május 30., hétfő 15:59
    Köszönöm az alapos választ, drága Rumatám.
  3. 10 grrr
    grrr
    2016. május 30., hétfő 15:58
    Emlékszel az újratemetésre?

    Váncsa - bár Horthyné név nélkül említi a könyvének végén, de szerintem Váncsa lehetett az mert a legvéresebb szájúnak, vagy minek van ott nevezve - szóval az én imádott Váncsám azt írta az ÉS-ben, hogy a temetésen két európai ember volt ott, Horthyné és a fia.

    És ez igaz is. Emdéefesek voltak ottan.

    Hát azért furcsa, hogy Antallnál ezt lehetett, ezt az újratemetést, mert nem kellett volna.
  4. 9 Rumata
    Rumata
    2016. május 30., hétfő 10:28
    Kedves grrr,

    Horthy még annál is gyalázatosabb rongyember volt, mint ahogy te gondolnád.

    Edelsheim-Gyulai Ilonának igaza van: Horthy tulajdonképpen nem is volt zsidógyűlölő.

    Hiszen Horthy a legnagyobb zsidó vállalkozókkal szoros baráti kapcsolatot tartott fenn, és őket még az utolsó pillanatban is menteni próbálta a deportálás elől.

    De mivel a Horthyt támogató politikai bázis (a keresztény úri középosztály) elvakult zsidógyűlölő volt, ezért Horthy minden érzelem és meggyőződés nélkül, pusztán politikai számításból folytatott zsidóellenes politikát.

    Horthynak az égvilágon semmi baja nem volt a zsidókkal.
    Csupán csak nem érdekelte őt a 850 ezer magyarországi zsidó sorsa.
    Simán feláldozhatónak tartotta őket a saját karrierje érdekében.

    Horthyt egyáltalán nem érdekelte a köznép sorsa.

    Horthy pont ugyanolyan rideg számításból küldte a biztos halálba a szovjet frontra a magyar katonák százezreit, mint ahogy teljesen szabad kezet adott az általa kinevezett zsidógyűlölő Sztójay-kormánynak a zsidók deportálásában.

    Mert a német támadás kezdeti sikereitől megszédülve arra számított, hogy ha magyar katonákat küld a SZU-ba, akkor a SZU legyőzése esetén szovjet területeket csatolhat a Magyar Királysághoz.

    Fura, hogy egy ilyen rongyember magyar földben nyugodhat.
  5. 8 grrr
    grrr
    2016. május 30., hétfő 09:14
    Rumatám, meg vagyok rendülve.

    Ezt a szemétséget nem néztem ki Horthy Miklósból.
    Olvastam Edelsheim-Gyulai Ilona emlékiratait és persze kellő gyanakvással kezeltem, miszerint Horthy Miklós nem volt antiszemita....khm..khm....abban viszont bizonyos vagyok, hogy a nagyon tisztességes Horthy Istvánné abban a hiszemben írta amit írt, hogy az megfelel a valóságnak.
    Elvégre neki az apósa volt a tisztelt úr és ő nyilván más oldaláról ismerte. Az emberi lény felettébb szubjektív, mint az tudjuk.

    Szönyű ez a levél, iszonyatos azzal együtt, hogy a magyar uralkodó osztályt Horthy ezek szerint komplett idiótának tartotta. Elvégre közelről ismerte őket.

    Hihetetlen, hogy egy országvezető arról ábrándozik, azt tartja követendő és kívánatos célnak, hogy az országának lakosai közül azokat akiknek eszük is van, akik a vállukon viszik az ország gazdaságát és kultúráját, szóval őket tömeges halálra szánja.
  6. 7 Rumata
    Rumata
    2016. május 29., 23:12
    Soha magyar jobboldali politikus nem fogalmazta meg világosabban, hogy ha az ország gazdaságát a jobboldali söpredékre bízzuk, akkor garantáltan tönkremegyünk.
  7. 6 Rumata
    Rumata
    2016. május 29., 23:09
    Horthy levelében a legszebb rész az, amikor a zsidógyűlölő (keresztény) úri magyar jobboldalt nyíltan lehülyézi, és elmagyarázza, hogy az ország jólétének megteremtését kizárólag csak a (zsidó) polgárságtól várhatjuk.
  8. 5 Rumata
    Rumata
    2016. május 29., 22:58
    Kedves grrr,

    pontosítanék: Horthy levele Teleki Pálhoz 1940. október 14-én íródott.

    A levél ma már közismert, tehát hitelességéhez nem fér kétség.

    Tehát senki sem vitathatja, hogy Horthy mindig is antiszemita volt.

    Mint ahogy az sem lehet vita tárgya, hogy a 437 ezer magyar zsidót Horthy személyes jóváhagyásával deportálták a haláltáborokba.

    Az ominózus levél számunkra érdekes része egyébként szó szerint a következőképp hangzik:

    “Ami a zsidókérdést illeti, én egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem. Tűrhetetlennek tartottam, hogy itt Magyarországon minden-minden gyár, bank, vagyon, üzlet, színház, újság, kereskedelem, zsidó kezekben legyen, és hogy a magyar tükörképe – kivált külföldön – a zsidó. Azonban, minthogy a kormányzat egyik legfontosabb feladatának az életstandard emelését tartom, tehát gazdagodnunk kell, lehetetlen a zsidókat, kiknek minden a kezükben volt, egy-két év leforgása alatt kikapcsolni, és hozzá nem értő, leginkább értéktelen, nagyszájú elemekkel helyettesíteni, mert tönkre megyünk. Ehhez legalább egy emberöltő kell. Én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk.”

    Második kérdésedre válaszolva:

    Teleki erre a levélre nem szólt semmit, mivel Teleki maga is elvakult antiszemita volt, aki a zsidókat egy alantasabb emberfajnak tartotta.

    Horthy pont azt magyarázta a levélben Telekinek, hogy a zsidók kiirtása jó ötlet, csak nem kell elkapkodni.

    - - -

    A teljesség kedvéért azért meg kell említeni, hogy Horthy a leggazdagabb zsidókkal mindig is meleg baráti kapcsolatot ápolt, mivel azok az ország elitjéhez tartoztak.

    Tehát Horthy ráadásul pofátlanul hazudott is, amikor azt állította, hogy zsidókkal sohasem érintkezett.

    Hát ennyit a nagybányai trágyadombszerű jelleméről.
  9. 4 grrr
    grrr
    2016. május 29., 17:18
    Rumata!

    Hol van az a levél? Kinél, minél? Mert ez nagyon súlyos vád még akkor is ha tudjuk, hogy Horthy olyan volt amilyen.

    És mit válaszolt erre Teleki? Aki azért sokkal rendesebb ember volt.
  10. 3 Rumata
    Rumata
    2016. május 29., 12:08
    Pontosabban fogalmazva:

    Így a királyságpárti jobboldal köztársaságellenessége szerencsétlen módon összekapcsolódott a keresztény egyházak által másfél évezreden keresztül szított zsidóellenességgel.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

A gazda áldásával
Milliárdos ingatlancéget irányít Schmidt Mária
Hegymenet
Debreczeni József kritikája
Interjúk
Luc Besson, Baráth Emőke
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Gasztró

még több gasztró

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...