„Megevett minket a mainstream, nézd csak, kik jönnek – mutat a belépő, úgy ötvenfős turistacsoportra Zsendovits Ábel, a Szimplakert ügyvezetője, délelőtt tizenegykor. – Az elmúlt években masszív seespottá váltunk, a Budapestre érkező turistának nemcsak a Halászbástyát vagy a Hősök terét, de a Szimplát is muszáj megnéznie.”
Hirtelen felindulásból
A Belső-Erzsébetváros (illetve a Belső-Terézváros) „úgy hagyott” ingatlanaiban kialakított, leginkább a hazai alternatív szubkultúrának otthont adó és annak közönségét megcélzó helyek kezdettől sikert arattak, és hamarosan a külföldiek se hagyták ki. Ám ahhoz, hogy a VI–VII. kerület Nagykörúton belüli részén esténként a mostanihoz hasonló tömegjelenetek játszódjanak le, hogy brit vagy olasz fiatalok serege üljön repülőre, hogy itt – és csakis itt – töltsön el egy hétvégét akár novemberben vagy februárban, nagyon sok feltételnek kellett teljesülnie. És legalább ennyi véletlen egybeesésnek is.
„Teljesen spontán zajlott le, e mögött sem várostervezői, sem politikai akarat nem volt – mondja Zsendovits. – Volt egy rémes kerületi vagyongazdálkodás, melynek nyomán egy tulajdonosi kör azt gondolta, hogy modern házakat húz fel itt, a hitelben fürdőző lakosság pedig majd ide fog költözni. Nem rajtuk múlt, hogy nem ez történt, a romkocsmák születésével viszont kiderült, hogy sokkal klasszabb dolog is születhet, mint az olyan városrehabilitáció, amit a nyolcban meg a kilencben látni.”
„A romkocsmák egyszerre voltak az örökség korrupciógyanús kiárusításának átmeneti haszonélvezői és a városi kultúra szemléletformálói” – írtuk nyolc és fél évvel ezelőtt (Romkocsmák az éjszakában, Magyar Narancs, 2007. február 8.). Tény, hogy a Hunvald György nevével jelzett korszak gyanús ingatlanügyletei (lásd: Bizniszházak, Sikerre ítélve, Magyar Narancs, 2015. június 21., július 11.) legalább annyira nélkülözhetetlen kellékei voltak a sikernek, mint a kreatív ötletgazdák. Amíg egy önkormányzat ezerszer meggondolja, milyen céllal ad bérbe – gyanús, pláne életveszélyes – ingatlant, az újdonsült tulajdonosoknak kapóra jött, hogy van itt néhány fiatalember, aki kibérelné a bontásra váró épületeket az új beruházó vagy a milliárdos nagyságrendű banki hitel (amelyből le lehet dózerolni az egészet, és felhúzni az új épületet) megérkeztéig. A kétezres évek elején-közepén el is kezdődött az egykori zsidónegyed bontása, a városrész-rehabilitációnak nevezett ámokfutással párhuzamosan alakultak ki a romkocsmák; vagyis az új ingatlantulajdonosok egy jövedelmező (vagy annak látszó) underground kultusz kellős közepén találták magukat.
„Több dolog egyszerre játszott közre, de a legfontosabb az a nagy mennyiségű lepukkant ingatlan volt, amelyek a lakófunkciójukat alig vagy már egyáltalán nem tudták betölteni – mondja Tosics Iván szociológus, a Városkutatás Kft. ügyvezető igazgatója. – Amikor elhozok ide külföldi városfejlesztési szakembereket, teljesen odavannak a romkocsmákért, majd azt is gyorsan felsorolják, hogy náluk miért nem jöhettek létre még csak hasonlók sem. Egyébként a kilencvenes években, amikor a helyhatósági szabályozás sokkal szigorúbb volt, nálunk sem történhetett volna ez. Csakhogy az ezredforduló után az önkormányzatok egyre szorultabb anyagi helyzetükben – a maguk módján – sokkal engedékenyebbé váltak.”
Kocsmatúra
A romkocsmák nyomában egy sor olyan kreatív vállalkozás is létrejött az alternatív idegenvezetéstől kezdve az ócskapiacokon át a biciklikölcsönzőkig, nem utolsósorban a különféle evőhelyekig (a street food kifejezés később jött divatba), amilyenek legfeljebb véletlenszerűen voltak addig Budapesten, és e szolgáltatások egyértelműen a „lonely-planet turisták” tömeges megjelenésével számoltak.
„Beleszerettem a helybe, de ha akkor valaki azzal jön, hogy két év múlva kocsmáros leszek, én nevettem volna a legjobban – mondja Tóth Virág divattervező, a Kék Ló Ruhakocsma tulajdonosa, aki 2010-ben nyitotta meg üzletét a Kazinczy utcában, szemben a Szimplakerttel. – Egyszerűen meguntam, hogy a ruháimat bizományba tegyem le különböző üzletekben, azt terveztem, hogy itt fogom árusítani a kollekcióimat, és az »üzleti modellem« csak annyiban tért volna el egy sima butikétól, hogy be lehet ülni egy italra. De aztán sorra nyíltak az újabb és újabb helyek a szomszédban, a Szimplából idegenforgalmi látványosság lett… Egyre többen tévedtek be hozzám is, ám a kilencven százalékuk inni akart, úgyhogy hülyeség lett volna ragaszkodni az eredeti elképzeléshez.”
Ma már alig találunk olyan „tiszta” profilú boltokat, amelyek mondjuk különleges papíráruval vagy egyedi ékszerekkel kereskednének, szinte mindenütt befigyel egy-két asztal, különben lehúzhatnák a redőnyt. E mozgolódás persze hangos lakossági ellenállásba ütközött, ám ez a szórakozóhelyek növekedésével egyre halkabbá vált, ma már inkább reménytelen a kiáltozás. (Lásd Pokol vagy aranybánya című keretes írásunkat.) „Öt éve a Szimpla volt és még két hely, az El Rapido és a Krimó, különben teljesen lepusztult volt itt minden. Szemben egy éjjel-nappali közért, oda jártak piálni a melósok, de az itt lakó nénik nem tőlük voltak kiakadva, hanem miattam, hogy este hárman beszélgetünk a bolt előtt – emlékszik vissza Tóth Virág. – Sose felejtem el, hogy egyszer itt aludtam a szerelők miatt, és reggel arra ébredtem, hogy a szomszédok arról beszélgetnek, hogy »tegnap én voltam feljelenteni, ma te menjél«.”
Azóta minden megváltozott. A kerület fejlesztési programja, az Erzsébet-terv kiemelt beruházásaként, túlnyomórészt uniós pénzből még 2011–12-ben „ledíszburkolták” a Kazinczy utcát (az EU sétálóutcára adott pénzt, mégis megmaradt az autóforgalom), a Dob utca egy részét, sőt ennek az ún. funkcióbővítő rehabilitációnak a keretében egy sor ismert (ortodox zsinagóga, Elektrotechnikai Múzeum, az ELTE Kazinczy utcai épülete) és ismeretlen házat újítottak fel. A projekt idején születő újabb kerületi rendeletek inkább az üzletek üzemeltetőinek a pártját fogták a lakosokkal szemben. A sors fura fintoraként a „Kultúra utcája” néven futó projektet követően ütött be a kocsmaalapítási láz, aminek eredményeként ma már több mint 200 vendéglátóhely működik a Király utca–Károly körút–Dohány utca–Akácfa utca határolta területen. Jellemző, hogy az ekkor induló „szatellit” vállalkozások már nem kultúrában vagy az antikvitásban láttak fantáziát, hanem a legénybúcsúk és kocsmatúrák szervezésében.
Nehéz lenne megmondani, hogy a Kazinczy utcai homlokzatfelújítások vagy a díszburkolat befolyásolta-e jobban a dolgok alakulását, vagy a Malév-csőd. Beindult egy sor új, fapados budapesti repülőjárat, és mivel a romkocsmák híre addigra bejárta Európát, így a „lerészegedésturizmus” immár nem jelentett komoly anyagi ráfordítást a nyugati-európai fiataloknak.
Ez a „kereslet” eredményezte, hogy a bohém romkocsmavilág vegytiszta bulinegyeddé vált, és aki a piálásnál tartalmasabb szórakozásra vágyik, annak igencsak körül kell néznie.
Valami véget ért
Az elmúlt két évben (épp azután, hogy Vizoviczki Lászlót letartóztatták és az Óbudai-szigeten átalakultak a szórakoztatóhelyek) feltűnően elszaporodtak az olyan helyek, amelyek – olykor romkocsmaformátumban, olykor rúdtáncosnő szerepeltetésével – pár éve még elképzelhetetlenek lettek volna itt. Megjelent a prostitúció, az sem ritka, hogy a nyílt utcán szólítsanak le a drogárusok; igaz, bárkivel beszéltünk, olyat nem hallottunk, hogy a bulinegyed különösebben veszélyessé vált volna, és tömegével rabolnák ki a részeg turistákat, százezreket kérjenek el néhány italért, és arra se találtunk példát, hogy hívatlan vendégek ajánlottak volna védelmet egy-egy kocsmának.
Ennek ellenére úgy tűnik, az a bizonyos atmoszféra, amely naggyá tette a környéket, csak mesterséges formában tartható fent.
„Már az sem tetszett, hogy a Szimplába bevittek egy Trabantot dekorációnak – mondja Tosics Iván –, de amikor tavaly a Klauzál utcában az egyik újonnan nyílt romkocsmában azt láttam, hogy plazmatévéket szereltek fel a sportközvetítések miatt, a biztonsági őr pedig rám ripakodott, hogy azonnal tegyem el a fényképezőgépemet, már biztos voltam benne, hogy végleg befellegzett annak a páratlan hangulatnak, ami korábban jellemző volt erre a környékre. De ez valójában így törvényszerű. Ma már azt hallom, hogy a »nyolc az új hét«, és a Józsefvárosban alakulgat valami ahhoz hasonló, ami korábban itt volt.”
Tóth Virág szerint is ma már „a Józsefvárosban történnek a dolgok”, és inkább a Bacsó Béla utcában nyitna boltot. „Sokáig élveztem ezt az egészet, klassz emberekkel ismerkedtem meg, megtanultam egy szakmát, de tavaly már lopások voltak, idén egyre gyakrabban jönnek be a lányok pisilni meg a telefonjukat tölteni. Végül úgy döntöttem, hogy nekem ebből ennyi elég volt, nagyon jó volt ez az öt év, de jobb biztosan nem lesz már” – mondja Tóth Virág, aki azt tervezi, hogy kiköltözik Berlinbe.
„Még mindig sokkal biztonságosabb ez a környék, mint a Belváros vagy más idegenforgalmi központok, ám szeptemberben a tulajdonosokkal kezdeményezni fogunk egy egyeztetést a rendőrfőkapitánnyal, hogy közösen lépjünk fel a prostitúció vagy a drogterjesztés ellen – mondja Balogh András, a Blueteam Security Kft. tulajdonosa, amely kezdettől jelen van a környéken, s olyan régi helyek védelmét biztosítja, mint a Szimplakert, a Kőleves; van egy ún. kivonuló szolgálatuk is, amelyet a kisebb kocsmák vehetnek igénybe. – Nyitottak vagyunk az együttműködésre, ám mivel ezek a dolgok az utcán történnek, mi nem intézkedhetünk, viszont elejét kellene venni az egésznek, amíg nem késő.”
A Szimplakert ügyvezetője maximálisan egyetért ezzel, viszont úgy véli, a sokaknak nem tetsző változás szerinte elkerülhetetlen volt. „Az az alternatív, hazai közeg, amely pár évvel ezelőtt még benépesítette a környéket, elszivárgott. De ez nem csak amiatt történt így, mert megjelentek az angol legénybúcsúsok meg a spanyol nyugdíjasok – mondja Zsendovits. – A kezdetben itt bulizók egy nagyon szűk, és tulajdonképpen fix számú, állandó közönséget alkottak. Ami ráadásul idővel csökkent, mivel közülük sokan elhagyták az országot. Valójában mindenkinek kapóra jött a turizmusban érzékelhető robbanás, ami szerintem még messze nincs a zenitjén, ha kétszer-háromszor ennyien lennének, azt is elbírná ez a város. És amíg vannak itt olyan stakeholderek, amilyenek mi vagyunk, akik nem mennek bele a percemberségbe, és hisznek abban, hogy valami klassz dolgot csinálnak, addig nem lehet baj. Szerintem még mi vagyunk többségben, és előbb-utóbb elkezdődik egy tisztulási folyamat. Ha megnézed a nem ide való kocsmákat, láthatod, nem látsz tömegeket. Akik ugyanis idejönnek bulizni, a netről szerzik be az információikat, és nagy ívben elkerülik azokat a helyeket, amelyek negatív kritikát kapnak” – bizakodik a Szimplakert ügyvezetője.
„Nem mennek olyan helyre, ahol olyan biztonsági őrök vannak, mint egy hagyományos diszkóban” – jegyzi meg Balogh András. Mint mondja, régen senki nem akart ilyen szórakozóhelyeket őrizni, „mindenki röhögött azon, hogy romkocsma”. „Azon viszont én nevetek, hogy azt hiszik, mi vagyunk a maffia, és védelmi pénzt kérünk. Ez egy szolgáltatás, amit lehet jól és rosszul csinálni. Mi jól csináljuk, nem ijesztjük el a vendégeket, mert eleve úgy állunk hozzá, hogy ne az elrettentés legyen a cél, hanem az együttműködés. Piros pólóban teljesítünk szolgálatot, nem kommandósruhában, az embereink beszélnek angolul, sőt nagy részük dolgozott is Londonban, úgyhogy nagyon jól tudja, hogyan kell kulturált módon leszerelni egy külföldit még azelőtt, hogy kitörne bármi balhé. Nem is jellemzőek a verekedések errefelé. Azt szoktam mondani, ami előfordul, az a statisztikai hibahatáron belül van, és annak is a kilencven százalékát magyarok csinálják.”
Legalábbis „házon belül”. Mert való igaz, hogy lehúzásokról, kifosztásokról, a vendéget a bankautomatához kísérő személyzetről egyáltalán nem hallani, ám a bulvársajtó – a lelkesedés mellett – tavaly óta a negyed démonizálásában is jeleskedik, bár e beszámolókban a rosszfiúk immár a turisták, akik telehányják, -vizelik az utcákat, sportot űznek az autók megrongálásából, és véletlenül sincsenek tekintettel másokra, főleg az itt élőkre. A problémát a rendőrségnek, illetve a közterület-felügyeletnek kellene kezelni, ám ennek nem látni bármi jelét. A tulajdonosok szerint előfordul, hogy kommandósok lepik el a környéket, máskor sehol senki. „Úgy tudom, három járőrpár van az egész hetedik kerületre, de külön vigyázzák a Dohány utcai zsinagógát meg a miniszterelnökségi épületet a Wesselényi utcában, és enyhén szólva sem tapasztaltam együttműködést – mondja Zsendovits. – A múltkor például szóltam a Miniszterelnökség előtt álló rendőrnek, hogy intézkedjen, mert vernek valakit az utcán. Azt mondta, ő nem hagyhatja el az őrhelyét. Arra kértem, hogy hívjon erősítést, akkor meg azzal jött, csak akkor hívhat, ha a saját szemével látja az eseményt.”
Hogy létezik-e bármiféle rendészeti koncepció, arról semmit nem sikerült megtudunk.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztályától kapott válaszok (Lásd Örkény István a BRFK-nak dolgozik című keretes írásunkat) azt mutatják, hogy nagy a tanácstalanság.
És ha lebontják?
Tudomásunk szerint nem készültek statisztikák a bulinegyed felfutásának idegenforgalmi és egyéb hatásairól, az ingatlanok árának emelkedéséről. De e nélkül is biztosra vehetjük, jelentősebb szerepük van abban, hogy Budapest az egyik legvonzóbb idegenforgalmi célponttá vált Európában. Miközben a kormánypropaganda hajlamos ezt is politikai sikerként kommunikálni, arról szemérmesen hallgat, hogy például mekkora szerepe lehet az annyit emlegetett fürdőturizmus fellendítésében a másnapos külföldi fiataloknak. Tavaly csak nevetni lehetett azon, amikor Tarlós István a kampánybeszédében azzal jött, hogy élhetőbbé tették a várost, és ezt azzal indokolta, hogy „meredeken emelkedik a vendégéjszakák száma, már 6,5 millió felett tartunk” – arról azonban egy szót sem szólt, hogy e „meredek emelkedés” az erzsébetvárosi változásokkal függhet össze.
Noha az érintettek szerint a bulinegyed addig működőképes, amíg a politika nem szól bele, nagy kérdés, hogy a felfutásnak köszönhetően az erzsébetvárosi illetékesek (vagy akár a főváros, sőt a kormány) mikor látják elérkezettnek az időt, hogy visszatérjenek a startkockára, ami az ún. városrehabilitáció volt. Nemrégiben már úgy nyilatkoztak helyi ingatlantulajdonosok az Origónak, hogy „elérkezettnek látják az időt arra, hogy leporolják a régi terveket, és a romkocsmák a következő években szállodákká vagy apartmanházakká alakulhatnának, ahogy azt eredetileg is tervezték”. Hogy az efféle ingatlanfejlesztések milyen hatással lesznek az idegenforgalomra, azt jobb, ha nem találgatjuk.
| Pokol vagy aranybánya?
Nem csak az önkormányzat vállalkozásbarát hozzáállásának köszönhető, hogy az elmúlt négy-öt évben megváltozott itt a lakosság összetétele. Egyre többen vásároltak lakást kifejezetten befektetési céllal, minihostelek, lakásszállodák létesültek, amit csak fokozott a felpörgő Airbnb-őrület. „Sokan úgy vágnak bele a lakáskiadásba, hogy csak annyit tudnak, hogy akár napi 40 eurót is kereshetnek vele, és ha csak húsz napra kiadják, az már 800” – mondja egy „profi” tulajdonos, ám mindjárt hozzá is teszi, hogy nem „katalógusból lehet választani” a vendégeket. – „A kárt, amit részegen okoznak, nekem kell kifizetni, de nem is csak erről van szó. Mit mondjak a másnap érkezőnek, ha az előző vendég pár órával hamarabb ripityára törte a wc-kagylót? Ki leszek azzal segítve, hogy írok a csókáról egy negatív véleményt?” De vannak, akik kényszerből vágnának bele az üzletbe. Andrea tavaly költözött egy Klauzál téri kétszobás, utcai lakásba, de az állandó üvöltözés miatt nem tud nyitott ablaknál aludni. Amikor tetőzött a kánikula – jobb híján – leköltözött a szülei nyaralójába, és onnan járt be dolgozni. „Igaz, hogy két órával hamarabb kellett kelnem, de legalább aludtam is. Megfordult a fejemben, hogy nyárra kiadnám a lakást, ebből aztán 2017-ben vehetnék valami menő hangszigetelt ablakot meg légkondit” – jegyzi meg, mert az fel sem merült benne, hogy el kellene költöznie. „Tavaly 14 millióért vettem ezt a lakást, ahogy elnézem az árakat, most talán 50 százalékkal drágábban is el tudnám adni. De imádom ezt a környéket.” Azok viszont, akik évtizedek óta itt laknak, nem ennyire megértők. Ám hiába bombázzák folyamatosan az önkormányzatot a pokoli állapotok részletes leírásával, a kerület vezetésének eszében sincs levágni az aranytojást tojó tyúkot. „Az önkormányzat hozott egy olyan rendeletet, amivel a körúton kívüli térséget levágta, ott este tíz után nem lehet semmi – mondja Zsendovits Ábel. – Erre az itt lakók közül sokan azt csinálták, hogy eladták a lakásukat, és vettek egy másikat mondjuk az Almássy téren. Kerestek is rajta, és ugyanabba a boltba járhatnak bevásárolni. Akik viszont itt maradtak, azoknak nyilván pokollá vált az életük, úgyhogy vagy megszokják, vagy megszöknek. Persze, az önkormányzat a helyi adóból például támogathatna társasház-hangszigetelést, vagy lehetne több közterületes, de legfeljebb a választási kampány idején ígérgették a képviselőjelöltek, hogy majd rendet tesznek.” Jelenleg ennek semmi esélye nincs. Becslések szerint 20-30 ezren szórakoznak naponta a bulinegyedben, és ennyi ember, ha csak „normál hangerőn” beszélget is, hatalmas hangzavart okoz. Az önkormányzat tanácstalanságát (netán cinizmusát) jól bizonyítja, hogy amikor átadták a felújított Kazinczy utcát, ezt írták az egyik kiadványukban: „Az élhetőbb lakókörnyezet megteremtése érdekében tudatos városfejlesztési koncepció alapján növeltük a sétálóövezetek számát.” |
| Örkény István a BRFK-nak dolgozik „Elektronikus úton érkezett megkeresésével kapcsolatosan az alábbi tájékoztatást adjuk. Hányan teljesítenek szolgálatot Belső-Erzsébetvárosban? Este, illetve hétvégenként változik-e ez a létszám? A rendőrség a szükséges erőkkel, eszközökkel biztosítja a közrendet, közbiztonságot. Indokoltnak tartanák-e a fokozott rendőri jelenlétet a területen a turisták megnövekedett száma miatt? Lásd fenti válaszunkat. Kizárólag kerületi hatáskör a terület biztosítása? A közrend, közbiztonság fenntartása a rendőrség feladata. Az elmúlt öt évben hogyan változott a bűncselekmények száma az ún. bulinegyedben (Akácfa utca–Király utca–Károly krt.–Dohány utca határolta területen)? A Budapesti Rendőr-főkapitányság az Ön által meghatározott területre vonatkozóan külön statisztikai kimutatással nem rendelkezik. Mely bűncselekménytípusok a leggyakoribbak? Ebben van-e változás az elmúlt öt évben? Erre vonatkozóan statisztikai kimutatással nem rendelkezünk. Az elmúlt öt évben emelkedett-e az erőszakos cselekmények száma, mennyire vált ez időn belül jellemzővé a prostitúció, a kábítószer-kereskedelem? A Budapesti Rendőr-főkapitányság az Ön által meghatározott területre vonatkozóan külön statisztikai kimutatással nem rendelkezik. Tisztelettel: Budapesti Rendőr-főkapitányság” |
