Jelenetek a NER-ből: Basky újabb graffitit készített

  • narancs.hu
  • 2018. július 9.

Lokál

Ezúttal Schmidt Máriáról.

Ismét frappáns falfestéssel készült a magát Baskynek hívó művész, aki korábban Orbán Viktort festette fel a Dob utca és a Rumbach Sebestyén utca sarkán álló épület falára.  A miniszterelnököt ábrázoló kép a felcsúti kisvasútra utalt, ugyanis Orbán Thomason, a gőzmozdonyon ülve volt látható egészen addig, amíg le nem festették.

Basky, a rejtélyes művész most Schmidt Máriát festette fel arra a Nagy Lajos Király úti épület falára, ahol korábban egy ismert '56-os fénykép kinagított mása volt, és amelyen a kisfiút – tévesen – Dózsa Lászlóként nevezték meg. A hamisítást (valódi) szaktörténészek igen hamar jelezték, ám az 56-os emlékév szervezői mereven ragaszkodtak a saját verziójukhoz. Mi több, Schmidt Máriáék azután sem voltak hajlandóak a képen szereplő fiú igazi nevét – Pruck Pál – kiírni, hogy a bíróság kimondta: Schmidt Mária közalapítványa kegyeleti jogot sértett azzal, hogy az 1956-os plakátfotón Dózsa adatait tüntette fel, és a plakátokon át kell írni Dózsa nevét és adatait Pruck Páléra. A Schmidt vezette alapítvány ahelyett, hogy ezt megtette volna, inkább lefestette az egész falfelületet fehérre, mintha mi sem történt volna.

Ennek az esetnek állít most emléket Basky azzal, hogy ugyanerre a falra ráfestette Schmidt Máriát, aki éppen festékkel a kezében látható „Éljen a magyar, Éljen a haza” felirattal – derül ki a Kétfarkú Kutya Párt által közzétett fénykép nyomán.

A művésszel korábban készített interjúnkat itt olvashatja.

„Ha egyet lefestenek, kettő új jön" - megszólaltattuk a híressé vált Orbán-graffitik alkotóját

Basky újabb akciókat ígér: tovább pöfög a házfalakon a süsüvasutas. Június végén egy meglepő graffiti tűnt fel a Dob utca és a Rumbach Sebestyén utca sarkán: Orbán Viktort ábrázolta, amint éppen Thomason, a gőzmozdonyon ül.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.