Két jó hír a kötöttpályás helyváltoztatás híveinek

  • narancs.hu
  • 2018. május 23.

Lokál

Bringával föld alá, vonattal Balatonra.

Júniustól kerékpárral is fel lehet szállni a 4-es metróra, a kocsi végében lesz egy külön erre kijelölt rész, erősítette meg az Index információit a BKV.

Figyelem, kizárólag a 4-es metróról van szó, hiszen csak ezen a vonalon vannak akadálymentesített liftek, a mozgólépcsőn pedig továbbra is tilos a kerékpárszállítás, biztonsági okokból.

Első körben hétvégén tesztelik a szolgáltatást. A bringának külön jegyet kell venni, ahogy azt néhány busz- év villamosjáraton, valamint a HÉV-jaratokon már megszokhattuk.

A másik jó hír a kötött pályák a világából a balatoni vonatközlekedést érinti.

Nyáron a déli parti expressz járatok kijelölt kocsijaiban helyjegy nélkül lehet utazni a települések között, és sűrítik a hétvégi éjszakai Bagolyvonatokat.

Az északi parton több Katica sebesvonat közlekedhet a Déli pálayudvar és Balatonfüred között, hétvégenként pedig további mentesítő gyorsvaonatok indulnak. A Kék Hullám sebesvonatok is járnak a nyáron, ezek Budapest és Balatonfüred között csak Székesfehérváron és Balatonalmádiban állnak meg.

Hozzátartozik ehhez, hogy a hír a Magyar Idők értesülése, amit a MÁV sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánt.

false

 

Fotó: MTI

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.