Micsoda karácsony: csodálatos születésről számolt be az MTI – Itt a kis gorilla!

  • narancs.hu
  • 2017. december 24.

Lokál

A két ünnep között már látogatni is lehet!

Az anyaállat, N'Yaounda és a kölyök is jól van. Egyelőre nem tudni a nemét és a súlyát, mert nagyon szoros kapcsolat van az anya és a kicsi között, nem adja ki a kezéből, arra pedig nincs ok, hogy erőszakkal elvegyék tőle – mondta Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője. – A gorillabébi apja Golo, a csapat vezérhímje, az anyának ez már a második kicsinye – tette hozzá.

Hanga tájékoztatása szerint a Fővárosi Állat- és Növénykertben 1989 óta foglalkoznak gorillák tartásával. Az első gorillakölyök 1992-ben, a legutóbbi 2010-ben született, a mostani az ötödik. Közülük hárman felnőttek és elkerültek másik állatkertbe. A budapesti állatkertben hat gorilla él, közülük kettő kölyök.

false

 

Fotó: MTI/Kovács Attila

A szakember jelezte: még nem tudják pontosan, mikor láthatja a közönség a kis gorillát, de a két ünnep között már biztosan. Hanga Zoltán felhívta a figyelmet arra is, hogy a gorillák kritikusan veszélyeztetett állatok, és a megmentésükben az állatkerti szaporításnak is nagy jelentősége van, minden egyes kis gorilla születése egy lépés ebbe az irányba.

 

Figyelmébe ajánljuk