Várunk, de mire és meddig?

szerző
Kincses Gyula
publikálva
2018. jan. 12., 08:10
kommentek
0
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Mi van a várólisták mögött?

A médiát újra és újra bejárja néhány (zömmel valós, de kiragadott) rémtörténet, és ezek legtöbbször a lehetetlen körülményű és beláthatatlan hosszúságú várakozással kapcsolatosak. Hallunk olyan hosszú várólistás időpontokról is, ami alapján az én generációmban visszatér a szocializmusban kialakult reflex: az új autó megkapásakor egyből befizettünk a következőre. Lehet, hogy én is bejelentkezek pár várólistára, mert mire sorra kerülök, addigra biztos szükségem lesz rá. De a dolog ennél bonyolultabb, a helyzet egyszerre jobb és rosszabb. És a megoldási lehetőségek is sokfélék, mert az okok sem egységesek. Ezzel a bejegyzéssel szeretnék egy kis rendet teremteni ezen a területen.

Kezdjük a fogalmi rendrakással!

Három nagyon különböző (de egyaránt bosszantó) fogalom van: a várakozási idő, az előjegyzési idő és a „várólistás” előjegyzés ideje.

A várakozási idő az, amit az ellátás igénybevételekor a megérkezésünktől az ellátás megkezdéséig várakozással töltünk a rendelőben. (Pontosabban: annak folyosóján, padlóján stb.) Ez különösen a sürgősség esetében igen bosszantó, hiszen oda (elvben) sürgős esetben megy az ember. A helyzet itt is az, mint általában: a helyzet nem rossz, hanem durván szélsőséges, esetleges. (És a szélsőséges esetbe ugye bele is lehet halni.) Ráadásul sok oka van annak, hogy így van, Lénárd Rita nemrég írt erről zseniálisat ugyanitt. Ezért csak ismétlésként: ember és pénz nélkül ez nem megy, de a sürgősségi ellátás egészét kellene rendbe tenni, nem csak a sürgősségi betegellátási osztályokat (SBO). Kezdjük a telefonos helpdeszkkel (DoktorInfo, az NHS 111 mintájára), hogy tényleg sürgős-e az ellátás, és ha igen, akkor hova kell menni. Ott pedig a minden osztályon kötelező, egységes „triázs” rendszerben kezdődjön az ellátás, ahol negyedórán belül kötelezően minden sürgősségire érkező betegről eldöntik, hogy azonnal a műtőbe, intenzívre kerüljön, vagy várjon a sorban a többiekkel a gipszelésre és utána várhatóan hazamehet, vagy akár: ez ráér a holnapi sztk-ig.

Az előjegyzés már bonyolultabb helyzet. Valójában itt szorít legjobban a cipő, mert a várólisták – mint majd látni foguk – nem is olyan szörnyen hosszúak. De amikor egy ultrahangra, röntgenvizsgálatra, CT-re kell heteket, hónapokat várni, az már az eredményes kivizsgálást tudja elviselhetetlenül/életet veszélyeztetően hosszúvá tenni. (Így aztán nem csoda, hogy többen a sürgősségin próbálják meg rövidíteni a kivizsgálási időt. Ott meg fel vagyunk háborodva, hogy mekkora a zsúfoltság.)

Az okok itt is összetettek. A legfőbb a pénz- és szakemberhiány, mert ha van is szakember, akkor elfogy az arra a hónapra (vagy a következőre) engedélyezett úgynevezett teljesítményvolumen-korlát, tehát hol a pénzhiány, hol a munkaerőhiány az oka a hosszú előjegyzéseknek. Ez baj, több pénz és orvos kellene, de… Magyarországon nemzetközi viszonylatban, de a környező országokhoz képet is igen magas (mintegy duplája) a szakellátáshoz fordulás aránya. Ha az alapellátás gondozási munkája, megengedett tevékenység (kompetencia) szintje emelkedne, ha lennének csoportpraxisok, és meg lennének határozva a kivizsgálások protokolljai, akkor nem kellene heteket várni egy egyszerű vizsgálatra, mert nem kerülne annyi ember a szakrendelésekre. Persze ehhez nekünk is változni kellene. Rendszeresen járni szűrésre, gondozásra, és nem felháborodni azon, ha az orvos nem teljesíti megrendelésünket, mondván, hogy mit képzel ez a kis doktorka, hogy még egy nyamvadt cétét is sajnál tőlem? Ezért fizettem azt a sok tébét? Ezen még dolgozni kell, a kormánynak, orvosnak és betegnek egyaránt. De az észszerűbb, szakmaibb alapú igénybevétel közös érdekünk lenne az ellátórendszerrel.

Várólista

Ha eddig volt esetleg valami bimbódzó vonzalom köztem és olvasóim között, akkor most annak annyi. Mert határozottan állítom, hogy – főleg nemzetközi összehasonlításban – a magyar várólisták nem is olyan hosszúak. Az alábbi táblázat 2018. januári letöltés a NEAK honlapjáról.

false

Látható, hogy szürkehályogműtétnél most 93 nap az átlagos várható várakozási idő, mandulaműtétnél 42 nap, de térdprotézisnél majdnem egy év, és a nagy gerincműtéteknél van a csúcs: 470 nap. Hozzá kell tenni, hogy ez a várható várakozási idő, ami mindig hosszabb, mint a tényleges sorra kerülés, mert mindig maradnak el műtétek. Így tavaly csak 53 nap volt a tényleges átlagos várakozás a szürkehályogműtétnél, és a toplistás gerincműtéteknél a 470 nappal szemben a tényleges várakozás csak 51 nap volt.

Hogy felháborítóan sok-e a 3 hónap például a szürkehályogműtétnél? Kárász Róbert szerint (Reggeli start) igen, szerintem meg nem. Ha megnézzük az OECD statisztikáját, akkor kiderül, hogy a szemlencseműtétre való várakozás egyáltalán nem sok Magyarországon nemzetközi viszonylatban.

false

Az OECD-tanulmány legfőbb tanulsága az, hogy a várólistáink nem hosszúak, de talán nálunk a legnagyobb a különbség a medián és az átlag között. (Csípő- és térdprotézisben nálunk a legnagyobb, kb. kétszeres a különbség a vizsgált OECD-országok között, a szürkehályognál „csak” harmadikok vagyunk, de itt is több mint kétszeres különbséggel.) Ez pedig csak úgy lehetséges, hogy igen nagy az eltérés az egyes intézmények várakozási ideje között, vannak „sztárorvosok”, „sztárintézmények”, akiknél kiemelkedően magas a várakozási idő, és ez viszi fel az átlagot.

De ha mindez így van (és így van), akkor miért hallunk 4 éves várakozásról, és egyáltalán honnan jönnek a horror számok?

Ehhez először egy kis (orvosi) matek. Van az átlag, van a medián és van a maximális érték. Egyszerű példával: ha 9 helyen végeznek egy műtétet, és a várakozási idők sorrendben: 3, 4, 4, 4, 4, 5, 6, 7 és 17 hónap, akkor az átlag az 6 hónap, a medián az 4, és a maximális szélsőérték 17 hónap. Az igazán jellemző „tipikus” érték (persze csak megfelelő elemszámú sorozatban) a medián, a középérték lenne, de mi ezt nem használjuk. (Érdekességképpen: ha a fenti OECD-ábrát a medián szerint sorrendezzük, akkor Magyarország a második legjobb értékkel rendelkezik.) De a médiában, szalagcímekben nem az átlag vagy a medián fog szerepelni, hanem a szélsőérték, a 17 hónap. Ezzel rohan mindenki az ismerős újságíróhoz, ez kerül ki a Facebookra, holott a helyzet nem olyan rossz, csak nagyon egyenetlen.

De hogy lehet, hogy 4 évet kell várnia egy súlyos állapotban levő hölgynek a nagy fájdalmaival? Azóta már a média is megfejtette: úgy, hogy azon a helyen, amit ő választott, tényleg annyi a várakozási idő, de máshol akár pár hónap alatt is sorra kerülne. Már meg is van a verdikt: ha ragaszkodik a sztárorvoshoz, akkor várjon négy évet, vagy fizesse ki azt a kétmillát. Nos, érdemes egy kicsit mögé nézni ennek a sommás ítéletnek.

Az első: ki is a sztárorvos, mi a kritériuma? Sztárorvos az, aki ki tudta alakítani ennek az imázsát. Ehhez néha speciális eljárás kidolgozása, felfedezése kell, néha elég egy tévéműsorban okos, intelligens szereplés tudományos címmel, vagy csak a mindenekfeletti sárm. De az orvosválasztás fő információi között sűrűn halljuk ezeket is: a fodrászom szerint cuki, vagy a szomszéddal nagyon kedves volt, illetve a fiam osztálytársa abban a házban lakik. Választási szempontnak ez picit vékonyka. Nehogy valaki félreértsen: a sztárorvos igenis jó orvos! Mint ahogy a kollégái nagy része is, akik nem sztárok, csak jók.

A másik: biztos, hogy a kedves beteg az, aki ragaszkodik a nagy névhez? Félő, és az az életszerűbb, hogy ott kezelték, oda járt, és természetesnek tartja, hogy ott lesz ez a műtét is, és nem kapja meg azt az információt, hogy ezt a műtétet máshol is meg lehet oldani, ugyanolyan rutinnal, ugyanolyan biztonsággal, tizedennyi várakozással. És lehet, hogy az operáló orvos is csak felületesen tájékozott a lehetőségekről, mert nincs olyan rendszer, ami erről tájékoztatná, és amiben kötelező lenne tájékozódnia. (Azt már csak halkan teszem hozzá, hogy ha ugyanott ugyanő kétmillióért ripsz-ropsz megoldhatja, az nem fokozza a felvilágosítási kedvet.)

false

 

Fotó: MTI – Nemes János

Mit lehetne tenni?

Őszintén, tisztán kellene beszélni, és itt is a nyilvánosság erejét kellene használni. Az 1001 orvos hálapénz nélkül mozgalom (kiemelten: Hegedűs Zsolt) évek óta küzd az adatok nyilvánosságáért. Hogy nyilvános és érthető indikátorok alapján lehessen nyugodt a beteg, hogy nem csak azon az egy ismerős helyen tudják eredményesen gyógyítani. Az is megnyugtató lenne, ha a betegek strukturált kérdőívekkel minősítenék az ellátást, és a többieket ez segítené a választásban. (A Booking.com-nál, Tripadvisornál ez már bejött…) De továbbmegyek: mi lenne, ha a kritikus területeken központilag vezetett várólista lenne? (Itthon csak a szervtranszplantációk listájánál van ilyen.) Az orvos javasolja a műtétet, de nem tudja saját listájára tenni, hanem a beteg egy független (nem operáló) helyen (ÁNTSZ, NEAK-iroda vagy akár a háziorvos), megfelelő információk mellett döntene, hogy melyik sorban, mennyit kíván várni. Mert azt a jogát, hogy ragaszkodjon ahhoz, akiben bízik, én sem akarom elvenni, de szeretném, ha a döntése megalapozott, informált döntés lenne.

Várni tehát muszáj. Vagy orvosra, vagy Godot-ra, vagy a csodára. Az orvosra sajnos általában, Godot-ra ízlés szerint, de csodára hiába. Nem csodában, gyors, hipp-hopp megoldásban kell reménykedni, hanem az egész rendszert kell tisztességes szabályozással, megfizetett, számonkért dolgozókkal újraépíteni.

Kövesse a Magyar Narancs egészségügyi blogját! Materia Medica – minden szerdán a magyarnarancs.hu-n.

Materia Medica

A Magyar Narancs új, egészségügyi problémákkal foglalkozó blogja. Fogyasszák egészséggel!

szerző
Kincses Gyula
publikálva
2018. jan. 12., 08:10
kommentek
0
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Materia Medica

Gyógyító anyagok az egészségügy nagy bajaira.

Materia Medica
Szerző adatlapja