Rochsart szereti a kamera: hatalmas fekete szemében ott az egész világ. A boldogság ígérete éppúgy, mint az örökké visszatérő fájdalom. Rochsar szép és okos, jól focizik, az év játékosa lett, jól tanul és ő még csak most tizennégy; egy kislány. Afganisztánból jött a családjával öt éve, a háború elől menekültek. Dániában szép minden, a csapattársak szeretik Rochsart, az iskola remek, élni is lehet valahogy, lehet virágokat ültetni, locsolni, mindenféle olyan dolgot csinálni, ami segíthet elfelejteni Afganisztán borzalmait. S erre Rochsarban igenis megvan a hajlandóság.
| ||
De el lehet-e felejteni Afganisztánt?
Emil Langballe kamerája a Várakozás című filmben szorgosan el is kíséri a lányt mindenhová, láthatjuk őt immár szokottnak mondható életszituációban, a pályán, az iskolában, ügyintézés közben, családja körében, s mert Rochsart annyira szereti a kamera, az egész olyan kicsit vagy egészen, mint egy játékfilm. Egy játékfilm egy felemelő és legalább ugyanannyira lehangoló küzdelemről, aminek a tétjével már az első kockától tisztában van a néző, amikor a kislány kimegy a focipályára, már pontosan tudható, mire megy ki itt a küzdelem. Dániára! Mit tesznek ezért a lányért, a családjáért a dán állam közelről is, távolról is okkal nagyra tartott mechanizmusai, s e mechanizmusok működtetői, hivatalok és hivatalnokok, ügyvédek és szomszédok, állam és társadalom. A dolog finoman szólva sem megy könnyen, öt év múltán is azért folyik a küzdelem, hogy maradhassanak az országban, immár legálisan. E küzdelemben pedig a 14 éves kislánynak az egész családjáért kell kiállni, rajta múlik szerettei élete – ő beszél dánul. Ez a történet arról szól, hogy valójában, hogy igazából mit is csinál a teher alatt az a pálma! Olyan biztos, hogy nő? És ha éppenséggel a teher nő? Adott esetben percről percre.
Hiszen a film bármelyik percében jöhet egy újabb és még újabb végzés, miszerint
15 napon belül tessék innen elhúzni.
| ||
Rochsart szereti a kamera: az egyik pillanatban 14 éves bakfis, a másikban 100 éves öregasszony, a következőben közvetlen környezete elismerését joggal kivívó hős, végül maga a reménység, s az elvesző remény. Rochsart szereti a kamera, de szereti-e Dánia és szereti-e a világ? S tud-e erre válaszolni egy egyórás, játékfilmnek látszó dokumentumfilm? Nos, tud, s ha ez a válasz nem teszi maradéktalanul boldoggá a nézőt, azért legkevésbé az alkotók hibáztathatók.
Várakozás, dán film, 2016, 59 perc, rendezte: Emil Langballe, vetítik: pénteken délután 6-kor a Toldiban, és vasárnap este háromnegyed nyolckor a Művészben.
Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet a Verzió Filmfesztivál ideje alatt is, mert mindennap új kritikával jelentkezünk.
