Semmi sem mutatja meg fájdalmasabban, mi történik, amikor utat tör az erőszak

  • Gera Márton
  • 2017. november 15.

Mikrofilm

A Sortűz a tüntetőkre elmeséli az apartheid utáni Dél-Afrika egyik leggyalázatosabb történetét. Csütörtökön a Verzión!

Afrika messze van. Olyan messze, hogy az ottani események legfeljebb csak mínuszos hírek szoktak lenni a sajtóban; átugrunk felettünk, mert hát ez minket nem érint. Nem túl meglepő, hogy a 2012-es marikanai eseményekről is alig találni beszámolókat, pedig a Dél-afrikai Köztársaság északkeleti részében található kis faluban történt az ország apartheid utáni első tömegmészárlása, ami sokakban megidézte az 1994 előtti, kétségkívül sötét időszakot. Ebben az esetben azonban nem a faji elkülönítés hozta felszínre az indulatokat: arról volt szó, hogy néhány bányamunkás sztrájkba kezdett a jobb fizetés és a normális munkakörülmények reményében. Kimentek a szabadba, vonultak, skandáltak, ahogy azt ilyenkor szokás. Mindössze annyit szerettek volna, hogy tárgyaljanak velük, hallgassák meg őket. Nem így lett, hanem 2012 augusztusában a rendőrség tüzet nyitott a sztrájkolókra. 34-en meghaltak, ennél is többen megsérültek.

false

 

Jelenet a filmből

Rehad Desai dél-afrikai rendező pedig készített a történtekből egy alighanem hiánypótló és nagyon személyes filmet. A Sortűz a tüntetőkre olyan részletességgel tárgyalja az eseményeket, amennyire csak lehet, olyan közel megy a kamera a történésekhez, amennyire csak tud. Haladunk napról napra, óráról órára, és látjuk a kezdeti rendőri reakciókat, a munkások reménykedő tekintetét, és halljuk a szavaikat, melyekkel azt akarják a velük szemben felálló hatósági emberek tudtára adni, hogy csak tárgyalni szeretnének. Egyszerre több szálon fut a dokumentumfilm: látjuk, mi történt a múltban, milyen körülmények között élnek a bányászok, miközben kvázi percről perce nézzük a sztrájkot, de még a mészárlást követő tárgyalásokat is megmutatja a doksi. Ám legyen szó akármelyik síkról is, az ügymenet szinte minden esetben hasonló és eléggé ismerős: fent eldöntik, hogy mi legyen, a lényeg az, hogy ne legyen több sztrájkoló, minél hamarabb lezárják az ügyet.

MINERS SHOT DOWN Trailer

A film by Rehad Desai / An Icarus Films Release http://icarusfilms.com/new2014/msd.html

Ha azt mondjuk, a szó szoros értelmében közelről mutatja meg az eseményeket Rehad Desai, még nem mondtunk semmit. A kamera itt tényleg ott van a sztrájkolók mellett, és a lehető legközelebbről mutatja meg azt a szituációt is, amikor a rendőrök meghúzzák a ravaszt. Halljuk a fegyverek ropogását, és pár perc múlva már ott fekszik a földön több tucat ember. Lehetne ez hatásvadász is, de itt sokkal inkább arról van szó, hogy a rendező mindent a maga valójában akart elénk tárni, elvégre a hivatalos, a rendőrség által felvázolt narratíva, miszerint a rendőrök önvédelemből lőttek, szimpla fikció, ahogy ez ki is derül. Rehad Desai az önkénnyel és mészárlással teli valósággal sokkol, és ez ebben az esetben sokkal kegyetlenebb, mint bármi más.

Sortűz a tüntetőkre (Miners Shot Down). Dél-afrikai dokumentumfilm, 86 perc, 2014. Vetítik: Trafó, nov. 16. (csütörtök), 18.00 óra

Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet a Verzió Filmfesztivál ideje alatt is, mert mindennap új kritikával jelentkezünk.

A címlapkép (MTI/EPA/) a mészárlás helyszínén készült.

Figyelmébe ajánljuk

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).