Ez a film lehetett volna az új Szárnyas fejvadász, de csak egy sötét zagyvaság lett

  • Gera Márton
  • 2018. február 25.

Mikrofilm

A Mute bizonyítja, hogy a Netflix tud rémes filmeket is gyártani.

Reneszánszát éli a cyberpunk. Bár lehet, csupán azért tűnik ez így, mert olyan időket élünk, amikor pár hónapon belül két olyan darab is érkezett, amire nyugodtan rá lehet húzni, hogy a cyberpunk jegyeit viseli magán, ráadásul még rajongani is lehet érte. Könnyű volt szeretni a Szárnyas fejvadász folytatását, és nem volt nehéz volt kedvelni a Netflix újoncát, a Takeshi Kovacs-trilógiát feldolgozó Altered Carbont sem, ami persze sokkal inkább volt jövőbe importált krimi, mint klasszikus cyberpunk, de ez történetünk szempontjából mellékes. Az viszont már egyáltalán nem, hogy Duncan Jones is úgy gondolta, a cyberpunkhullámot meg kell lovagolni, ami a brit rendező esetében abban manifesztálódott, hogy készített egy, a noir jellemzőit erősen magán viselő filmet, ami hellyel-közzel látványosnak is nevezhető, de szinte minden szempontból elmondhatatlan csalódás.

Pedig Duncan Jones filmrendezői mérlege nem is volt olyan rossz eddig. Persze, nem a videójáték-feldolgozásra, a Warcraft: A kezdetekre gondolunk (mert az tragikus volt, mint általában az összes videójátékos adaptáció), hanem a 2009-es Holdra, vagy a 2011-es Forráskódra. Nem voltak ezek annyira jelentős teljesítmények, azonban hamar átjött, hogy Jones gondolt valami érdemlegeset is arról, ami a vásznon megjelent. Ám mostanra mindez a múlté, hisz a Netflixen péntek óta elérhető Mute-ról lehetetlen megmondani, hogy miről is szeretne szólni.

Mute | Official Trailer [HD] | Netflix

Welcome to Berlin 2052 - where dreams come true and man comes undone. Prepare yourself for MUTE, a new Netflix Original Film by visionary director Duncan Jones, starring Alexander Skarsgård, Paul Rudd and Justin Theroux. Streaming only on Netflix February 23.

Világos, hogy a cyberpunk itt is megvan, ám a Mute-ban az alternatív jövő megjelenítése kimerül annyiban, hogy tele van fénnyel a város (Berlinben, 2052-ben járunk), az autók repülnek, az emberek egy részének feltűnően színes haja van, és mindenki siet valahová a nagy káoszban, éppen úgy, mint a Szárnyas fejvadászban. De a párhuzamok ezzel ki is merültek, mert a film nem is akarja meghaladni a cyberpunk/film noir/sci-fi sztereotípiáit, ennek megfelelően sokszor baromi sötét helyeken mászkálunk, a nők titokzatos dolgokat mondogatnak, az igazi élet meg a bárokban zajlik, és sorolhatnánk még az érintett műfajok szokásos kellékeit. Jó néhány alkalommal láttunk már ilyet, és legtöbbször vonzóbban, okosabban adták el nekünk ugyanezt a világot. Duncan Jones miliője semmivel sem különb annál, mint amit a Szárnyas fejvadász 1982-ben elénk varázsolt, és hát ez mégiscsak ciki, elvégre azóta eltelt vagy 36 év.

false

Aki nem a külcsínben, hanem inkább a belbecsben keresné az értéket, szintén nem számíthat sok jóra. Mintha a rendező és a forgatókönyvíró a munka közben elfelejtette volna, hogy egy filmnek valamiről azért érdemes szólnia is, nem elég, ha szomorú és beteg lelkű emberek mászkálnak egyik helyszínről a másikra. Fut egy történet (a néma bárpultos keresi a szerelmét, aki egyszer csak eltűnik, miután furcsa dolgokat mondott hősünknek az adekvát szeretkezés előtt), ami valójában sehová sem fut ki, és a mozi jelentős részében egyik helyről megyünk a másikra, hogy kifogásolható minőségű dialógusokat hallgassunk. Aztán valahol félúton bejön egy másik cselekményszál, ami csak még kuszábbá teszi az eseményeket, de nem is érdemes folytatni, mert a tanulság úgyis az marad, hogy a Mute annyira félrement, amennyire egy film csak félremehet. Szomorú persze, hogy a Hatalmas kis hazugságokban remekelő Alexander Skarsgård most kénytelen két órán keresztül fel s alá mászkálni, jobbára cél nélkül, ahogy az is elkeserítő, hogy a lassan a sorozatgyártás mesterévé előlépő Netflixnél mostanság csak ilyen gyatra (a Mute mellé szépen oda lehet tenni a tavaly decemberi Brightot, a januári The Cloverfield Paradoxot, vagy az annál is borzalmasabb The Open House-t) filmekre futja.

Mute. Angol–német sci-fi, 126 perc, 2018. A film megtekinthető a Netflixen.

Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet, amely rendszeresen új tartalommal jelentkezik. Ajánlók, előzetesek, toplisták, és még sok minden más a Mikrofilmen!

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Érzések és emlékek

A magyar származású fotóművész nem először állít ki Budapesten; a Magyar Fotográfusok Házában 2015-ben bemutatott anyagának egy része szerepel a mostani válogatásban is, sőt a képek installálása is hasonló (ahogy azonos a kurátor is: Csizek Gabriella).

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Akkor és most

Úgy alakultak dolgaink, hogy az 1991-ben írt, a 80-as évek Amerikájában játszódó epikus apokalipszis soha korábban nem volt számunkra annyira otthonos, mint éppen most. Néhány évvel ezelőtt nem sok közünk volt az elvekkel és mindennemű szolidaritással leszámoló, a nagytőkét a szociális háló kárára államilag támogató neoliberalizmushoz.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.