Magyar Narancs: Mi voltál előbb: magyar, szlovák vagy cseh filmszínész?
Kerekes Vica: Mivel a pozsonyi színművészetin végeztem, az első filmszerepem is ide, a főiskolához kötődik. Komédia volt, klasszikus naiva szereppel. Megtanított szabadabban létezni a kamera előtt. Ezt éppúgy nem tanítják a főiskolán, mint a castingot vagy a kamera előtti meztelenséget. Ezután szerepeltem még egy művészfilmben, majd átjöttem a szolnoki színházba.
| ||
MN: Magyar filmekben is ilyen jól ment a szabad létezés?
KV: Rögtön beleszaladtam egy nagy pofonba. Kiválasztottak a Vad lány című film főszerepére - végül Boszorkánykörként mutatták be. Több castingon is átestem, míg végül megkaptam a szerepet. El is kezdték velem a filmet, de nélkülem fejezték be. A rendező az erdélyi forgatáson döbbent rá, s közölte is velem, hogy én neki túl szép vagyok a szerepre. Leforgattam négy jelenetet, majd leállt a film hosszabb időre. Amikor újraindult, elmulasztottak értesíteni, hogy nem kérnek többet belőlem. De azért a meztelen jelenetemet hogy, hogy nem, a rendező benne hagyta a filmben.
| ||
MN: Van a filmben egy teljesen önmagáért való meztelen jelenet?
KV: Igen. Úgy éreztem, kihasználtak, hiszen nem erre szerződtem. Megkérdeztem ügyvédeket, beszéltem a Filmszemle szervezőbizottságával is, de nem kaptam segítséget. Akkor aztán vettem egy nagy levegőt, s azt mondtam, rendben, hát legyen, érezze jól magát ez az ember.
| ||
MN: Ma már meg tudod védeni magad?
KV: Most már igen. Ma már nem is én intézem az előkészületeket, hanem a cseh ügynököm. Csehországban teljes mértékben elfogadott, hogy a színésznek ügynöke van. Ez nem nagyzolás, hanem egy prosperáló filmipar természetes velejárója. Nem vagyok ijedős, a meztelenkedés ellen sincs kifogásom, ha a szerep ezt kívánja, de azt nagyon nem szeretem, ha a rendező nem tartja magát ahhoz, amit megbeszélünk. Amikor forgatok, nem tudok másra figyelni, csak a játékra - volt olyan rendező, aki ezt kihasználva nem tartotta magát az adott szóhoz. Éppen ezért mostanában már beleíratom a szerződésbe például a meztelenkedésre vonatkozó kitételeket. Ideje volt húzni egy vonalat, mert az emberek könnyen a filmjeim alapján ítélnek meg.
| ||
MN: Itthon akkor szoktak beszámolni a legújabb cseh vagy szlovák szerepeidről, ha valami vetkőzős jelenettel lehet színesíteni az anyagot. Zavar ez a fajta figyelem?
KV: Elfogadom, hogy így működünk, hogy ez kell az embereknek. Noha nem nagyon értem, miért olyan óriási dolog még mindig, hogy valaki megválik a ruhájától. De képzeld, én ezzel megbékéltem. Sehová sem vezetne, ha ezért bosszankodnék.
| ||
MN: Mik a fontosabb cseh és szlovák filmjeid?
KV: Az első cseh filmem a Szégyentelen volt: egy vegetáriánus au pairt játszottam, akinek a gaz háziak megeszik a teknősét. Aztán játszottam mesehőst Izlandon forgatott mesefilmben, rendőrnőt tévésorozatban, call-girl múltját titkoló családanyát krimiben, neurotikus pszichológust road movie-ban, idősek otthonában dolgozó ápolónőt drámában. A nagy áttörést viszont a Férfiremény című cseh romkom hozta meg. Minden színésznőnek kell egy olyan film, ami beemeli a köztudatba. Ezt a filmet egymillió-kétszázezren látták Csehországban. Ebből van az az ominózus biliárdasztalos jelenet, amit előszeretettel posztoltak ki a magyar oldalakon. Egy táncos lányt játszom, egy szerelmi háromszög szereplőjét. A legnagyobb szakmai elismerést viszont a 7 nap bűne című második világháborús dráma jelentette; egy német nőt játszom, cseh férjjel, szét is választanak minket egymástól. Ezért a filmért a Cseh Oroszlán-díjra is jelöltek. Bekerültem a legjobb három színésznő közé. Egy szlovák háborús filmben pedig egy tüdőszanatórium szerelembe eső ápoltját játszottam - egészen az Oscar-előválogatóig jutottunk, a legjobb kilenc idegen nyelvű film közé. Nagyon sokfélét sikerült már játszanom, de persze mindenki arra emlékszik, amikor ledobom a ruhámat. De azért elég szép és színes már a paletta. Az Angyalszárnyak című filmben például egy gyermekotthonban nevelkedő lány vagyok, akit megtalál a szerelem.
| ||
MN: Elég sűrűn megtalál a szerelem...
KV: Az én időm most van. Majd eljön annak is az ideje, hogy szenvedjek. Persze szenvedtem én már filmen eleget.
MN: A Couch Surfben egy bántalmazott nőt játszol. Voltál valaha is bántalmazott?
KV: Csupán lelkileg. De hál' istennek elég hamar sikerült kilábalnom belőle.
| ||
MN: És bántalmazó?
KV: Nem, soha. Ez a kapcsolat megtanított, hogy ami nekem nem jó, azt másnak se akarjam.
Couch Surf
A cím megtévesztő. A filmnek semmi köze a couchsurfing nemzetközileg bejáratott mozgalmához (amikor, megkerülve a szállodaipari költekezést, idegeneket látunk vendégül otthonunkban s idegenek otthonában kapunk szállást). Köze a kanapé nevű bútorhoz van, amelyet az említett hálózat is szerepeltet a nevében. Dyga Zsombor filmjében valamilyen kanapén ül, fekszik, terül el, azon vágyakozik, unatkozik, tervezget és harcol valaki, esetleg többen is egyszerre - összesen tíz, egymással össze nem függő epizódban. Egy dumálós szkeccsfilm tud mély, vicces, izgalmas, meglepő - vagyis: jó lenni. Ez a dolgozat azonban tét nélküli ujjgyakorlatok füzére. Vannak jobban és gyengébben megírt darabok, de köztük egy sincs, amely több akarna lenni, mint egy, a poénig ügyesen eljuttatott jelenet. A hatásmechanizmus a következő: adott egy helyzet, amelyhez mint nézők kialakítunk valamilyen viszonyt, ám a zárlatban kiderül: bekövetkezik, kibontakozik egy olyan esemény, amely új nézőpontból mutatja be a már ismerni vélt helyzetet. A pszichológusnő saját lelkifurdalását oldaná fel új páciense (akiben gyerekkori hódolóját ismeri fel) manipulálásával, ám végül kiderül, hogy őt manipulálják; az állampolgárok élettörténetének átírásával foglalkozó hivatalba jelentkező csinovnyik (szatirikus disztópia, értjük ám) saját, kispolgárian boldog élettörténetét is hajlandó szenvedélyesebb, drámaibb sorsra cserélni a vágyott pozícióért... és így tovább.
Egy idő után megszokjuk, már várjuk is a csavart, de bármilyen rövid is a film (83 perc, képtelenül hosszú és dagályos eleje- és végefőcímmel), hamar rá lehet unni a szisztémára. A szkeccsek közt ráadásul akad egészen kínos is. Nemcsak a stand-up színpadra való indító és záró darab, de még inkább a cigányos jelenet, s leginkább a Párizsba, 1971-be, Jim Morrison halálának napjára helyezett, francia nyelvű nagyképűsködés. Meg nem mondom, mi is tartja össze ezt a filmet a rendező ambícióján kívül. TPP A UIP-Dunafilm bemutatója | |||
Fotók: portrék (Németh Dániel); Isteni Műszak (Szabó Adrienn); Couch Surf (Mozinet)
