A gyávaság és a haszonlesés mindennél lehangolóbb megtestesülése: a magyar „keresztény értelmiségi”

Megpróbáltak pozícióvesztés nélkül becsületesnek látszani, de összetojták magukat, és sietve visszavontak mindent.

Csodálatos hétvégét futott a magát valamilyen megfejthetetlen okból „keresztény értelmiségnek” nevező magyarországi csoportozat. Nagy menetelésük tegnap azzal kezdődött, hogy az index nyomán bejárta a sajtót egy – a héten bemutatott – kiadvány híre, melyben a portál értelmezése szerint bíráló megjegyezéseket fogalmaztak meg az Orbán-kormány egynémely viselt dolgaival szemben, leginkább ugyebár a tekintetben, hogy azok túl sokat lopnak. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre jegyezte, hogy is mondjuk csak, leirat, az Idők Jelei c. füzetsorozat 3. epizódjaként jelent meg, s

gondosan név és cím nélkül

olyan észrevételeket fogalmazott meg, mint amit itt mi is szemléztünk, hogy tudniillik (de ezt a részt tényleg nyugodtan átugorhatják, annyira szánalmas):

• „kevés kiválasztott ember aránytalanul nagy mértékben részesedik a javakból, mint például egy törekvő, de »jó« kapcsolatokkal nem rendelkező polgár. Ez a jelenség olyan mértéket ölt, hogy amennyiben a fennálló jogrend, és annak érvényesítésére szolgáló intézményrendszer keretei között nem bizonyítható a törvényszegés, kiderül, hogy a jogrend és az intézményrendszer nem képes érvényt szerezni az erkölcsi elvárásoknak.”
• „A kirakatemberek látványos és nehezen magyarázható gazdagodása nemcsak azért okoz kárt, mert közpénzt magánosít, hanem azért is, mert rossz, követhetetlen mintát ad.”
• „A politikusok celebbé válásának talán legfontosabb oka, hogy a mai magyar közélet nem programokról, nem a választóknak kínált megoldási javaslatokról szól, hanem a karakterekről és karaktergyilkosságokról, vagyis politikai marketingről.”
• „A hatalom túlzott centralizációja is a mértékletesség hiányára utal, mert azt hisszük, csak mi tudjuk megoldani a dolgokat.”
• „A közéletben minden fekete-fehér, egyszerű és radikális: a szövegek, amiket a közmédiában hallhatunk, a jelszavak és változásaik, a megoldások keménysége. Mindez a mértéktelenség agresszív kampánya.”
• „Nehéz szembesülnünk azzal, hogy magukat kereszténynek nevező politikus személyiségek az erényekkel egyértelműen szemben álló közéleti szemléletet hangoztatnak, vagy azokkal kihívóan ellentétes módon élnek.”

Összefoglalva: a magukat keresztény értelmiségnek nevezők megpróbáltak kint is, bent is egerészni egyszerre,

a nem prostituálódott kollégáik, ismerőik felé demonstrálni, hogy ők igenis jó fejek, s nem hagyják annyiban, hogy látványos törvénytelenségek történnek ebben az országban, de ugyanakkor megkísérelték megőrizni mindeközben az eddig birtokolt pozícióikat is. Hiszen azt ők maguk is jól tudják, hogy azok a társadalmi, tudományos, politikai állások, amelyeket egy ideje folyamatosan birtokolnak, nagyobbára annak köszönhető, hogy ennek a „keresztény értelmiségi” maszlagnak az immár évtizedes propagálásával valamiféle – mérsékelten értékes – legitimációt biztosítottak Orbán kormányzásának. Mellesleg a legrosszabbkor próbáltak tisztességesnek látszani, hiszen a választások épp most igazolták Orbán számára a napnál is világosabban, hogy ő csakis azokkal nyerhet választást, akik kettőig sem hajlandók elszámolni. E felismerés indította arra is, hogy Németh Szilárdot, a kormány értelmiségijét, Arany János és Milos Forman jelentős kutatóját küldje rájuk. Őt is tök fölöslegesen, mert mire kétszer kimondta volna, hogy „Soros fia”, a tisztelt keresztény értelmiségiek már össze is méltóztatták csinálni magukat. S egy vihargyors közleményben már el is határolódtak saját maguktól. Áh, mi nem is úgy gondoltuk. Tényleg nem. Esküszünk.

„A következtetések általános érvényűek úgy a múltban, jelenben és jövőben, mint az egyének és a közösségek számára.”

Ehhez már tényleg nincs mit hozzáfűzni, csak rögzítsük. A keresztény értelmiségiek elgondolkodtak – végtére is azért értelmiségiek –, hogy mi a jövedelmezőbb, évtizedes kurvulás után esetleg patyolatszűznek feltűnni, vagy továbbszedegetni a morzsákat Mészáros Lőrinc és a hasonlók asztala alól, s arra jutottak, továbbra is az a jobb nekik, ha szorgosan futkosnak a röhögve eldobott csontok után.