A használható szabadság – az MTA állásfoglalásáról

  • narancsblog
  • 2013. április 24.

Narancsblog

Neve nem hozható kapcsolatba XX. századi önkényuralmi rendszerek működtetésével, ezért nevének használata közterület elnevezésében nem igényel akadémiai állásfoglalást – írta Prohászka Ottokárról az MTA utcanévbizottsága. Ez a gyáva állás nem foglalás sokat elárul, de van itt más szemezgetnivaló is.

Állásfoglalást tett közzé a Magyar Tudományos Akadémia bizonyos nevekről és fogalmakról, aszerint osztályozva, hogy javasolja-e használatukat utcanévként. Reggelig ugrálhatnánk azon, hogy egy ilyen tekintélyes szervezet azzal foglalkozik, hogy miért tartja „használható, bár aggályos” utcanévnek a Micsurin elnevezést, miközben Maxim Gorkijét egyáltalán nem javasolja, de ugyanez áll Marxra (használható, de aggályos) és Leninre (nem javasolt), május elsejére (használható) és április negyedikére (nem javasolt). (Az állásfoglalás ezzel a három kategóriával operál – a szerk.) A terebélyes listán azonban van egy fogalom, ami minimum Petőfi óta a legszentebbek egyike.

A szabadságról van szó, természetesen, nem a fizetés nélküliről, főleg nem a fizetettről. Mindez azért kívánkozik ide, mert az MTA állásfoglalása a következő: „Bár az elnevezés a kommunista diktatúra idején vált gyakorivá, használata a törvény értelmében nem tiltható meg, mivel ezzel a kifejezés használatát az önkényuralmi rendszerre közvetlenül utalónak tekintenénk. A kifejezés önmagában nem utal közvetlenül önkényuralmi politikai rendszerre, így továbbra is használható közterület elnevezésére.”

Még szép.

Az már kevésbé, hogy egy ilyen tekintélyes testület olyat állít, ami köszönő viszonyban sincs a valósággal. A vélhetően neves tudósokból álló teamnek csupán annyit kellett volna tenni, hogy leemeli a polcról Budapest teljes utcanévlexikonát (szerk.: Búza Péter, Mészáros György, Prusinszki István, Ráday Mihály), amit 1998-ban és 2003-ban is kiadtak, és odalapoz az SZ betűhöz. Itt nem túl bonyolult mondatokban az áll – amit egy lusta nyolcadikos is játszi könnyedséggel értelmezni tud –, hogy a Szabadság (tér/út/utca/híd stb.) nemhogy gyakorivá nem vált a kommunista diktatúra idején, de Nagy-Budapest viszonylatában egyetlenegyszer sem került elő mint közterület-elnevezés.

Feltéve, ha a kommunista diktatúra startját 1949-től datáljuk, de tudomásunk szerint (egyelőre?) olyan akadémiai állásfoglalás nem született, mely szerint már 1945–46 folyamán kommunista diktatúra volt Magyarországon. Mindez azért fontos, mert a Szabadság név használatának tömeges elterjedése 1945–1946 folyamán történt, ám azt kötve hinnénk, hogy mindezt a szovjet csapatok vagy éppen Rákosi, Gerő, esetleg Rajk erőltették volna.

Mielőtt részletekbe mennénk – egy akadémiai állásfoglalás tárgyszerűségét mégsem lehet csípőből ekézni –, kezdjük azzal, hogy a belvárosi Szabadság tér 1900-ban, 113 évvel ezelőtt kapta a nevét, tehát az ott álló szovjet emlékműnek az égvilágon semmi köze hozzá.

Ennél is érdekesebb a már említett 1945–46 folyamán keletkezett Szabadság nevű „közterületek” sorsa. Tulajdonképpen két emblematikus dolog, a Svábhegy és a Ferenc József híd vált Szabadsággá 1946-ban, az előbbi a rendszerváltás után visszakapta eredeti nevét, az utóbbi pedig abba a sorba illeszkedik, ami talán a legjellemzőbb volt azokban az években a budapesti és környéki településeken: Ferenc József vagy Horthy Miklós neve helyett választották. Ez történt Máriaremetén, Soroksáron, Cinkotán, Rákoscsabán és Adyligeten 1945–46 folyamán, Csillaghegyen pedig az Irrendenta utca lett Szabadság utca. Egyetlen kivétel a Wekerle-telepi Szabadság tér, amely 1946-ig Fő tér volt, ám már 1948-ban Petőfi térre, majd 1987-ben Kós Károly térre változott.

És ezzel meg is érkeztünk „a szabadság eltűnéséhez”.

Noha az akadémiai állásfoglalás szerint „a kommunista diktatúra idején vált gyakorivá”, a valóság ezzel szemben az, hogy a Szabadság utcák, utak és terek épp a kommunista diktatúra idején tűntek el viszonylag nagy számban. (Vélhetően azért, mert miután 1950-ben létrejött Nagy-Budapest, hirtelen túl sok lett belőle egy városon belül.) A jelenlegi XI. kerületben található Inota utca, miként a pesterzsébeti Kossuthfalva tér 1910–1953 között volt Szabadság tér, a Rákospalota MÁV-telepi Vasutastelep utca pedig 1925–1954 között. Az 1930-as években létrejött újpesti Szabadság teret már 1948-ban Béke térré változtatták, a régiakadémia-telepi Heltai tér 1954-ben váltotta az 1930 óta használt Szabadság teret, miként Rákoscsabán ugyanekkor a Nagyszénás tér. Rákoskeresztúron 1920 és 1954 között létezett a Szabadság utca, utána Felsőbánya utcává vált, a cinkotai Horthy útból lett Szabadság út szintén 1954-ben kapta a Szabad föld út nevet. 1966-ban a soroksári Szabadság utca Hrivnák Pál utca lett, a ferihegyi Szabadság tér pedig a rendszerváltás hajnalán, 1988-ban szűnt meg: előbb Szaton Rezső, öt év múlva pedig Szemere István nevét vette föl. 1945 után egy darabig a Fehérvári út albertfalvai szakasza is a Szabadság út nevet viselte.

Persze kakukktojás is akad: Rákospalotán nem csak a vasutastelepen volt Szabadság tér, ám ezt 1936-ban Mussolinira változtatták, majd 1945 után semmilyen nevet nem kapott.

A híddal együtt jelenleg tizenegy közterület viseli Budapesten a Szabadság nevet. Közülük négyet már 1945 előtt is így hívtak, a többi hetet 1945–46 folyamán nevezték el így, tehát szó sincs kommunista önkényuralomról.

A szabadság az szabadság, még ha létezik belőle (le)fizetett is.

Figyelmébe ajánljuk