Épp egy éve tette be a lábát Dörner György és Pozsgai Zsolt az Új Színház üres épületébe (a társulat épp külföldön játszott) – itt van hát az alkalom, hogy számot vessünk azzal, mi is történt a Paulay Ede utca 35. szám alatt eddig. A 2011. őszi, külföldön éppúgy, mint itthon megdöbbenést keltett főpolgármesteri döntésről sokáig csak találgatni lehetett: vajon ki, illetve mi motiválta – mára azonban valamelyest tisztábban látszik már a kinevezés valódi oka. Vegyük sorba, miért is.
Azt például külön érdemes felidéznünk, hogy a néhai Csurka Istvánnal kiegészült trió miért kapta meg a színházat a korábbi igazgató, Márta István ellenében, legalábbis a hivatalos válasz szerint. „Számomra két eleme bizonyult döntőnek. Dörner azt írta le, hogy európai és amerikai művek mellett – ismétlem, mellett – a magyar nemzeti dráma darabjait akarja bemutatni klasszikus rendezésben. Évek óta beszélünk arról, hogy kellene egy színház a magyar drámának. A másik, ami megfogott: a névsor, hogy kiket óhajt játszani. Vörösmartyt, Csokonait, Németh Lászlót, Gyurkovics Tibort, Hernádi Gyulát.” Tarlós István válaszolta ezt a 168 Órának, amikor a lap riportere a kinevezés miértjéről faggatta.
Dörner kinevezése Tarlós szuverén döntésének lett beállítva. A főpolgármester ezért is kényszerülhetett magyarázkodásra, amikor az atlatszo.hu megszerezte és közzétette a Dörner–Csurka páros botrányos, összeesküvés-elméletekkel tűzdelt pályázati művét, amelyben már kész évadtervet is olvashattunk. Itt az említetteken kívül még Sütő András, Szakonyi Károly, Petőfi Sándor, Szabó Magda és Illyés Gyula neve is szerepelt. Csakhogy ha most valaki felmegy a színház honlapjára, ezeket a neveket hiába keresi: jelenleg senki sincs közülük a színlapon. Akad viszont darab a jelentős drámai életművéről híres „Giorgio Pianosától”, a magyar dráma bástyájától, Kodolányi Jánostól és Kocsis Istvántól, illetve a minden hájjal megkent színpadi szerző Márai Sándortól, továbbá fut egy Nyirő- és két Csurka-darab is. Vajon rájuk gondolt Tarlós, amikor a magyar drámának kívánt színházat adni?
Vagy inkább Pozsgai Zsoltra? Mert szemet szúr – erről pedig a Revizor írt először –, hogy a magyar színházművészet sokoldalú és nélkülözhetetlen alakja nemcsak árulkodni és magát megpofoztatni jár be a munkahelyére (lásd: Derzsi-ügy), de rendez, adaptál és ír is, azaz láthatóan alkotói korszakának csúcsát éli ezekben a hideg, téli napokban. Íme a lista: Mert a mamának így jó (író, rendező: Pozsgai Zsolt), Ábel–2000 (színpadra alkalmazta és rendezte: Pozsgai Zsolt), Földindulás (r.: Pozsgai Zsolt), Árva Bethlen Kata (r.: Pozsgai Zsolt), A gyertyák csonkig égnek (r.: Pozsgai Zsolt), Szeretlek, Faust! (író: Pozsgai Zsolt), A szűz és a szörny (í.: Pozsgai Zsolt). És gondoljunk csak bele, még vége sincs a szezonnak!
Mi következik tehát mindebből? Egyrészt az, hogy Pozsgai Zsoltnak adtak egy színházat ajándékba, ahol – anyagi gyarapodása mellett – művészileg is kiteljesedhet. Tarlós Istvánt pedig, másfelől, rútul becsapták Dörnerék, mert nem azt csinálják ott, amit megígértek. (Hogy ebben mekkora szerepe lehet a szerzői letiltásoknak, illetve a művészi felkérések visszautasításának, az természetesen nem ide tartozik.) Erre az átvágásra a főpolgármester alighanem magasról tesz majd, hiszen eddig sem foglalkozott vele, ahogy a nézőtéri csőddel sem.
Erre több is oka van. Egyrészt melegséggel töltheti el nagy szívét, hogy végre akad egy olyan színház is Budapesten, ahol részt vehet a műsor összeállításában, és ehhez még ki sem kell mozdulni irodájából: elég, ha szól, és Dörnerék máris sietve törlik a műsortervből az antiszemita tételeket. A másik, ennél azért komolyabb faktum, hogy a jelenlegi Újszínház az előzetes félelmek dacára nem a Jobbik, nem a hazai fasiszták, nácik színháza, hanem a Fideszé. Nem a Fidesz mérsékeltebb szárnyáé, hanem azoké, akik a Magyar Hírlapot meg a Demokratát olvassák, akik az Echo Tv-t nézik és a békemenetben csápolnak, akik lelkük mélyén elkötelezett horthysták és revizionisták, akik imádják Tormay Cécile-t meg Wass Albertet, és akik hónapok óta még a vécére is az Uz Bencével surrannak ki a hónuk alatt. Ez az a nagyon fontos szavazórétege a ma még kormányzó jobboldalnak, amely sötét indulataiban, nyugat- és piacellenességében könnyen a Jobbiké lehetne, de akiket a szimbolikus politikával és ócska demagógiával még meg lehet, mi több, meg is kell tartani (legalább) 2014-ig. Erre kell az Újszínház is – még akkor is, ha a jegyeladásból kitűnik, hogy ezt a szerepét jelenleg nem tölti be jól a teátrum, pedig a jobboldal olyan kabalái vannak ma repertoáron, mint Kodolányi, Csurka, Páskándi, Nyirő és Márai, és ahol a Duna Tv-ben néhányszor már tündöklő Takaró Mihály osztja újabban az észt; amit ugyanaz az avítt és dilettáns felfogás határoz meg, mint Fekete György minden megnyilvánulását.
November óta semmiképp nem titok, hogy a kormányzat szívügye lett az Újszínház: nemrég 15 millióval, miniszteri keretből bélelte ki őket az NKA két magyar darab bemutatása miatt – mintha máshol nem játszanának ilyeneket. Az ATV minapi műsorában pedig Kerényi Imre fejtegette, hogy jelenleg a kultúra jogos visszafoglalása zajlik a balliberális oldaltól, akinek pedig ez fáj, az, hát, vegye tudomásul a hét szűk esztendőt, és legyen szíves, ne hőbörögjön, puszi. A szintén jelen lévő Demokrata-főszerkesztő, Bencsik András ehhez csak annyit fűzött hozzá, hogy ő bizony jár az Újszínházba, ahol nagyon helyes és kellemes előadások vannak – mi itt a baj?
Egy évet kellett várni ezekre az őszinte gesztusokra, mondatokra. Ezalatt Tarlós István magyarázkodásairól is lekopott a máz, és ma már a napnál is világosabb, micsoda küldetést kéne teljesítenie Pozsgainak és Dörnernek.
Nem sikerül nekik, de mi fizetjük meg őket.
